ISBN 978-615-5232-35-0

 

 

 

                                                    A könyvet tervezte és kivitelezte:

                                                           www.konyvkeszites.hu

                                                                          2016

                                    

               

 

 

 

                                                             ÁLOM ÉS VALÓSÁG

Gyerekkoromban minden nyáron a nagyszüleimnél töltöttem a szünetet, kellemes élmények maradtak meg bennem. Barátok, kirándulások a falusi élet erkölcsi tisztasága, a nagyapámmal való beszélgetések az ő életéről, Eperjessy és a Beczkay családjáról. Esténként elnéztem a pakurárok tüzét, aztán jött a vacsora és a lefekvés. Nappal jól kifárasztottam magam, így este könnyen elaludtam. Álmomban gyerek voltam egy különleges helyen, ahol a nap ragyogott, egy csinos lány ébresztett fel reggel. Máricsikának hívták. Kimentem a balkonra, nagy nyüzsgés volt a kúria udvarában, éppen készültek az őszi szántásra. Kucsmás, bocskoros emberek fogták be a lovakat a szekerekbe, előkerültek az ekék és a boronák, és a kinyitott boltíves kapun vonultak ki a mezőre. Teréz anyám a konyhában volt mikor megjelentem. -Jó sokat aludtál!- jegyezte meg aggodalmasan. -Talán beteg vagy? -kérdezte.---Nem én-feleltem -Nemsokára kezdődik az iskola.- mondta anyám

Hét éves voltam, a szüleim a szomszéd faluban írattak be egy katolikus iskolába, mert csak ott volt magyar nyelvű oktatás. Minden nap Gejza bácsi vitt a hintóval el az iskolába. Gyakran lementem a kertbe játszani a kutyámmal, Hektor volt a neve, egy magyar vizsla, még apám hozta nekem Kolozsvárról, kölyök korában. Nagyon szép kertünk volt, tele exótikus virágokkal. Egy görög kertész hozta és ültette be.  A nővérem, Róza, öt évvel volt idősebb, mint én. A kúria, ahol laktunk, gyönyörű helyen volt. Alattunk a Szamos folyt, felettünk tölgyfa dombok, sok színes virággal, sok kis patakkal, őzek és a mókusok a kezedből ettek, de volt szarvas, róka, vaddisznó, és télen a farkas is előbukkant. Így hát gyakran vadászok látogatták meg a környéket. Egyszer én is részt vettem egy vadászaton, mint hajtó. Apám és anyám nemes emberek voltak, a környéken több száz hold birtokuk volt, nemesként is éltek. A kúriában nyolc szoba, hatalmas konyha és számos melléképület volt. Nagy kőfallal volt körülkerítve, melyet egy boltíves kapu szakított meg. Apám a kúriánkat a nagyapa kúriája mintájára építette annak idején.

Szeptember közepén megkezdődött az iskola. Szerettem oda járni, mert a tanító bácsi egy elbűvölő teremtény volt, ő tanított minden tantárgyat, a magyart, latint és a történelmet is. Sajnáltam, hogy még csak négy évet járhatok abba az iskolába. Aztán jött a téli szünet, a karácsonyi ünnepek, ami számomra valóságos élmény volt. Ilyenkor együtt ünnepelt az egész család és a személyzet. Mikor az a bizonyos csillag feljött az égre, a cselédek kántáltak, verseket szavaltak. Egyformák voltunk mindannyian. Apám ajándékot osztott az utolsó cselédnek is és hajnalig tartott az ünneplés. Emlékezetesek a betakarítási bálok is.

Egy nap apám megkérdezte: -Gondolkodtál azon, hogy mi szeretnél lenni, ha elvégzed az iskolát? -Szolgabíró vagy főispán-válaszoltam határozottan. -Akkor hát kezdjél el szorgalmasan tanulni-mondta kissé mosolyogva.

 Befejeztem az általános iskolát, s jelentkeztem a dési líceumba. Désen béreltek a szüleim egy szobát. Az iskola először nem volt könnyű, de szép lassan belejöttem és leérettségiztem. Haza érkezvén Désről tudattam az apámmal a hírt, hogy tovább szeretnék tanulni, majd utána néz, mondta, milyen lehetőségek vannak.

Mikor hazaértem Désről anyám megölelt, Róza nővérem bemutatta az udvarlóját.

Gróf Wass Sámuel vagyok, én meg Eperjessy János, és kezet ráztunk. Leültünk beszélgetni. Elmondta, hogy nem először jár itt és nem tagadta a szándékait. Tetszik neki a nővérem és el szeretné venni feleségül. Leültünk a kertben egy padra és elkezdtünk beszélgetni. Valójában inkább ő beszélt, mert érdekes történeteket mesélt az amerikai életéről, az ottani kalandjairól, az aranybányáról, a pénzverdéről, az ázsiai útjairól, valamint az útleírásokról. Tátott szájjal hallgattam a beszámolókat és csodálkoztam, hogy egy Gróf, akikről megszoktam, hogy több száz hold földet műveltetnek meg egy sereg bocskoros paraszttal, ilyenekre képes. Ehhez képest az én kicsi, semmitmondó iskolai történeteim eltompultak. Közben megjelent Róza és a beszélgetés félbeszakadt.

A faluban megkezdődött az aratás, ilyenkor apám vendégmunkásokkal arattatta le a búzát. A közeli falukból hozatta őket, és mikor vége volt az aratásnak nem pénzt, hanem a termés tíz százalékát kapták meg. Nagy aratási bál volt, folyt a pálinka és a bor, a lányok és a fiúk reggelig ropták a táncot, kurjongattak, incselkedtek. Egy jó alkalma volt az ismerkedésnek és a párválasztásnak. Szerettem volna én köztük mulatni, de tudtam, hogy nem köztük van a helyem, a szülei nem nézték volna jó szemmel, ha velük mulattok.

Ebéd után apám kihívott a kertbe és leültünk beszélgetni. -János én szolgabíró vagyok, reggeltől –estig dolgozom. Nem könnyű feladat. Tisztában vagy vele?

-Ha mégis szeretnél az lenni, én nem akadályozom meg. Akkor Kolozsvárra kell menned, hogy elvégezd az Államigazgatási Főiskolát. Magyar nyelvből és latin nyelvből kell felvételizni. Én is azt csináltam, de nekem már volt tapasztalatom, dolgoztam nemesekkel, és a jobbágyokat is ismertem. Ha elvégzed, még nem jelenti, hogy szolgabíró leszel.

Apám, én úgy döntöttem, hogy elvégzem, aztán majd meglátjuk, nem akarok tétlenül itthon ülni.

Közeledett a felvételi vizsga, Gejza bácsi vitt fel a hintóval Kolozsvárra. Csak ámultam és bámultam, mikor megláttam a várost. Dés kicsi falunak tűnt mellette. Apám elrendezte a szállásomat az Eperjessy palotában, megbeszélte Dénes unokatestvérével, aki az egyik tulajdonosa volt és ott lakott. Gejza bácsi megvárta, amíg lejárnak a felvételi vizsgák, aztán hazahozott. Három hét után, egy reggel, anyám a kertből felkiáltott!

                                     János leveled jött Kolozsvárról!

Izgatottan vettem át a levelet, melyben ez állt „Tisztelettel közöljük, hogy felvételt nyert az Államigazgatási főiskolánkra, kérjük jelenjen meg szeptember 15-én tartandó nyitóünnepségen… a főiskola igazgató aláírása”

Majd kiugrottam a bőrömből! Este megmutattam apámnak is, ő csak mosolygott, és egy kissé aggodva mondta: -Elkezdödött a tánc! -mire én: -Ha elkezdődött, akkor táncoljunk!

Szeptemberben felutaztam a nagy ismeretlenbe, amit úgy hívtak, hogy Kolozsvár. Gyönyörű épületek, utcák, parkok és templomok voltak. Az iskola a Szamos melletti sétatér közelében volt.

Szeptember 15-én volt a nyitóünnepség az iskola udvarán, az igazgató nyitóbeszédet tartott, melyben elmondta: „Kedves hölgyeim és uraim! Az iskolánknak jó hírneve van, sok híres ember végzett nálunk ezért a követelmények magasak. Kívánom Önöknek, hogy vigyék tovább a jó hírnevünket”. Ezt követően bementünk az osztályokba. Megkezdődött az első latin óra. Egy köpcös mellényes a mellény zsebében láncra kötött cvikkert hordott, és csak akkor vette elő, ha olvasott valamit. És akkor kezdődött meg a tánc, amiről apám beszélt. Azzal kezdte, hogy írásban kellett egy felmérő dolgozatot írni, amit helyben ki is javított. Az eredmény lesújtó volt. Nyolcvan százalék elégtelen, tíz százalék elégséges lett. Ettől nagyon mérges volt. Elrendelte, hogy a következő órán megismételjük, és ha hasonló az eredmény, annak következménye lesz. Utána következett a számtan óra. Egy fiatal, hetyke tanár tanította, és mikor kimentem felelni fejszámolásból, megjegyezte: ”fejszámolás, precíz tudás és hozzá tette: -Az ilyen fiúk nem ide valók! Menjenek haza és hányják a ganét! Én meg süllyedtem el szégyenemben. Hát ilyen volt az első nap. Megírtam apámnak, erre ő azt válaszolta:

-A tánc az tánc, mondtam, az eleje nem lesz könnyű! Ne búsuljak, ő is így kezdte, és lám sikerült elvégezni, pedig ő harminckilenc évesen kezdte el. Aztán szép lassan, sok tanulással belejöttem, és már is ott voltak az első év vizsgái. Szépen levizsgáztam minden tantárgyból, és következett a másodév. Már barátom is volt, Pacséri László, aki osztálytársam volt, egy kolozsvári polgári családból származott. Elhatároztuk, megünnepeljük a sikeres vizsgákat. Elmentünk egy belvárosi vendéglőbe. Sokan voltak és később kiderült, hogy a kolozsvári főnemesek sarjadékainak a törzshelye volt. Tele volt a helyiség, de találtunk egy üres asztalt, leültünk. Odajött a pincér és rendeltünk egy üveg jó minőségű bort. Mellettünk levő asztalnál jól öltözött, fiatal lányok és fiúk mulatoztak, valóságosan szórták a pénzt. Az egyik lány feltűnően bámult és mosolygott rám, én is viszonyoztam a mosolyt, hiszen fiatal legény voltam. Ebből kerekedett a baj, mert a mellette ülő fiú észrevette, felállt és se szó, se beszéd szembe öntött egy pohár borral és megjegyezte: -Mit bámulsz, te paraszt? -Velem beszélsz? – kérdeztem. –Igen, veled, te gané szájú!

Erre én a bal öklömmel úgy megütöttem az arcát, hogy menten elterült a földön, s meg sem moccant, de akkor a többiek is nekem estek. László is besegített a verekedésbe. A pincérek hívták a csendőrséget, és mind a haton az őrsön kötöttünk ki. A csendőr kapitány jegyzőkönyvet vett fel. Természetesen kiderült, hogy kik vagyunk. Életemben először találkoztam társadalmi igaztalansággal! Egyedül László kapott pénzbüntetést, mert ő nem volt nemes. Természetesen kifizettem helyette a büntetést. Utána még elnézést is kértem tőle. Aztán elbúcsúztunk, mert jött a nyári szünet, és én hazautaztam. Gejza bácsi vitt haza a hintóval. Mikor hazaértünk már várt anyám, megölelt és megpuszilt, apám később jött haza.

-Meséljél Kolozsvárról! Hektor kutyám is ott csaholt mellettem.  Apám is üdvözölt, kezet fogott velem. -Tánc volt az első időszak, nehezen szoktam meg a tanárokat, és nem tudtam, hogy kell tanulni. -Emlékszel mondtam, hogy nehéz lesz az elején- mondta apám. -Még egy verekedésbe is belekeveredtem.- majd elmondtam a történetet. A szüleim csak csóválták a fejüket. –Ejnye, ejnye, János! -Itthon mi újság? -kérdeztem.

-Van elég- mondták- kirabolták a kúriát, elvitték anyád ékszerit és egyéb értékes tárgyakat, egy haramia gyilkol, a közeli erdőben bujkál. Nem tudom elkapni. De van egy jó hír is! Róza nővéred készül, férjez menni a Gróf Wass Sámuelhez.

-Mikor lesz az esküvő? -Még nem lehet pontosan tudni, majd ha hazajön Amerikából. -Megint ott van? -Igen, de már többet nem megy megígérte. Eszembe jutott megkérdezni –Apa, mikor tanítsz meg vadászpuskával lőni? Szeretnék én is vadászni! Megtudtam, hogy hamarosan egy vadászatot készül szervezni apám.

- Gyere fiam hátra, a kertben most kipróbáljuk. Várj, hozom a puskát. Ez a céltábla. Addig gyakorlod, amíg a közepét eltalálod.  Kezdjük, csőre töltöd, de szorosan tartsd a válladhoz! Ezen a résen állítod. A céltábla közepébe! Ne csukd be a szemedet! Na, próbáld meg! Nagyot szólt a puska, és felszisszentem –Juj juj, juj! De megcsapta az államat! Addig próbálkoztam, amíg sikerült eltalálni a céltábla közepét.

Egyszer alkalmam adódott, hogy a rokonokkal vadászni menjek a birtokunkra, a közeli galgói erdőbe. Ott nyüzsgött az erdélyi főarisztokrácia egy része. Károly apám volt a szervező és az erdő tulajdonosa. A vadászaton megjelentek Róza leendő férje, gróf Wass Sámuel, és a gróf Béldi család is. Egy tisztáson találkoztak az urak, köztük én is, mint vadász. Részt vettem. Az erdőben sok őz, vaddisznó, szarvas és róka élt, kiváló vadászterepet adva e nemesi hóbortnak. Hajtókat is vittek magukkal, akik ércelődtek a vadász urakkal, hogy a gróf Béldi Dénes puskájával egy galambot sem lehet lőni, de senki sem sértődött meg. Lóháton érkeztek, vadász ruhába, az egyik kezükben ostor, másikban puska volt, körülöttük kutyák csaholtak. Elindult a vadászat, és egy idő után apám az erdőben furcsa mozgások hangjait hallotta, mintha nem állatok neszeznének. Emellett a közelében halk emberi hangokat és zörejt észlelt. -Kik ezek az emberek? Talán fát lopnak – gondolta magában. Nem messze tőle Wass Samu osont, ezért apám intett neki, hogy jöjjön közelebb, így már ketten haladtak előre a sűrű erdőben, a hangok irányába. Egyszer csak egy tisztásra értek, ahol is megállapították, hogy valóban emberek hangjait hallották, hárman egy kis kalyiba előtt álltak, és valamin vitatkoztak. Apám hangosan rájuk szólt:-Kik vagytok, és mit csináltok az erdőmben? – és közben a vadászpuskáját rájuk szegezte. Az egyik férfinál pisztoly volt, amit azonnal előrántott.

-Eperjessy úr, ha nem hagy békésen elmenni minket, lelövöm! – kiabálta, miközben a zajra megjelent a többi vadász, puskájával a kezében, és ők is rászegezték fegyverüket az ismeretlen emberekre. Erre a három férfifutásnak eredt, mint valami riasztott vad.

-Na, látod, Károly, mintha emberre vadásztunk volna. Láttad, hogy megijedtek?! Ezek ismernek engem, és talán én is az egyiküket, valószínűleg Ilie Sérbán lehetett, akit már egy éve keresnek az embereim gyilkosságért. Most alkalmam lett volna elkapni és zárkába küldeni a haramiát. Ilié Sérbán több gyilkosságot követett el. Egyszer kinyírt egy egész családot, a férjet hasba szúrta, a gyereket felnyársolta, az asszonynak levágta mind a két mellét és utánna megölte.

-Hallottam én is erről az ügyről – mondta Wass Samu, aki abban az időben Szolnok-Doboka vármegye főispánja volt. Nekem is sikerült egy vaddisznót lőni, amire nagyon büszke voltam. A vadászat után lementünk a kúriába, mert nagyon megéheztünk. Sajnáltam, hogy ezek az emberek elrontották a vadászatot, de legalább megtudtuk hol bujkál a gyilkos, mert így sikerült elkapni és akasztófára küldeni.  Vacsora után előkerült a bor is, természetesen, hiszen apám saját szőlőbirtokot igazgatott. A finom nedű jóízű beszélgetésre serkentette a vendégeket Károly elmesélte, hogy Sámuel most dobokai főispán, országgyűlési képviselő volt 1848-ban és 1879-ben, de még Kaliforniában is lakott. Ezen kívül a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Wass Imre gróf, Közép-Szolnok főispáni helytartójának és báró Jósika Rozáliának a fia, nyolc évig volt a kolozsvári líceumnak a tagja, ráadásul már az iskolában a magyar és a román nyelven kívül jól tudott latinul, franciául és németül is. Erre Róza kiment a kertbe sétálni és virágot szedni, majd felment a szobájába. Egyszer a posta levelet hozott. Károly kibontotta és egy szép díszes meghívót vett ki belőle. A Wass családtól jött, és ez állt benne: „Tiszteletes Eperjessy Károly úr és az egész családja hivatalos a czegei nagy kastélyban e hét szombatján tartandó bálra.” Róza majd kiugrott a bőréből, de Károly és Teréz is örült a nagy megtiszteltetésnek. Az anyja meg Róza rögtön félrevonultak, hogy megtárgyalják, milyen ruhát és ékszereket vegyenek fel, Károly meg elővett egy kancsó bort és leült gondolkozni. Mi történik, ha Samu el akarja venni feleségül a lányát? elkezdett gondolkozni mi lesz ha Sámuel megkéri a Róza kezét  „De hát én sem vagyok egy földönfutó kis nemes, vagyonom is van. Most vettem egy birtokot és egy kúriát Magyaregregyen, az lehetne Róza hozománya, azon kívül . még van nyolcszáz hold földem hiszen mégis a gróf Wass Sámuelről van szó, aki művelt és gazdag, nagy beosztásban van, a Magyar Akadémia tagja és főispán is, tehát egy előkelő és gazdag család sarja

Egy nap hintó közeledett a kúria felé, és behajtott az udvarra. A hintóból kiszállt gróf Wass Imre és fia, Sámuel. Károly kissé meglepődött a váratlan vendégek jöttén, de betessékelte őket a kúriába, leültette őket és italt hozott nekik. Megkérdezte, hogy mi járatba vannak itt náluk, mire gróf Wass Sámuel felállt, és megkérdezte, hogy Róza itthon van-e. Róza ekkor már jött le a lépcsőn, ezért Sámuel Károly, az apa felé fordult, összecsapta a csizmáit, és így szólt: Károly bátyám, azért jöttünk, hogy megkérjem a leánya kezét! Károly Róza felé fordult, és megkérdezte, hogy ő is ezt szeretné-e. -Igen, apám, szeretem ezt a férfit.

Teréz ekkor összecsapta a kezét örömében.

Megitták az áldomást. Károly elérkezettnek látta az időt arra, hogy az anyagiakról be- széljenek. Róza megkapja a magyaregregyi birtokot és az ottani kúriát. Imre rávágta, hogy Sámuel pedig megkapja a czegei keleti birtokot, hatszáz holdat és a kúriát. Ez akkor el is rendeződött, tisztességes ajánlatot tett mindkét fél, erre megint megittak egy áldomást. Az esküvőt 1834-ben tartották meg, amely után gróf Wass Sámuel és Eperjessy Rozália Magyaregregyre költözött, és ott alapítottak családot. Négy gyerekük született: gróf Wass Mária, gróf Wass Jenő, gróf Wass Emma és gróf Wass Jozefa ök voltak az én unokatestvéreim.

Közben az asszony és a lánya közölte vele, hogy nincs egy rendes báli ruhájuk, így hát holnap elutaznak Désre ruhát venni vagy csináltatni. Van Désen egy úri szabó, tőle vásárolnak vagy vele csináltatnak a gazdag hölgyek ruhákat.

 Eljött a szombat, Károly befogatott a nagyobbik négylovas hintóba, és elindultak Czegére. Mikor odaértek, már elég sok hintó állt az udvaron, és ahogy az szokás, az újonnan érkezett vendégeket a bejáratnál bemutatták a már ott lévő vendégeknek: Gyulafehérvári Eperjessy család. Erre mindenki bólintott. Fényűző bálterem csak úgy sokasodtak a népek. Ott volt Erdély főrendjének színe-java: gróf Béldi György és családja, báró Bánffy Richard és családja, gróf Horváth-Tholdy György és családja, a báró Josika család… Ők mind rokonságban álltak egymással, de voltak ott barátok és más meghívottak is. Például részt vett az eseményen a francia származású báró, Puteani Sándor is, akiről köztudomású volt, hogy szerényen és magányosan él a kastélyában. A szokásos kézcsókok és üdvözlő kézfogások, valamint italok után elkezdődött az ismerkedés. Egyszer csak megjelent Sámuel is, szemeivel valakit keresett, végül megtalálta Rózát, aki a bál egyik legszebb kisasszonya volt. Fehér, hosszú, a nyakánál csipkézett és drágakövekkel díszített ruhában volt, a többi hölgy irigykedve nézett rá. Az ismeretlen kisasszony gróf Wass Sámuel kíséretében kiment a balkonra beszélgetni. A gróf úr közölte, hogy ma este csak vele akar táncolni, miközben hosszasan a szemébe nézett. Samu zavarban volt, és egy erős kéz markolását érezte a karján, és hallotta Róza hangját, ahogy a fülébe súgja, hogy támaszkodjon rá. Róza nagyszerűen táncolt egész éjjel, a végén azért elfáradt. Mindenkivel megtörténik ez az első csárdás után. Samu kivezette táncpartnerét a tömegből, hátra a fák közé, ahol egy pad árválkodott. Sok ember volt körülöttük, de nem figyeltek rájuk. Csak ültek a padon, némán, szótlanul. Ez így ment egész éjszaka. Sámuel az egyik legszínesebb egyénisége és nagyon jóképű tagja volt a Wass családnak.– Még nem beszéltem – mondta Róza – a nagyapámról, Eperjessy Józsefről és a nagyanyámról, Tolcsvai és Pacséri Kászoni Terézről, akik behozták a családot Szolnok-Doboka vármegyébe, itt vásárolván birtokot Oláhfodorházán.. Öregen, mint járási szolgabíró vonult vissza, és az óta már meghalt. Az ő apja – folytatta Róza – és az egész Eperjessy család egészen Eperjesy Andrásig, aki a család nemesi címét szerezte meg, Gyulafehérváron éltek, de amikor a románok elűzték a városból a magyar lakosságot, mindenki menekült, ahova tudott, a nemesek leginkább a vidéki birtokaikra. Így került a család Magyarcsesztevére, Diósra, Mihályfalvára és Ivánfalvára.

 Apámmal még kimentünk az erdőbe, megmutatta hol fészkel a vaddisznó, hol vannak az őzcsapások. Gyönyörű színes volt az erdő, hiszen már ősz volt, de sajnos vissza kellett menjek Kolozsvárra, mert kezdődött az iskola. Anyám felcsomagolt ruhát és élelmet, Gejza bácsi előkészítette a lovakat meg a hintót, és másnap reggel elindultunk. Nagy volt a nyüzsgés, mozgás a városban. Elköszöntem Gejza bácsitól, aztán felmentem a szobámba. Dénes bátyám beteg volt, a korházban feküdt. Sajnos nemsokára meg is halt. Felkerestem Lászlót és egy üveg bor mellett elmeséltük a nyári szabadság élményeit. Ö a szüleivel, a vidéki rokonainál volt, én elmeséltem az otthoni vadászat élményeit.

-Jó neked!- mondta- Vadászni jársz, én még soha nem voltam. Megígértem, hogy egyszer elviszem vadászni.

-Nem is mondtam, hogy a nyáron megismerkedtem egy csinos lánnyal. Eszternek hívják, és a Tanítóképzőbe jár- mondta László.

-Gratulálok, már szeretném megismerni! Ezek szerint még sem volt unalmas a nyári szünet.                                                                                

László egy jóképű, magas, barna fiú volt, a lányoknak tetszett, ezt már a főiskolán észrevettem. Másnap kezdődött az iskola. A megszokott nyitó után megindult a tanítás. A másodév nagyon nehéz volt, mert beugrott a jog, ami nagyon nehéz tantárgy, tele volt nehezen értelmezhető kifejezésekkel, törvényekkel. Az egyik szünetben bementem a büfébe reggelit venni. Sorban álltak a diákok. És kit látok a sorban?

Azt a lányt, akiért kitört a verekedés a múlt évben, abban a bizonyos belvárosi vendéglőben.

Ránéztem, ő is rám nézett és mosolygott, éppen úgy, mint annak idején a vendéglőben. Kikértük a reggelit. Úgy gondoltam bocsánatot kell kérjek tőle a történtekért. Egyedül ült az asztalnál. -Szabad ez a hely? –Igen, foglaljon helyet!- mondta Jozefa.

Bemutatkoztunk. - Désfalvi Simon Jozefa. - Én Eperjessy János. –és kezet fogtunk.

-Elnézést szeretnék kérni a vendéglőben történtekért, de a barátja megsértett. -Ő csak szeretett volna a barátom lenni, de nekem nem tetszett. Egy beképzelt fiú volt. Udvarolni akart nekem.- Akkor azért mosolyogtál rám, hogy tudasd a fiúval, hogy nem teszik?

-Van nálad egy papír és ceruza? –Igen.

Akkor add ide és leírom miért mosolyogtam rád –mondta a kisasszony, de csak az osztályban olvasd el.

Elővettem a papírt és a ceruzát és odaadtam –valamit ráírt és átadta. Te ugye elsős vagy, mert nem láttalak még. -Igen most kezdtem el a főiskolát.

Ahogy beértem az osztályba, elolvastam a cetlit és ez volt bele írva-azért mosolyogtam, mert tetszettél, jóképű fiú vagy. Majd kiugrottam a bőrömből az örömtől. Délután találkoztam Lászlóval és elmeséltem, hogy megismertem egy elsős lányt, oda jár a főiskolára. Sötétbarna, vállig érő haja van, égszínkék szeme, karcsú dereka és duzzadó keblei vannak. -Te János én úgy látom, hogy már szerelmes vagy belé.

-Alig várom az újratalálkozást. Szerelem az első látásra?

Másnap már az első szünetben találkoztunk- mosolyogva kérdezte, hogy elolvastam-e a cetlit. –Igen. Feleltem én. Szeretnék veled találkozni, elmehetnénk együtt sétálni és beszélgetni valahol a városban –Jó. Gondolkoztál hova menjük? -A sétatérre. Az egy csendes hely és padok is vannak -Öt óra jó lesz?- kérdezte –Igen, találkozunk a főiskola bejáratánál.

Így is lett. Találkoztunk, kimentünk és leültünk egy padra. Megkérdeztem hol lakik, azt felelte Désen.

-Désen? Hisz oda jártam a líceumba.  -Az én édesapám ott alispán.

-Az én nagybátyám a főispán Gróf Wass Sámuel. -Akkor ő az édesapám főnöke! Micsoda véletlenek! Gróf Wass Sámuel a nővérem férje.

-Az apám szolgabíró Dengeleg járásban.

Mikor tisztáztuk ezeket, egy kissé megnyugodtam, mert anyám mindég azt mondta, rangon aluli lánynak nem udvarolunk, és nem vesszük el feleségül. Ez egy akkori társadalmi szokás volt. Jozefa látszólag nem csinált ebből ügyet, hiszen Bánffy fiút utasított el, és az sem hatotta meg, hogy a nővérem egy Grófhoz ment férjhez, vagy, hogy apám szolgabíró. Sokat beszélgettünk a padon, nekem a komolysága és kedvessége tetszett. Mikor mosolygott, olyan szép volt, hogy olvadtam el, mint a jég a napon. Közben a városban, a sétatéren besütött az őszi napsugár, a fák millió színben pompáztak, mintha jelezték volna, hogy János szerelmes lett. Az idő telt, és nyakunkban volt a vizsgaidőszak. Jozefát már több hónapja ismertem. Tanulni a Házsongárdi temetőbe mentünk, mert ott csend volt. Az Eperjessy családi kriptához jártunk, mert ott volt egy pad, melyet rózsabokor nőtt körül. Ott nem látott senki, nyugodtan lehetett tanulni. Ott ültünk a padon, mikor Jozefa elmosolyogta magát. Olyan szép volt, mint egy mesebeli tündér. Közelebb ültem hozzá és megsimogattam az arcát. A szánk összeért, tüzes lett. Megcsókoltam, először röviden, a testünk forró lett, majd hosszabban, kéjesen, aztán vadul, szenvedélyesen. Egyszer, kétszer, Isten tudja hányszor, nyöszörögve mondtuk egymásnak: szeretlek, imádlak. Káprázatos volt az egész, soha sem gondoltam, hogy ilyesmi megtörténhet velem az életben. Utánna szorosan egymáshoz bújtunk, és kezdődött újra az egész. Jozefa utána elnézést kért a történetért, biztos azt gondolom róla, hogy egy erkölcstelen nő, mással is ezt csinálja. Szégyellte magát. Megnyugtattam, én nem így gondolom, mert ismertem egy pár hónapja. Ezen a napon nem tanultunk semmit. A következő napokban már volt tanulás is. Következtek a vizsgák, szerencsére minden vizsgánk sikerült. Mehetünk haza szünidőre. Jozefáért az apja jött hazavinni, engem Gejza bácsi. Ekkor találkoztam először Jozefa apjával. A szállásban, ahol lakott.

-Maga János?- kérdezte. –Igen.- feleltem - lányom sokat írt magáról, nagyon dicsérte.

-  Ismerem az apját? -Nem tudtam.- tettem hozzá. -Dengeleg járásban szolgabíró, ugye?

-Nem hozzám tartozik, de találkoztunk egyszer, közös ügyünk volt.  A nagybácsija az én főnököm. Sokat jár Budapestre, mint országgyűlési képviselő. Látogasson meg egyszer Désen!

-Köszönöm szépen a meghívást, élni fogok vele!

Azzal elbúcsúztunk, nagy meglepetésemre Jozefa megcsókolt, és elmentek. Gejza bácsi már ott várt a palota előtt. -Jöjjön úrfi, mert ránk esteledik, hosszú az út Fodorházáig. Mire hazaértünk este volt.

Anyám és apám már várt, mikor megérkeztünk. -Hol voltatok ilyen sokáig?

-Találkoztunk Jozefa apjával és elbeszélgettük, elment az idő.

Apám az ö modorával rákérdezett:- szerelmes vagy, ugye? A levelekből kitűnik. Mire anyám sietve rávágta: -Nem írtad meg részletesen hogy néz ki.

-Dehogynem anya, csak nem olvastad el elég figyelmesen a leveleimet. Sötét barna hajú, kék szemű, csinos és kedves, és nemes az apja, alispán -Azt tudjuk -Vagyonuk van .-folytatta anyám.

-Több mint nekünk.- jegyezte meg apám. -Milyen vallásúak?-Katolikus.- mondtam unottan és éhesen. -Mi újság itthon, minden rendben van?

-Még van egy évem és befejezem a főiskolát, ha minden jól megy, megnősülök. Hogy vannak Rózáék? Meg kéne látogatni, én még nem voltam náluk. Apa el kéne menni egyet vadászni. Egy nap vettük a puskánkat és kimentünk vadászni. Szép volt az erdő, a tisztás tele volt virággal, mókusok a kezünkből ették a mogyorót Egyszer csak emberek bukkantak fel, bocskort viseltek, szakállasok voltak, fát gyűjtöttek. Apám megkérdezte, hogy nem tudják magán terület az erdő? Ők azt felelték, hogy az erdő az Istené, majd tovább mentek. Apám erre nem szólt semmit.

-De ha megengeded, máskor is visznek fát.

-Hagyd, békén, legyen egy jó napjuk! Továbbmentünk. Egyszer egy emberi holtestre találtunk, egy fára felakasztva. Mikor közelebb mentünk, megismertem a vadőrömet és a puskája nem volt nála. Márpedig egy vadőr nem jár puska nélkül az erdőben. Ezt jelenteni kell.  - Újabb gyilkos? Ilié Sérbánt már felakasztották. Sajnos, János vissza kell, forduljunk, hogy jelentsem az ügyet a Nagyilondai szolgabírónak. Menjünk be nagyapádhoz, ő megmondja, hol lakik, amíg friss az ügy. Be is mentünk.  -Jó napot apám! -elmondtam mit láttunk.

-Hol lakik a szolgabíró? –Nagyilondán, mindenki tudja ott.

Elmeséltem, hogy mit láttunk az erdőben, erre ő azt felelte.

-Mi vagyunk a hibások, áthoztuk őket erdélyibe, kapzsik voltunk. Fodorháza fiatal koromban még félig magyar és zsidó falu volt. Az 1790-es években a római katolikus.

Leányegyházközséget alakítottunk meg benne. A dési romai katolikus filiáját én és nagyanyád alapítottuk meg, öntettünk feliratos harangot, az hívta imára a híveket.

Tata az rég volt, szép volt, de most más a helyzet. Sietünk, mert el kell, érjünk a szolgabíróhoz.

-Aztán hozd be azt a kislányt, akinek udvarolsz, mert mi is szeretnénk látni! - kiabálta utánam.

Lementünk a szolgabíróhoz. Az irodájában volt. Apám elmesélte a történteket, az csak csóválta a fejét, majd körözést rendelt el. Az apám leírása szerint ugyanis az egyik férfi arca megmaradt az emlékezetében. Bekerítették az erdőt az ispánok, átkutatták a környező falvakat és az utakon is ellenőrzést rendeltek el, végül elkapták a vadőr gyilkosát. A puska volt a bizonyíték, amit egy ember házában talátak meg. –Látod apa, ahányszor kijövünk vadászni, nem vadra, hanem emberre vadászunk. Anyám türelmetlenül várta, hogy megérkezzünk. Mikor elmondtuk mi történt, nagyot sóhajtott. - Hogy fogom elmondani Bálint vadőr feleségének, hogy mi történt a férjével? 

Rendszeresen leveleztünk Jozefával, szebbnél szebb leveleket kaptam tőle, s nyomban válaszoltam rájuk. Mindent leírtunk, hogy mennyire szeretjük egymást és nagyon hiányzik, hogy nem lehetünk együtt.

Egyik nap a szüleim közölték, már esedékes meglátogatni Róza nővéremet. Így hát Gejza befogott a négylovas nagyhintóba, és reggel elindultunk. Én még nem voltam soha náluk. Magyaregregy, ahol laktak, egy fél napos út volt. Délre meg is érkeztünk. A falu egyik mellék utcájában volt a hatalmas kúria. Behajtottunk egy nagy boltíves kapun. Róza fogadott. Én nagyon meglepődtem, nem ismertem rá, úgy el volt hízva. Kijöttek az unokatestvéreim is, megöleltük egymást, és behívtak a házban. Végig mutogatták a kúriát, nagyon sok szoba volt benne, aztán leültünk a nappaliban. Jenő volt a legidősebb, neki már volt felesége, Hetei Bakó Irmának hívták. Megjelent a cseléd és közölte, hogy kész az ebéd. Átmentünk az ebédlőbe, jól belaktunk, és kezdődött a beszélgetés.

-Hallom van egy kislány, akinek udvarolsz. -mondta a nővérem. -Jól hallottad- feleltem.

 -Anya készülj a lagzira! - jegyezte meg Róza- Remélem minket is meghívsz!

Ezt követően Jenővel beszélgettem. Elmondta, hogy őt az iskola különösen nem érdekli, leérettségizett, és a czegei birtokkal akar foglalkozni. Hetei Bakó Irma terhes, nemsokára lesz gyerekük.

-János gyere, megmutatom a kúria hátsó részét. Kimentünk az udvarra az épület alatt egy patak folyt, ami egy vízimalmot üzemeltetett. Hátul volt egy nagykapu, melyen ki lehetett jutni a kúriából, utána a földek, szántó, legelő és egy nagyerdő. -Kik művelik a földeket? Kérdeztem.

-Vannak erre embereink, akik a termékek bizonyos százalékáért dolgoznak. Aztán visszamentünk a házba. Közben hazajött a gróf úr Budapestről, elnézést kért a késésért.

-Jó napot gróf úr!– üdvözöltem.

-Szólítsál Samu bátyámnak! –válaszolta. Nagyon rég találkoztunk, kész ember lett belőled, és hallom, hogy nősülsz! -Ki mondta ezt magának? –Anyád.- felelte mosolyogva. -Csak udvarolok egy lánynak- válaszoltam.

-De a lány apja mindig azt mondja, hogy hamarosan férjhez megy a lánya, én vagyok az apja főnöke.

-Erre nem szóltam semmit!

Még beszélgettem az unokahúgaimmal, Máriával, Emmával és Jozefával, aztán másnap elbúcsúztunk és hazajöttünk. Itthon három levél várt rám Jozefától. Elolvastam, nagyon szép levelek voltak, hogy nagyon szeret, és alig várja a viszontlátást, és minden levél azzal végződött: Hiányzol, Hiányzol, Hiányzol.

Lehet, hogy igaza lesz a családnak, amikor azt mondják, ebből nősülés lesz. Megírtam neki, hogy el szeretnék menni Désre, találkozni vele. Hamarosan jött a válasz „alig várom, édesanyámat úgysem ismered még” Szóltam a szüleimnek, hogy elmegyek Désre. Nagyon közel volt. Biztos Gejza bácsi nagyon örült neki, mert éppen vásárba akart menni Désre.

Apám megjegyezte: -Mi van fiam, húz a szerelem?

Felöltöztem a legszebb gúnyámba, tükörfényesre pucoltam a csizmámat, felvettem a vitézkötésű ködmönömet, fehér inggel, anyám csinált két virágcsokrot, egy tűzpirost Jozefának és egy rózsaszint az anyjának. Apám adott egy díszes doboz jó minőségű börszivarat az apjának, és így indultam el. Megérkeztem, megkerestem hol lakik Jozefa. A cím után könnyen megtaláltam. A város központjában egy kétemeletes házuk volt. Megráztam a csengőt és Jozefa nyitott kaput. Végig nézett tetőtől talpig, majd így szolt:

-Istenem, de elegáns vagy! Majd a karomba borult, és hosszasan megcsókolt. Kis idő után megjelent az anyja is, kezet csókoltam és átadtam a virágcsokrokat. Először neki, majd Jozefának.

-Örülök, hogy megismertem! -mondta mosolyogva. -tessék befáradni! Sokat hallottam magáról! -Mindjárt itthon lesz a férjem.  Mivel kínálhatom meg? Van bor, vagy talán egy kicsi erőset?  Van szilvapálinka vagy konyak. -Egy kis konyakot, köszönöm. Nagyon hasonlítsz anyukádra.- jegyeztem meg.

Közben hazaérkezet az apuka. Üdvözölt, majd elővett egy okiratot, amiben ez állt: ADALÉKOK DÉSFALVI SIMON MIHÁLY ÉLETRAJZÁHOZ.

 Küküllő vármegyében. Simon János (Mihály testvére) alispán, a labancok elfogták s vasban verve sokáig tartották, büntették és csak óvadék alatt bocsátották szabadon. Visszatérve megmarad ott a hűségben. Eperjesi István, Kolozsvár városának első vezetője, ductor primarius, a várost elfoglalván a labancok, a többi polgárokkal együtt az ellenség kezébe jutott, de miután a császáriak visszafoglalták a várost, mindig állhatatosan megmaradt a hűségben.

Aztán kettesben ittunk a konyakból. -Ezt csak azért mutattam meg, hogy megkérdezzem nem rokon-e az oklevélben szereplő Eperjesi István. -Megkérdem a nagyapámat .- válaszoltam. Elmesélte, hogy mennyi munkája van, este holt fáradtan érkezik haza. Közben Jozefa meg az anyja a vacsorát rendezték a konyhában, de hamarosan bejöttek, a cselédlány készítette. Az anyja megkért meséljek a családomról, mert a szüleimen és a nővéremen kívül nem tudnak semmit. Van egy nagyapám nyugdíjas szolgabíró, hetvenöt éves. Eperjesy József éd tolcsvai és pacséri Kászoni Teréz. A nagyszüléimnek van egy kúriája Fodorházán, a dédszüleim tolcsvai és pacséri Kászoni Sándor dédanyám Galgói Rácz Mária és az ük szüleim Galgói Rácz Péter, ük anyám Csicsókeresztúri Torma Éva. A Galgói Rácz családtól örököltük a Galgói erdőt, ahol nem régen lőttem egy szép vaddisznót.

-A Torma családot ismerem, mert az egyik Torma főispán volt Szolnok Doboka vármegyében.- mondta az apuka. - A Galgói Rácz családról is hallottam.  A maguk családjáról is. Sokat beszéltünk Jozefával a két családról. Közben Jozefa szorosan simult hozzám és bámult rám. Készen lett a vacsora. Megvacsoráztunk és folytattuk tovább a beszélgetést. Az anyukája elmondta, hogy az Alsóbalázsfalvi Cserényi családból származik, akik nagy zenebarátok voltak mindegyik tagja játszik valamilyen hangszeren, és ő zongorázni tanult. Megkérdeztem Jozefát miért nem tanították meg? Ő is tud zongorázni. Erre felállt és azt mondta: -Találd, ki mit fogok játszani!- és elkezdett mosolyogva játszani egy dalt. Mikor befejezte, megkérdezte: -Na, mit játszottam? Szerencse, hogy ismertem a dallamot, és rávágtam: -Liszt Ferenc: Szerelmi éji álom. Az anyuka csodálkozott, hogy felismertem. -A zenében is jártas vagyok. A szüleim is botfülűek, ezért nem tanultunk zenét.- mondtam. Mikor befejezte a zongorázást, leült mellém és a fülembe súgta: -Ezt a dalt neked gyakoroltam be. A szülők elégedetten nézték a fiatalokat, biztos régi emlékek jutottak eszükbe. Az apuka rágyújtott egy szivarra, és akkor jutott eszembe apám ajándéka. –Bocsánat, valamit elfelejtettem, apám küldött egy doboz szivart.- és odaadtam. -Elza nézd meg mit ír a dobozon? Spanyolul volt írva „kézzel készített szivar Kubai gyártmány” -A legjobb, ami létezik! - jegyezte meg az apja.  -Köszönöm szépen!

Másnap, mikor indultam haza, megköszöntem a vendéglátást, Jozefát megöleltem és megcsókoltam, aztán irány haza. Mikor megérkeztünk, Hektor már várt a bejáratnál. Megjelent anyám és kikérdezett mindenről, ami történt, töviről hegyire. Aztán eljött az idő, hogy visszamenjek Kolozsvárra. Alig vártam az újratalálkozást Jozefával. Megkezdődött a főiskolának az utolsó éve. Ez könnyebb volt, mert az államvizsga dolgozatra kellett összpontosítani. Reggel bementem az iskolába, vártam a szünetet, de Jozefa nem volt sehol. Megkérdeztem az osztálytársait, ők azt mondták, hogy nem jött iskolába. Délután elmentem hozzá. A néni, akinél lakott azt mondta, hogy beteg, magas láza van. - Megnézhetem? Hogyne, tessék befáradni!

-Jozefa mi történt? -Lázas vagyok, fáj a fejem és szédülök. Megérintettem az arcát forró volt. Még ott voltam egy ideig, aztán elmentem. Nem is tiltakozott, annyira beteg volt. Másnap újra elmentem hozzá, de a helyzet ugyanaz volt, negyven fokos láz és ugyanazok a tünetek. Ekkor döntöttem úgy, hogy beviszem a korházba. Megkértem a nénit, hogy segítsen felöltöztetni. Én lementem fogni egy konflist, és bevittem a korházba. Közben írtam egy levelet a szüleinek. Azok másnap meg is érkeztek. Elintéztem nekik egy szobát az Eperjessy palotában, ezt követően bementünk a korházba. Az apukája beszélt az orvosokkal, akik elmondták valami vírus fertőzte meg. Estére-drámaira fordult a helyzete, kómába esett, mint a halott, úgy feküdt. Az orvosok is lemondtak róla. Ott virrasztottuk mind a hárman és sírtunk. Két napig ez így ment. Bementem a templomba, imádkoztam érte, kértem a jó Istent, hogy tartsa meg az én tündéremet. A harmadik nap csoda történt, egyszer csak kinyitotta a szemét s halkan megszólalt: -Vizet kérek. Erre bejött az orvos is, megmérte a pulzusát, megnézte a szemét.

-Jozefa halkan megkérdezte -Hol vagyok? -A korházban – felelte az orvos -Beteg lett és behozták.

-Anyu, apu ti mit kerestek itt? -Aggodtunk miattad, ezért vagyunk itt. –És János te is aggodtál? Nem szabadulsz meg olyan könnyen tőlem!- és már mosolygott. Ez a mosoly csak az enyém volt, az én tulajdonom. Az orvos azt mondta még bent kell, maradjon egy pár napig megfigyelésre, és ha nem jön semmi közbe, egy hét múlva hazaengedi. Nagy volt az öröm, apukával rendesen leittuk magunkat. Másnap mikor bementünk hozzá, már ült az ágy szélén és evett. Egy hét után kiengedték a korházból és újra járhatott iskolába. Délután találkoztunk Lászlóval és a barátnőjével, Eszterrel. Jozefa még nem ismerte Esztert, bemutatkoztak. Elhatároztuk, hogy elmegyünk egy cukrászdába, úgyis akarnak közölni velünk valamit. Kikértünk két süteményt, meg két pohár konyakot.

-Akarunk tenni egy bejelentést! Összeházasodunk. -Gratulálunk, sok boldogságot kívánunk!

Jozefa hosszan rám nézett és mosolygott, mintha mondta volna: Látod János, ezt így kell csinálni. Közben eltelt ez a tanév is, én leállamvizsgáztam, megkaptam a diplomát. Jozefa is levizsgázott. Feltettem magamnak a kérdést: Hogyan tovább? Nősülés vagy várjam meg, míg elvégzi a főiskolát? Elhatároztam, hogy kikérem apám véleményét- Levelet írtam nekik, hogy elviszem Jozefát Fodorházára. Igaz nem volt illendő lányt vinni a legény házába, de megpróbálom. Megírtam Jozefa szüleinek is. Délután találkoztunk a temetőben és elmondtam neki.

 -Jaj, mit csináltál?-esett kétségbe. Nem készültem fel rá. -Ne félj, nem lesz semmi, baj a szüleim már rég meg akarnak ismerni.

Aztán jött Gejza bácsi a hintóval, és már indultunk is Fodorháza. Mint helység nem volt vonzó látvány, mikor bekanyarodtunk egy kacskaringós, meredek utcán a kúria felé, egy dombos tisztáson állt egy szép és nagy úrilak. Körbe volt véve egy sziklakőből készült kerítéssel, melyet egy boltíves kapu szakított meg. Egy cseléd nyitotta kaput, és előttünk volt egy tündérországba illő virágos kert, exótikus bokrokkal, padokkal, egy kis tóval, tele szebbnél szebb vízi virágokkal, kacsák, hattyúk úszkáltak a vízben. Megjelent az anyuka  hosszú barna, rendezett hajjal, korához képest csinos, szép bőrű asszony. Mikor meglátta Jozefát, odament hozzá, köszöntötte: -Üdvözöllek drágám! és két puszit adott. Aztán felém fordult, megpuszilt, és ezt mondta: -Te csirkefogó! Csak most hoztad el ezt az aranyos kislányt? Aztán kimentünk a kertbe, leültünk egy padra, és meg simogatta a hajamat, és megkérdezte mivel kínálhat meg. -Van bonbon, sütemény, csokoládé, tea. -Egy teát kérek.- mondtam, de olyan feszes voltam, nem tudtam feloldódni. Aztán nemsokára hazajött az apuka, egy jól megtermett férfi volt, keménykötésű, de nem kövér ember. Arcra kísértetiesen hasonlítottam hozzá. Leugrott a hintóról, és mikor meglátott, hogy a kertben vagyunk, odajött és bemutatkozott. -Eperjessy Károly vagyok. -Én meg Désfalvi Simon Jozefa. -Sokat hallottunk magáról örvendek, hogy megismertem. Neked pedig fiam gratulálunk a diplomához. Ezt meg kell ünnepelni!

-Jozefa csak ámult, bámult, nem tudott szóhoz jutni -Te János, így éltek ti? Ezt a fényűzést!  Csodálkozott.

Kint nagyon meleg volt, bevonultunk a fogadó szobába, hol régi, francia bútorok, kézi szőttesű perzsa, a falon értékes képek lógtak, arany és ezüst tárgyakkal volt tele a szoba. Jozefa csak ámult, bámult, mikor meglátta.  – Szeretnék ott maradni, míg Jozefa végez Kolozsváron- Jozefa csak bámult, mert nem tudott semmit erről, most hallotta először. -Ezt nem beszéltük meg. mentegetőzött. -De, én így döntöttem.- feleltem határozottan.

Később hátra mentünk, és megmutattam apám lovait, a hintókat és egyéb gazdasági épületeket. De Jozefát ez látszólag nem érdekelte, inkább az, hogy mit szólnak a szüleim az én döntésemhez.                                              

Már este volt mikor visszamentünk a házba, és eljött a vacsora ideje. Nálunk szokás volt, ha nem jött valami közbe, hogy együtt vacsorázik az egész család. Most is így volt, este nyolc óra volt a vacsoraidő. A vacsora az ebédlőben zajlott le, Jozefa csak nézte, nézte a sok finomságokat, amik az asztalra kerültek. Előételek, levesek, kacsa, disznó, hal, sültek, desszertek, gyümölcsök, és egyéb édességek.

Utána a megszokott beszélgetése került sor. Apám megkérdezte tőlem, hogy tényleg Kolozsváron akarok maradni még egy évet. Igennel feleltem. -A te dolgod, hiszen magad ura vagy! Anyámnak is ez volt a véleménye. A beszélgetés után megmutattam Jozefának a szobámat, és kimondtam nagy izgalommal a vallomást. -Jozefa akarsz a feleségem lenni? Nagyon szeretlek.

Erre ő átölelt, megcsókolt, és hangosan elkiáltotta magát. -Igen, igen, igen!!

Olyan hangos volt, hogy anya is meghallotta, és feljött az emeletre és megkérdezte mi történt? -János megkérte a kezem! -válaszolta.

 -Na, végre! Még maradt nagyapám és nagyanyám meglátogatása. Gyalog mentünk fel. Jozefa csak úgy ragyogott a boldogságtól, szerette volna az erdőnek, mezőnek, mindenkinek elmondani, hogy milyen boldog. Megérkeztünk az úrlakhoz, meghúztuk a csengőt. Egy kis harang szólalt meg, és nem sokára kinyílt a kapu. Egy töpörödött néni nyitotta ki. A nagymama volt, megpuszilt és betessékelt. Az úrlak hasonló volt, leültünk a kertben, ott várt már ránk a nagypapa egy nagy dobozzal. Elmondtam nekik a tegnapi történteket, és meghívtam az eljegyzésre és az esküvőre, ami a nyáron lesz, majd szólnak a szüleim a pontos időpontról. Közben nagyapám elővette a dobozt és megmutatta a nemes leveleket Eperjessy András címeres levelét, Gyulafehérvári Eperjesi Andrást nemeslevelének kivonata

„A konventnek bemutatták a Mária Terézia által nemes gyulafehérvári Eperjesi Józsefnek kiadott rendelkezést, aki néhai László és felesége, néhai Murvai Zsófia – fia, aki István fia, aki Pál fia, aki Mihály fia, akik András fiai, amely rendelkezés 1768-ban a Trinitatis előtti 6. napon május. 24, új naptár szerint kelt, ez a rendelkezés tartalmazza a gyulafehérvári Eperjesi András számára Báthori Gábor erdélyi fejedelem által 1612. máj. 28-án Nagyszebenben kiadott nemeslevél szövegét, és azt kéri, hogy helyezzék el a konvent sekrestyéjében vagy levéltárában, másolják be a konvent jegyzőkönyvébe és adjanak ki róla másolatot részére, ha szeretné, Ördöngösfüzesen 1768. jún. 6-án. A gyulafehérvári káptalan ennek eleget tett. Mária Terézia megparancsolja, hogy a gyulafehérvári Eperjesi Józsefre és családjára vonatkozó bármilyen összes iratot, amelyek a gyulafehérvári káptalan levéltárában találhatók, adják ki másolatban, mert szükségesek a jogaik megvédésé- hez. Az említett Eperjesi Andrást és mind kétnemű örököseit tekintsék nemesnek. Ennek jeléül a következő címert adományozzuk nekik. Álló csatapajzs kék mezővel, a mezejében sárga csizmájú, vörös nadrágú, zöld ruhájú, mellvértes és sisakos lovas látható, aranyozott karddal az oldalán, jobbjával egy tatár fejét már átszúrván, felfelé lendíti díszes dárdáját; a sisak fölött zárt csatasisak, amelyet drágakövekkel és gyöngyökkel díszített királyi korona fed, a sisak csúcsából pedig sisaktakarók omlanak alá két oldalt, amint mindez a nemeslevél elején lefestve látható. Ezt a címert használhat- ják minden célra Eperjesi András és örökösei, és örökre élhetnek a nemesi előjogokkal. Ezt az iratot megerősítettük hiteles függőpecséttünkkel. Kiadva: Nagyszeben, 1612. május. 28, Báthori Gábor fejedelem aláírásával és hiteles vörös viaszpecsétjével. Miután a káptalannál megtalálták és lemásolták az iratokat, Mária Terézia rendelkezésének megfelelően a káptalan kiadta a másolatot 1768-ban a Trinitas

Előtti 6. napon május. 24.-én. Miután a konventnél megtalálták és lemásolták az iratokat, Mária Terézia rendelkezésének megfelelően a konvent kiadta a másolatot 1768-ban, a Trinitas második vasárnapján június 5-én. Lukáts János, a kolozsmonostori konvent ka- nonokja és a Berzeviczei Berzeviczy bárói oklevelét, aki Eperjesi András felesége volt, az ő nagyszülei voltak. Jozefa nagy érdeklődéssel olvasta a latin okleveleket. Bementünk az úrilakba, a nagyapám megmutatta a trófea gyűjteményét. Szarvas agancsok, medvebőr, amit a keleti Kárpátokban lőtt fiatal korában, azután kimentünk megint a kertbe, és meséltek a dicső fiatal korukról, ahogy ez az öregeknél szokás. A nagyapám felelevenítette a pálya kezdését.                 

    Én, voltam aki, Kolozsvárra mentem tanulni. A líceum után el szerettem volna végezni szolgabírói iskolát. Elkísért apám, aki ismerte a várost. A Farkas utcai fiúlíceumba iratkoztam be, a szállást pedig a máriási kollégiumban oldottuk meg. Falusi fiú révén az első napok furcsák voltak nekem, mivel nem ismertem senkit, de aztán szép lassan kialakult minden, az osztálytársaim és a tanáraim kezdtek elfogadni. A padtársam egy alacsony, zömök, széles vállú, nagy kezű fiatalember, Vajda Sándor volt Oláhfodorházáról. Egy idő után megbarátkoztunk, és a délutáni szilencium után együtt mentünk ki a városba. Kiderült, hogy érettségi után ő is a közigazgatási iskolát akarja elvégezni, mert otthon szolgabíró vagy adórovó szeretne lenni. A tanárok szigorúak voltak, főleg a latintanár. Telt-múlt az idő, és már készülhettünk az érettségire. A sikeres érettségi után felvételizni kellett a közigazgatási iskolába, ami három tanévet jelentett. Magyar és latin nyelvből kellett felvételi vizsgát tenni. Még szerencse, hogy a líceumban a latintanár keményen követelt. A felvételi nekem és Vajdának is sikerült. Vajda megkérdezte tőlem, hogy ha elvégzem az iskolát, vissza akarok-e menni Aranylábú Tusonra, vagy más terveim vannak, ugyanis ott annyi a szolgabíró, hogy csak nehezen helyezkedhetnék el. Az iskola elég nehéz volt, sok vizsga latinból, közigazgatási jogból, büntetőeljárásból és végrehajtásból stb. Mikor elvégeztük az iskolát, még nem tudtuk, hogy hol keressünk állást. Vajda megkérdezte, hogy nem akarok-e vele menni Désre munkát keresni –Dés Szolnok-Doboka vármegye fővárosaként funkciónált. Ott székelt a főispán, az alispánok, a táblabíróság. Úgy döntöttem megírom apámnak, hogy mi a tervem, és megkérem, hogy küldje el a nemeslevelet, mert azt be kell mutatni és ki kell hirdetni. Aztán felültünk egy postaszekérre és felutaztunk Désre. Szép város volt, az emberek elegánsan jártak, sok volt az úri dáma, az utcákon sok hintó közlekedett. Tehát elindultunk a főispáni hivatalba. A minden hájjal megkent Vajda azt mondta: ha fogad az alispán, latinul kell bejelenteni a szándékunkat, így: „Reuerendum Bonum meridianus,lectus a turpis et vicecomes vultus parumper officium”, azaz „szolgabírói állást keresünk”,utána úgyis magyarra vált. Ezen egy jó nagyot nevettünk. Szerencsére éppen fogadónapja volt az alispánnak és fogadott is minket. Elmondtuk a latin szöveget, erre ő tréfás kedvében azt válaszolta: „Ájj, tréfás legények, lenni ti”, mivel német származásúként rosszul mívelte a magyart „Szóval szolgabírók akartok lenni ilyen fiatalon.”

Komolyra fordította a szót és azt mondta, hogy van két alszolgabírói hely, egyik Nagy- Ilonda

Járásban, a másik Alparét járásban. Lenne több, de még nem tudták betölteni, majd úgy folytatta, hogy először be kell tanulni, mert nehéz mesterség ez, tapasztalat kell és a nemesség bizalma, továbbá sok a munka, a nemesek állandóan pereskednek, a jobbágyok elszöknek a gazdáiktól. Gyakornoki alszolgabírók talán lehetnek. Végül eszébe jutott a nemeslevél, azt elkérte, majd azt mondta nekem, hogy mivel más vármegyéből jöttem, a levelet verifikálni kell, és hivatalosan ki kell hirdetni. Megkérdezte, hogy hol tartják az eredeti példányt, és elmondtam, hogy a kolozsvári konventben van letétbe helyezve. Vajdának nem kellett ugyanezt végigcsinálnia, mert ő ott lakott. Megkaptam az állást, Nagy-Ilonda járást választottam. Megírtam az apámnak a történteket, az apám pedig azt írta vissza, hogy eladott egy pár hold földet, majd elküldi a pénzt, hogy tudjak magamnak birtokot venni. A birtok helyszínének Oláhfodorházát választottam, mert az közel volt a munkahelyemhez Oláhfodorházát gyönyörű vidék öleli körben jó közlekedéssel Dés felé, és ott lakott a barátom is, Vajda Sándor. El is mentem hozzá hogy nézzék meg az eladó birtokokat. Akkoriban az egyik tulajdonos Galgói Rácz Ádám volt, persze Vajda Sándornak is volt egy pár holdja. Találkoztak Rácz Ádámmal, és megvettem egy jónagy földrészt; Oláhfodorháza környékén erdőt, legelőt és szántót. Egyelőre a szolgabírói épületben laktam, de nagy terveket dédelgettem. Egy saját kúriát akartam építeni, hiszen akkor már 24 éves voltam, érett férfiként nősülni szerettem volna. Megkérdeztem Vajda Sándort, hogy vannak-e szép és gazdag, nemes menyecskék a környéken, és ő azt felelte, hogy a főnökének bizony van; tolcsvai és pacséri Kászoni Sándor egészen biztos ezen tud segíteni. Ez a Kászoni Sándor egyszer meghívott a kúriájába. Megkínáltak vacsorával, de inkább ne tette volna, mert a vacsorára lejöttek a lányai is. Illedelmesen bemutatkoztak, és immár Tekintetes Eperjessy Józsefnek szólítottak. Amikor én megláttam a legkisebb lányt, Terézt, alig tudtam megvacsorázni, majdnem megakadt az étel a torkomon, egész végig őt bámultam. Egy csinos szőke vadmacska nézett vissza rám. Ilyen szép leányt ritkán láttam életemben.

-Ez én voltam! Felelte a nagymama és büszkeség áradt a tekintetéből. -Tizenkilenc éves  és látjátok eltelt az idő. Egy rakoncátlan fiatal lány voltam.

-Mama engedd, mondjam végig! Ne szólj bele! -Ezt a történetet már elmondtad százszor!

 -Jozefa még nem halotta-vitatkozott a két öreg. –Na, hol is hagytam abba? Ja igen.

 

Tudtam, hogy ebből baj lesz, hiszen ha közeledni merek hozzá, az apja elevenen megnyúz, és úgy kirúg az állásomból, hogy a lábam sem éri a földet. Megvacsoráztam, udvariasan elköszöntem és hazamentem. Egy pár nap múlva találkoztam Vajdával és elmeséltem, amit láttam. Vajda elmondta nekem, hogy ennek a családnak a lányai csak gazdag nemesekkel házasodnak, és ezt mindenki tudja a környéken: pécsújfalusi Péchy, gróf Kuun Alsóbalázsfalvi Cserényi, Hatfaludy, ezek mind gazdag és magas beosztásokkal rendelkező családok.

– Na, mit szólsz a Kászoni-lányhoz? – kérdezte Vajda.

– Ilyen szépséget ritkán lehet látni – válaszoltam én őszintén. Azzal Vajda elköszönt, mert sietett a munkahelyre.

Egyik nap elindultam Fodorházára gyalog, hogy megbeszéljem az ácsokkal, milyen legyen a ház, amit ott akarok felépíteni. Egyszer csak egy hintó közeledett a poros úton, és amikor mellém ért, megállott. Néztem, hogy kik azok, hát a Kászoni-vadmacska és a nővére ült a hátsó ülésen.

– Hova-hova, csak így gyalogosan? – kérdezték a kisasszonyok tőlem.

– Dolgom van Fodorházán – feleltem kurtán.

– Jöjjön, üljön fel, elvisszük Galgóig, és onnan majd átmegy a Szamoshídon.

– És önök, kisasszonyok, hová mennek?

– Vásár van Galgón, oda megyünk körülnézni.

Az utazás közben a vadmacska kikérdezett engemet, hogy honnan jöttem. Jót nevetett.

Mikor megtudta, hogy Aranylábú Tusonról. Megkérdezte, hogy az hol van?

 Elmeséltem neki, hogy Kolozsvár és Marosvásárhely között a Mezőségen, ott

Laknak a szüleim és a testvéreim is. A kisasszony pedig tovább érdeklődött, hogy nemes-e.

Kutyabőre van-e, és mi a nemesi előnevem. Gyulafehérvári Eperjessy Mondtam

-Én meg előrukkoltam azzal, hogy a nagyanyám báró berzeviczei Berzeviczy Margit volt.

-Magyarországon egy híres család bárói ága a rokonságom. Na, ez lenyűgözte a hölgyeket és

Tovább nem faggatóztak a nemességemmel kapcsolatban. Másnap a szolgabíró főnököm ebéd

Közben azt mondta, hogy nem is tudta, hogy ilyen előkelő őseim vannak..– Most kell lépni, mert az igazság az  nagyon tetszett a lánya – biztattam magamat

– Hallottam, hogy kúriát akar építeni Fodorházán – folytatta a szolgabíró.

– Igen, de még nincs elég pénzem, várom, hogy küldjön az apám.

– Ne várj, amíg küld, én majd adok kölcsön, aztán majd megadod, ha apád elküldi a pénzt. Hát így kezdtem el a kúria építését. -Kinéztem ezt a helyet, ahol most vagyunk. mondta az öreg A kúriát terméskőből és fából építettem fel, amely egy többszobás, cseréppel befedett épület lett, fehérre vakolva és festve.  Kászoni Sándorral nagyon jó viszony kezdett kialakulni köztünk, többször is feljött megnézni, hogy alakulnak az építkezések, tanácsokat adott. Egyik nap azt mondta nekem: -Te, fiú, én komolyan mondom, kedvellek téged, okos és szorgalmas vagy, örülök az ittlétednek.

Még Kászoni lánya is feljött megnézni egyszer-kétszer az építkezést, úgy tűnt, neki is tetszett újdonsült birtokom, kiváltképp az úrilak. Egyik alkalommal, amikor a kisasszony az épületet járta éppen körbe, azt találta mondani, hogy úgy szeretne ő is egy ilyen kúriában lakni. Addig járt oda, míg végül csak összemelegedtünk, egy napon megkérdeztem a lánytól, hogy szeretne-e a kúriában élni, velem együtt, örökre. Azt felelte erre a Kászoni-lány, hogy ha az apja is áldását adja rá, akkor igen. Az apja áldásával nemsokára összeházasodtak és született két fiúk, Károly és János.

-Látod János, az igazi szerelem egy életre szól! -jegyezte meg Jozefa, és megemlítette az Alsóbalázsfalvi Cserényi családot is, mert az ő anyukája Alsóbalázsfalvi Cserényi Elza.

Elköszöntük József és Teréz nagyszülőktől, és visszamentünk a szülők úrilakjába.

-Hol voltatok ilyen sokat? Kérdezte anyám. -Nagypapa örökös meséit hallgattuk.- feleltem én.  -Meg kéne beszélni az eljegyzést és az esküvőt, de először meg kell, kérjed apáddal a kezét, Jozefának szükség van az szülők áldására. A levél már elment a szüleihez postakocsival, két nap alatt megérkezett, és hamarosan válasz is jött, hogy várnak. Apámmal és Jozefával felültünk a hintóra és elindultunk. Négy óra alatt ott voltunk. Becsengettünk, az apja nyitott kaput. Apámat ismerte, betessékelt a házba. Jozefának megfogtam a kezét, és zavartan a szülők elé álltunk, és sikerült elkezdenem:„-Azért jöttem, hogy megkérjem a lányuk kezét, mert szeretjük egymást, kérem, adják áldásukat rá”

Áldásunkat megadjuk, legyetek boldogak. Jozefával elmentünk egy ékszerboltba, és kiválasztottunk egy eljegyzési gyűrűt, és egy esküvői gyűrűt. Az eljegyzési gyűrű aranyból volt, tele égszínkék drága kövekkel. Felpróbálta, a kék szemeivel olyan volt, mint egy ragyogó csillag. Az eljegyzést augusztus 15-én akartuk megtartani, és rá egy hétre az esküvőt. A templomi esküvőt Csáki Gorboni katolikus templomban terveztük, mert az volt a legközelebb Fodorházához. Közben anyám már készítette a meghívottak listáját az esküvőre. A listán szerepeltek Jozefa szülei, nagybátyai és családja, gróf Wass Sámuel és családja, báró Josika Róza és családja, gróf Wass Miklós Sámuel testvére, a nagyszülők, apámnak a kollegái, az én barátom, László és felesége, a Szentmiklósy nagybátyáim családostól, körülbelül 150 fő. Apámmal megbeszéltük, hogy hozományként nekem adja a Cserneki birtokot, hatszáz holdat, ahol egy szép úrilakot lehet építeni, mert Jozefa kúriában szeretne élni. Csernek tizenhárom kilométerre van Fodorházától és három kilométerre Csáki Gorgótól egy kicsi mezőváros, ahol gyakran vannak vásárok, a főterén üzletsorok és sok magyar lakosa van. Csernek dombos vidék, az egész falu, a közeli mezők, erdők mind apám tulajdona. Van öt jobbágytelke. Egy nap kimentem Csernekre a hintómmal körbejárni a birtokot, és kinéztem egy helyet a kúriának. A falu közepén volt egy eltérő út, annak a végében egy tisztás. Tökéletes hely az úrilak felépítéséhez. Elmentem a falu jegyzőhöz, bemutatkoztam. -Eperjessy János vagyok, Eperjessy Károly fia, és ezután én vagyok a birtok tulajdonosa. –Igenis, megértettem Méltóságos úr! és bejegyezte a nyilvántartásába. –Le szeretném köveztetni azt az utat. -És kimutattam az ablakon, melyik útról van szó. -Nem ismer a faluban embereket, akik megcsinálják? Természetesen megfizetem.

-Megoldjuk Méltóságos úr!- mondta nagy alázattal, és már is behívta az egyik emberét, hogy intézkedjen.

Aztán elköszöntem, felültem a hintóra, és visszamentem Fodorházára. Apámnak elmondtam hol jártam, ő megjegyezte, hogy még meg sem kaptam a hozományt s már intézkedek. Közben eljött az eljegyzés napja. Nagy sürgésforgás volt a kúriánkban, takarítás, a konyha tele volt cselédekkel. Megérkezett Jozefa a szüleivel, utána nemsokára a nővéremék az egész családdal.

Jozefa nagyon izgult. -Hamarosan el kell, kezdjek öltözni. Később megérkeztek a nagyszüleim is. Mi, férfiak, leültünk beszélgetni a kertben. A fő szónok Sámuel bátyám volt, aki Amerikáról mesélt, egy-két pohár szilvapálinka után megeredt a nyelve. Elmesélte az aranybányászati történetét. -Hogyan ment tönkre a bányászat? -kérdeztem én. –Egyszerű, elfogyott az arany. -mondta. Az asszonyok szóltak, hogy kezdjünk mi is öltözni, és mivel nagyon meleg volt, én egy fehér inget csokornyakkendővel, egy fekete nadrágot vettem fel, de ott volt a vitézkötéses ködmönöm is, ha az ebédlőben nem lesz meleg. Megjelent az én tündérem, Jozefa, kék ruhában, ugyanolyan kék kalapban, kék szemekkel, és sötétbarna hajával, melyek fürtökben voltak berakva, tele szebbnél szebb ékszerekkel a nyakán, a kezén, és kék cipőben. Olyan volt, mint egy égből leszállt angyal. A vendégek csak bámulták a szépségét. A vendégek az étkezőben vonultak be, ahol a megterített asztal volt felállítva. Jozefa és én az asztalfőn foglaltunk helyet. Mindenki leült. Apám mondott egy rövid beszédet.  -Legyen ez a nap a fiatalok boldogságának a kiteljesülése! Emeljük a poharainkat az ők boldogságukra. Jozefa és én felálltunk, és felhúztam a kezére a jegygyűrűt. Ezután sorra a személyzet elkezdte behozni az előételeket, meg az italokat. Volt ott mindenféle sajt, vad, szalámi, medvetalp, disznószeletek, vadkacsa. Italok közül szilva, barack, körte, füge pálinka. Aztán a levesek disznó, marha, fácán húsleves, következtek a sültek, egy malac egészben kisütve, desszertek, és bor mindenféle ízű és fajtájú. Az eljegyzés éjfélig tartott. Utána mindenkit elszállásoltak a kúriában. Egy hét után következett az esküvő. A díszes meghívókat elpostázta anyám,, vissza is igazolták levélben, hogy minden meghívott részt akar venni. A templomi szertartás délután öt órakor kezdődik a lagzi Fodorházán lesz a kúriában. A násznagyok Jozefa részéről az apja tetvére és felesége, az én részemről gróf Wass Sámuel és a nővérem volt. Közben sorra jöttek meg a vendégek, a sok hintó be sem fért a kúriába. Egy nagy, négylovas hintóban ültünk a hátsó ülésen, mi előttünk a násznagyok, és elindult a hintó sor a Csáki Gorbói templomba. Fodorháza lakói kint álltak az utcán. Hajlongtak a férfiak, levették a kucsmájukat, a nők térdre borultak és kiabálták ( sza tráic maria szá multé fericsiré) -Éljen a méltóságos úr, sok boldogságot kívánunk! Megérkeztünk a templom elé. Ott a szülők az oltár elé vittek minket, követtek a násznagyok, és megkezdődött a szokásos vallási ceremónia. Mikor véget ért, felhúztam az én tündérem ujjára a gyűrűt, ő is ezt tette, és megcsókoltam. -Ezennel házastársaknak nyilvánítlak! -fejezte be a plébános. A templom előtt mindenki gratulált és sok boldogságot kívánt. Aztán visszamentünk Fodorházára és kezdődött a lagzi. Apám egy tíztagú cigányzenekart rendelt, azok már ott voltak. Bement a násznép a nagyszobába, ahol apámék fiatal korukban bálokat rendeztek, és leültünk az ételtől és italtól roskadó asztalokhoz. Jozefa, bár fáradt volt, mégis ragyogott a fehér menyasszonyi ruhában. Megkezdődött az evés-ivás, jó hangulat alakult ki, a cigányok húzták a csárdásokat, keringőket és egyéb akkoriban divatos nótákat, és hamarosan a vendégek többsége el kezdett táncolni. Jozefa és én táncra perdültünk, csárdást és keringőt táncoltunk, nagyon jól éreztük magunkat. A szünetekben beszélgettünk az ismeretlen vendégekkel. Gróf Wass Miklós és gróf Bechtold Eugénia, a neje,  meghívott Czegére, a kastélyba, ahol gróf Wass Imre és báró Josika de Baranyicska Rozália, gróf Wass Sámuel nagybátyám szülei is laknak. -Köszönjük szépen a meghívást! Mondtuk illedelmesen.                      

 A lagzi két napot tartott, másnap elmentek a vendégek, csak Jozefa szülei maradtak még, hogy megbeszéljék a hozományt. Apám kezdte: -Én Jánosnak adom a Cserneki birtokot, 600 hold. Jozefa apja: -Én meg a Bezdédi birtokot, 800 hold, így a két birtok egyben lesz, mert a két falu egymás mellet van, a Cserneki kúria felépítési és berendezési költségét közösen áljuk. Kezet rá, tisztes ajánlat! -És ittak egyet az egyességre. Jozefa még ott maradt nálunk, mert ki akartunk menni Csernekre, hogy mutassam meg hová gondoltam építeni az úrilakot. Az út már le volt kövezve, így könnyen el tudtunk menni a hintóval.

-Itt van, mondtam Jozefának- Tetszik? Igen. –felelte. –És hogy gondoltad a fekvését? –kérdezte?

-Feltétlenül bekerítem egy két méteres fallal, mert nézd meg, van itt egy mély völgy, amiben egy patak folyik, és a gyerekek könnyen beleeshetnek

-Én sok gyereket akarok. -mondta Jozefa. -Ugye te is, férjem uram? - Amennyi jön-válaszoltam.

-Egy nagyobb úrilakot akarok, mint a Fodorházi. Egy kis kastélyt építettek.

 -Az apáinknak jó sok pénzükbe fog kerülni. -mondtam egy kicsit szemtelenül.

-A tervet el kell készíteni, munkásokat kell szerezni, mielőtt visszamegyünk Kolozsvárra.

-Várj, be kell, menjek a jegyzőhöz, ki kell fizessem az út lekövezését.

-Bementem, ott volt az irodájában –Jó napot! Jöttem kifizetni a tartozásomat. Látom lekövezték az utcámat. –Igen is Méltóságos uram! -Nem tud ajánlani egy tervezőt?

-De igen, Csáki Gorbóban van, a központban, a templom mellett egy tervező cég, a környéken ők dolgoznak a legolcsóbban.

Kifizettem a tartozásomat, és elmentünk a tervező céghez. Jó napot kívánok, és elmondtam mit akarok. -Foglaljanak helyet. Milyen legyen az úrilak? Jozefa elmondta milyennek gondolta, és meg is rendeltük, munkásokat is biztosított a cég a kiskastély megépítéséhez Megkérdeztük mikorra lesz kész, azt felelték, hogy a fagy beállta előtt tető alá húzzák. Aztán visszamentünk Fodorházára, elmondtam a szüleimnek mit rendeztünk Cserneken. Apám megdicsért, ügyesen elrendeztem mindent, meg kellet tenni, mert megyünk vissza Kolozsvárra. Gejza bácsi felvitt hintóval. Az Eperjessyek palotájában béreltünk egy kétszobás lakrészt, melyben fürdőszoba is volt. Aznap este csodálatos dolgok történtek. Este lefekvés előtt Jozefa levette a ruháját. Csak a fehérneműjében volt, és így szólt: -tessék, a tiéd vagyok. -Én is levetkőztem, megölelt, megcsókolt és a fülemben súgta. -Csinálj velem, amit akarsz! Lefeküdtünk az ágyra, levettem a fehérneműjét, és szenvedélyesen elkezdtem csókolni. a száját, nyakát, a melleit, a hasát, közben a szuszogása egyre gyorsabb lett, az ajkai forró és úgy éreztem nedves lett, és valamit nagyon kíván, behatoltam, erre nyüszített egyet, a teste elkezdett vonaglani, nyöszörögni kezdett mind erőteljesebben, majd olyan hangosan, hogy a szomszédos szobában is szerintem hallották. Aztán kezdtük lejjebb hagyni, és ellazultunk Köszönöm szépen János, nagyon gyönyörű volt! -sugta a fülembe Jozefa. Az éjjel többször megismételtük, egész éjjel szeretkeztünk. Jozefa megjegyezte, hogy a testi kapcsolat még jobban összehozza a házastársakat. Reggel lementünk reggelizni a vendéglőbe, és azután aludtunk egy jó nagyot. Az iskola másnap már megkezdődött. Jozefa bement az iskolába és hazahozta az államvizsga dolgozatát, hogy segítsek neki. Másnap, mikor egyedül voltam, mert Jozefa bement az iskolába, le akartam adni a kulcsot a recepción, egy házaspár jelentkezett be. Az ötös szoba, Méltóságos Eperjessy uram mondták. Kíváncsi voltam, hogy kik ezek. Rokonok? Odamentem hozzájuk, és megszólítottam őket. -Az én nevem Eperjessy János. Kihez van szerencsém? -Eperjessy Antal és a feleségem Ködi Farkas Antónia. Nem vagyunk mi rokonok? Ki az ön Apja? -Eperjessy Károly Fodorházáról. Úr Isten! Jánoska, te vagy? Én nagyapád testvéröccse vagyok. Erre megpusziltak és behívtak a palota vendéglőjébe. Közben láttam, hogy bejött Jozefa a kapun. Odahívtam őt is, és bemutatkozott. -Eperjessy Jánosné. Tudod kik ők? –Nem.- mondta -  nagytata testvére és a felesége Antónia, Antal táblabíró Désen, de Keresztúron laknak. Ha jól tudom gyerekük nincsen. -Sajnos nincsen- mi járatban Kolozsváron? -Tudod kit jöttünk meglátogatni?  István- ö a nagytata másik testvére magyaráztam Jozefának. Tudod ki ö? –Kolozsvár főispánja Hű, jegyeztem meg János Eperjessy István, nagyapád öccse itt, Szolnok-Doboka vármegyében, Bálványoson vett egy birtokot. Nagyapád ekkor azt remélte, hogy öccse itt marad, de István nemsokára közölte, hogy megismerkedett egy háromszéki lánnyal, Damokos Máriával, aki gazdag nemesi családból származik, és el szeretné venni feleségül. – A lány Alsócsernátonon lakik és a faluban több kúriájuk van. Az apja áldását adta a házasságra és megígérte, hogy nekik is épít egy kúriát, majd ha összeházasodunk,

 Nagyapád csodálkozott, mivel az öccse erről korábban nem szolt neki semmit, de úgy gondolta, hogy az ő dolga, emellett megígérte neki, hogy majd meglátogatják a nagyanyáddal. Valóban így történt, István es Mária egy hónap múlva összeházasodtak, meghívták az esküvőre nagyapádat is, és a Damokos Eperjessy kúriájuk is kész volt. No, az öcsém is megházasodott – gondolta, de az ő dolga, így ráhagyta. Nagyapád egy nap elhatározta, hogy meglátogatja öccsét, Istvánt Alsócsernátonon. Kétnapos út volt hintóval, tehát egy éjszaka meg kellet hálni, így egy fogadóban szálltak meg. Másnap délutánra értek oda. Útközben gyönyörű hegyeket, kristálytiszta patakokat láttak, még a fű is szebb volt arrafele, mindenhol legelésző juhnyájakat és sokszínű virágok dobták fel az utazási kedvet. Maroshévíz felé mentek a Maros völgyen keresztül, közben városokban és falvakban álltak meg. nagyanyád elcsodálkozott, hogy itt mindenki magyarul beszél, még az utolsó paraszt is. Szóval megérkeztek, eligazították őket, hogy hol lakik Eperjessy István – mindenki ismerte. A Damokos Eperjessy kúria előtt már vártak rájuk, István és Mária üdvözölte, majd betessékelték őket. Pálinkával és ebéddel fogadták a vendégeket. Miután befejezték az evést-ivást, megmutatták nekik, hogy néz ki belülről a kúria. Minden bútordarab gyönyörű székely faragású volt, a szőnyegek kézi készítésűek voltak, a képek a falon az ősöket ábrázolták, szóval minden egyszerű és ízléses volt. István elmesélte, hogy a felesége várandós, és nem gyereke, hanem fia lesz, ahogy a székelyek mondják. Utána megmutatta a lovait, a hintóit és az egész gazdaságot megmutatták a Damokos kúriát, majd elmentek Andor bácsihoz, Mária apjához, aki főispán volt. Jól elbeszélgettek, megkínálták őket fenyőpálinkával, ami olyan erős volt, hogy alig tudták meginni. Azután meglátogatták Mária testvéreit, Tamást és Albertet, persze mindenhol étel és ital várta őket. A végén alig tudtak kijózanodni. Nemsokára megszületett István és Mária lánya, aki pár év múlva, 13 éves korában meghalt. A szülők nem bírták elviselni a tragédiát, így eladták a kúriát elköltöztek Kolozsvárra.               

-Szabadságon vagyok és eljöttünk meglátogatni István öcsémet meglepetés lesz. -Jozefa nagyapámék négyen voltak testvérek József. Antal István és László

-Eljösztök velünk? Kérdezték! -Igen válaszoltam. Bementünk Kolozsvár Szolgabírói hivatalában és mivel délelőtt volt reméltük ott találjuk. A titkára közölte, hogy ma nincs fogadónap. Antal szolt a testvére keresi a tikár beengedte szobában és István hangosan felkiáltott „úr isten Antal te vagy” könnyben lábadt szemmel megölelte. Erre Jozefa is meghatódott és neki is könnyes lett a szeme. István szólt a titkárnak mondjon le minden programot kimentünk a nagy hivatalból ahól sok tisztviselő igazgatta Kolozsvár ügyeit és beültünk a hivatali hintóban útközben megkérdezte mi kik vagyunk bemutatkoztam József unokája vagyok és Jozefa a feleségem- Közben meg érkeztünk a lakásához Egy nagy házban lakott az első emeleten és Mária nyitott ajtót megkérdezte Istvántól, kik vagyunk? -Nem ismereted őket kérdezte István- Mária jobban megnézte a számára idegen vendégeket felkiáltott úr isten Antal és Antónia. Jaj, még be sem engedtelek a lakásban. Aztán bementünk a fogadó szobában. Mi is bemutatkoztunk Eperjessy János és Eperjessy Jánosé a nagyapám József.- Te vagy a bátyám unkája a Károly fia - állapította meg István

Aztán elkezdődött régi idők felidézése Aranylábú Tuson gyerekkoruk, csíntevésük József nagyapám volt a fővezér

-Emlékeztek mikor egy szekérre ajtót vágtunk aztán megfordítottuk a szekeret és beköltöztünk az volt a kúriánk. Mikor apánk meglátta véresre vert egy ostorral. Erre mindenki nevetett. -Te István mi van a Csernátoni birtokkal? Kérdezte Antal

-Megvan felelte kiadtam egy ottani gazdának ő műveli meg és 15 százalékát megtartja magának és az én részemet elküldi pénzben nekem. Aztán meg ebédeltünk és folytatódott a beszélgetés -Jozefa elmondta van egy okirat az apjánál, amiben a neve adalék a Désfalvi Simon Mihály életéhez melyben a Simon család ősei mellett egy Eperjesi István név mit Kolozsvár fővezetője is szerepel megkérdeztem, hogy ön az?-Igen én vagyok a Simon János Küküllő vármegye alispánja volt ismertem felelte István.

Megkért szóljak az apjának, hogy küldjön az okiratról egy másolatot neki is.-Természetesen elküldi az egész okiratot mondta Jozefa

Aztán megemlékeztek Lászlóról, aki már meghalt fiatalon Mósa Antónia volt a felesége. Pedig ő volt a legfiatalabb a négy testvér közül.

-Emlékeztek mikor József elmesélte, hogy járt egyszer?

„ Egyik nap Eperjessy József elment hintón a birtokára körülnézni, és ott egyszer csak három, kucsmás, román paraszt útjába állt a hintónak, leráncigálták és elkezdték ütni-verni, közben ezt kiabálták románul: – Mit gondoltok ti, urak, hogy itt azt csináltok, amit akartok? Majd jön a román világ, akkor elvesszük a földeteket, leromboljuk a kúriátokat, földönfutókká teszünk titeket!”

 István elővett régi családi képek ezeket nézegettük. Nagyapámról is volta fiatalkorú fotók.

Már este volt mikor eljöttünk Istvántól és visszamentünk az Eperjessy palotában. Antal és feleségével megvacsoráztunk és utána felmentünk a szobáinkban Jozefával még egy kicsit beszélgettük Istvánról aztán lefeküdtünk. Az ágyban vad szeretkezésben kezdtünk próbálkoztunk minden képpen aztán találtunk egy olyan pozíciót, ami nagy gyönyör volt neki. Na, János ezután mindig így csináljuk, mert ez a legjobb. Aztán még csókolóztunk és összebújtunk. Egy idő után kezdtük megint ez így ment egész éjfélig utána elaludtunk. Másnap reggel Jozefa nagyon boldog volt és csak ezt mondta átölelve „Imádlak kedves uram”. Aztán elővette az államvizsga dolgozatát és egy hét alatt befejeztük az én segítségemmel. Még hátra volt a megvédése és az államvizsgák közigazgatási jog, büntetőjog és büntetőeljárás. Még volt két hete a felkészülésre. 

Megvédte a dolgozatót Jelest kapott Az államvizsgái egy kicsit rosszabbul mentek közigazgatási jogból elégséges a többi jó és jeles lett. Miután megkapta a diplomát megbeszéltük a szüleimmel, hogy náluk fogunk lakni, amíg elkészül az úrilak. Levelet írtam nekik hogy jöhet Gejza bácsi értünk meg is érkezett a hintóval és haza vitt Otthon már vártak és mikor megérkeztünk a szüleim gratuláltak Jozefánk a diplomához elmeséltük kinél voltunk és kikkel találkoztunk. Apám csodálkozott, hogy István nagybátya Kolozsvár főszolgabírója 

-Apa úgy megöregedtek jegyeztem meg!. –Antal is?  Igen feleltem. -Majd meséld el nagyapádnak.

-Az én hálószobámban fogunk aludni beviszünk,kétszemélyes ágyat, egy szekrényt Jozefának egy tükrös asztalt ahol fésülködhet, és egy nagytükröt amiben látja, magát mikor öltözködik. Jozefa nagyon jó viszonyban került anyámmal gyakran mentek ki a kertben beszélgetni. Nagyokat pletykáltak asszony módra. Anyám megígérte, hogy elmennek ruhákat vásárolni vagy csináltatni Jozefának és magának Csáki Gorgóra, mert ott van egy úri szabó cég, ami mesés ruhákat készít. Hetente kétszer vásárt rendeznek, a városban Majd megkérem, valamelyik kocsist vigyen el. Közben kijöttem én is a Hektor kutyámmal és leültem melléjük a padra.-Ahogy ismerem, anyámat-valamit vásárolni akar veled jegyeztem meg

.-Jozefa el kéne menni Csernekre megnézni az úrilakot-mit szólsz hozzá? -Menjük el válaszolta- akkor befogok a hintóba.

Elindultak és egy óra alatt ott is voltak felmentek egy tisztásra és egy tucatmunkás dolgozatott ácsok, kőművesek kalapáltak serényen. Éppen a tetőt cserepezték -Jaj de szép lesz János állapította meg Jozefa és büszkén nézte az alakuló kiskastélyt

-Ez lesz a mi kastélyunk? Kérdezte boldogan -Megkerestem a mestert és elbeszélgettünk.

-Holnapra kész lesz, a cserép felrakás már itt vannak, az ablaküvegek aztán jön a vakolás és a festés mondta

-Fehér és barna színekben egyeztünk meg ugye?

-Gyere, nézzük meg belülről szóltam Jozefának

Két oszlopon egy kifaragott kőből készült karzattal körbe vett fedett verandával kezdődött, amire három lépcsőfokon lehetett felmenni. utána egy bejárati ajtó utána egy nagy előszoba majd egy nagy nappali a két oldalon lépcsők, amik a felső szintre vezetnek. A felső részen kilenc szoba. Az alsó szinten még van egy nagyszoba, ami bálok rendezésére is alkalmas aztán egy nagy konyha meg egy éléskamra az élelmiszer tárolására. Fent az emeleten van egy nagy fedett balkonom sok fürdőszoba. Minden szobában lesz. Szeptember végére elkészül. Elköszöntünk és visszamentünk Fodorházára.

-Milyen lesz az úrilak kérdezte anyám? -Nagyon szép feleltem -Jozefa te mit szólsz hozzá  

-Apámnak és apósomnak egy vagyonban fog kerülni jegyeztem meg. Mikor apám hazajött szóltam neki hamarosan kész lesz, az úrilak ki kell, fizetni

-jó hogy szoltál eladom az Árpástói birtokomat gróf Haller Jánosnak már rég meg akarja venni szomszédos az ő birtokával

Apa mi van a Cserneki földekkel?  

-Azok már fel vannak szántva és el van vetve a búza és a kukorica, de néha kikel menni tavasszal ránézni. figyelmeztetett apám.

Akkor most mi a dolgom kérdeztem tudatlanul.

Van egy kis időd? –Kimegyünk, megnézem az úrilakot és bemutatlak a tehénpásztornak.

Felültünk az egylovas kétkerekű hintóra szóltam Jozefának hogy hová megyünk és elindultunk.

Mikor megérkeztünk kiskastély teteje már be volt fedve az ablakokat tették be.

Apám meg ált a hintóval és csodálkozva nézte az épületet. -János ez nagyon szép van ízlésetek mondta bement az épületben és körbejárta.  Ez kétszer akóra mit a miénk .a tehénpásztor kint volt a legelőn mikor meglátott köszönt- jó napot Méltóságos úr bemutatom, a fiamat ezentúl őt kell szolgálni, mert az övé az egész birtok, azok a tehenek melyeken piros csík van,a fülén a tiétek  lent van, az úrilak oda kell vinni a termékeket az anyagi része marad a régi -ige is Méltóságos úr. Viszontlátásra ezzel visszamentünk Fodorházára.

-Apám elmondta az anyámnak, hogy milyen szép és nagy a Cserneki úrilak hamarosan kész lesz. -Majd megnézem én is mondta anyám.

Egyik nap Jozefával elmentünk Bezdédre a másik birtokra. Tiszta román falu volt még jegyzője sem volt. De a földek fel voltak szántva nagyerdő volt a birtokon néhány ember fát vágott. Odamentünk és románul megkérdeztem, hogy kié az erdő mire ők azt felelték a Simon József Méltóságos úré.

-Na, ezután nekem engedelmeskedtek értitek mondtam indulatosan, mert én vagyok itt mindennek az ura!!

Cserneken lakom oda jöjjetek, ha valami bajotok van. A fát és a betakarított terményt oda hozzátok értitek? -Igen is Méltóságos úr megértettük és ott térdre hajolva hódoltak felállni!! Mondtam szóljatok a pakurának, mert van negyven juhunk is kint a legelőn.

Jozefa csak nézte és megjegyezte nagyon gorombán beszéltél velük, Ezek jobbágyok kérdezd meg apukádat nem így kell beszélni velük másképp kilopják  a szemedet is ő is így beszélt velük. Aztán visszamentünk Fodorházára. Este mikor haza jött apám elmondtam neki a Bezdédi történetet.

-Ügyes vagy jegyezte meg a jobbágyokkal én is így beszélek.

Aztán váratlan esemény történt első Ferenc József, osztrák császár, aki háborút viselt a szomszédos országokkal erdélyi sereget is toborozott engem is behívtak katonának. Jozefa és a anyám sírtak de be kellett vonulni. Apám kardot élezett nekem és jó lovat adott Désen kellett jelentkezni. Elbúcsúztam Jozefától és a szüleimtől és elvágtattam. Apám nyugtatta Jozefát és anyámat, hogy ő nem félt, mert egy kemény izmos fiú vagyok. öt hónap után jött egy levél Olaszországból izgatottan bontottuk ki és ez ált benne.” Kedves Jozefám és szüleim, itt harcolunk, negyedik hadseregben már főhadnagy századparancsnok vagyok és kitüntetést is kaptam.  -Ha lehet, küldjétek, el a nemes levelünket ott van a nagyapánál . A parancsnokom egy fiatal őrnagy gróf Szárhegyi Lázár Vince egy székely főnemes ölellek benneteket János”

 Jozefa és anyám boldogok voltak rögtön elküldtünk egy levelet a nemesi levél másolatával. Négy hónap után egy újabb levél érkezett Bécsből „Itt vagyok Bécsben álomszép város és most jöttem ki a Schönnbrunn császári palotából és érkezek haza.”

Nagy volt az öröm tíz nap múlva megérkezett Désre bement Jozefa szüleihez egy rövid időre utána ment Gejza bácsi a hintóval és hazahozta. Mikor beérkezett a kúriában az egész család Jozefával az élen odafutott megölelte és hosszasan megcsókolta és sírt örömében az anyja is magához szorította és többször is megpuszilta.

Igazi férfi vagy mondta büszkén kezet fogott és megölelt.

Aztán János elővett egy kis bőröndöt és bement a házban Ki tud legjobban latinul kérdezte? Mindenki felelték és kivett egy három oldalas latin levelet odaadta az apjának olvassa

                                                      

                                                            János Eperjessy

Ego Austro-Hungaricum imperatorem de regno Hungariae eorumdem dignitate sublimatus comitissa potens armorum etiam pro hoc gradu facinorum possis usquam quisquam hereditati Abrahae Midea consanguinitate comitibus et armis; Sed bello tuetur agros hyacintho, album, a proelio clausis arma milites extrahi a Hopper galea, operuit cum lapide pretioso, et margaritis, comitis coronam, et galeam aeream apicem cadere infra tegumenta duo pages

                                                          Eperjessy János

Én, mint az Osztrák Magyar monarchia császára ezennel magyar gróf rangra emelem a harcokban elkövetett hős tetteiért ezt a rangot használhatja bárhol és bármikor örökölheti miden vérszerinti leszármazottja és grófi címer: Álló csatapajzs kék mezővel, egy fehér lón egy katona kivont kardal  zárt csatasisak, amelyet drágakövekkel és gyöngyökkel díszített grófi korona fed, a sisak csúcsából pedig sisaktakarók omlanak alá két oldalt                                           

Erre senki sem tudott megszólalni -Jozefa szólalt János te gróf lettél kérdezte?

-Igen még nekem is nagy meglepetés volt felelem

 -Apám és anyám gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rád -Megkérdeztem, hogy áll a Cserneki kastély? Jozefa azt felelte kész van.

-Meg szeretném nézni mondtam kíváncsian- Kimegyünk és megmutatom felelte Jozefa

-Kedves uram nem vagy fáradt? Nem feleltem én. -Akkor menjünk ki hagyta helyben Jozefa 

 Kimentünk és megálltam előtte nagyon tettszett kíváncsi voltam belül hogy néz ki. Majdnem minden kész volt az előszobában fel voltak szerelve a fogasok a cipő tartok és egy szép bordó szőnyeg leterítve. Az emeletre felmenő lépcsökön faragott tömör karzat volt. Felmentem az emeletre a szobák be voltak rendezve. A fürdőszobák készen voltak a kor legmodernebb csatornázási módszerei szerint pöcegödrökkel. Megkérdeztem Jozefát melyik szoba lesz a mi hálószobánk. Megmutatta, hogy jobbszárny utolsó szoba mert ott van egy kis erkély megnéztem egy nagy szoba volt egy  kétszemélyes ágyal szekrények tükrös asztal mellette két nagy tükör és egy  fürdőszoba. Az illemhely külön volt. Még a bálszoba nem volt berendezve. Mit szol gróf úr kérdezte Jozefa. Nem ültetek tétlenül, amíg én távol voltam. Aztán bezártunk mindent és hazamentünk. -Hazajött apám, és amikor megtudta hól voltunk megkérdezte – na, tetszik gróf úr

Eljött a vacsoraidő és miközben ettünk meséltem a harcokról egyszer bekerítettem az ellenséget a katonáimmal és foglyul ejtettem őket ezzel megmentettem az életét a parancsnokomnak. Be kell, valljam, hogy gróf Szárhegyi Lázár Vince javasolt Bécsben a grófi cím megadására. Egy embert sem öltem meg mindig úgy szúrtam meg őket a kardommal, hogy ne tudjanak harcolni. Legtöbbször combra szúrtam. Megvacsoráztunk és utána felmentünk a szobánkban és jól kiéhezve szeretkezni kezdtünk aztán elaludtunk. Másnap eszünkbe jutott a czegei meghívásunk. Írtunk egy levelet gróf Wass Miklósnak hogy még érvényes a meghívás. Egy pár nap után azt válaszolták, hogy igen várnak. Miklós Sámuel nagybátyám testvére volt. Egy reggel indulunk el Szamosújvár felé kellett menni aztán letérni Válaszút felé. Délutánra megérkeztünk a czegei Kastélyhoz. Bementünk a kastély udvarában egy szolga kifogta a lovakat és bevitte a ló garázsban Becsengettünk. gróf Berchtold Eugénia nyitott ajtót gyertek, betegezet, Miklós ott ült egy fényűző szobában megkérdte mit iszol János:?

--barackpálinka jó lesz kérdezte?  igen köszönöm -Na, milyen a házas élet kérdezték? –Nagyon jó feleltük -János gróf lett dicsekedett Jozefa- gratulálunk mondták.

-Most jöttem haza az Olasz frontról Ferenc József seregében harcoltam mit százados és meg mentettem az ezred parancsnokom életét és hálából a bécsi udvarban javasolta, hogy magyar grófi rangra emeljenek meséltem. -Várjtok áthívom a szüleimet mondta Miklós

Bejött a szobában Imre bácsi és Róza néni.

-Jó napot kívánok üdvözöltük Jozefával és kezet fogtam Imre bácsival és megcsókoltam a kezét Róza néninek

Hogy vannak a fiatalok? Kérdezték-köszönjük szépen jól

És maguk érdeklődtem- Öregesen és betegen

Miklós elmesélte, hogy Czegén a Wass családnak sok bajuk van, a románokkal Nem szeretik őket Az itteni román pópa állandóan jelenti fel a Wass családot Bukarestben és azzal vádol, meg hogy nacionalisták és soviniszták vagyunk, pedig ha a történelmet nézed Ezen a területen csak tavak és nádasok voltak. A nemességet már ezerháromszázban kaptuk László királytól és nekünk adományozta Czegét és Szentegyét. És mi mit csináltunk? Behoztuk a hegyekből pópástól a románokat, mint olcsó munkaerőt hogy dolgozzanak nekünk. Ha megnézed minden román családnak nyolc vagy tíz gyereke van. Szaporodnak, mint a nyulak.

-De én is sok gyereket akarok jegyezte meg Jozefa -Adja az Isten, hogy úgy legyen felelte Miklós

-Na, egészségedre János és megittak egy pohár pálinkát .- Mutassuk meg Jánoséknak a nővére és Sámuel kúriáját mondta Miklós

Magukhoz vették a kulcsokat és kimente egy hintóval. Bementek szépen berendezve a plafonok tele voltak freskókkal a falon a Wass ősök festményeivel és hálószobák. Kimentek a birtokra egy szép legelő tele szép színű virágokkal fűgombát is találtak am finom és ehető.

-Jozefa szereted a gombát kérdezte Miklós? ige és János te is? Igen mondtam.-akkor elkészítjük vacsorára egyeztünk meg. Közel volt egy erdő harkályok kopogtatták a fákat és a dombok visszaverték a kopogtatást.

-Ide szoktak jönni Sámuelék nyáron pihenni -Nagyon szép helyjegyezte meg Jozefa

Aztán bezártunk mindent visszamentünk a kastélyban A gombát leadtuk a konyhára, hogy vacsorát készítsenek belőle. Mi férfiak leültünk külön beszélgetni az asszonyok külön beszélgettek -Miklós elmondta ö is Katona tiszt volt és szolgált is a romám királyi seregben több magyar tisztel, de már túl koros hogy folytassa, inkább gazdálkodik a birtokom.

-János iszunk egy kis bort vacsora előtt kérdezte? -Igyunk felettem -Építetem egy kis Kastélyt Cserneken - Már kész is van mondtam .Behozták a vacsorát és előkerült sok finomság köztük a gomba aztán még beszélgettünk estig.

Másnap megköszöntük a vendéglátást és elindultunk haza. Mikor megérkeztünk anyámnak mindenről be kellet számolni.

-Megkérdeztem ki csinálta nálunk a kertet?  -Csáki Gorbón lakik a Görög kertész mondta.

-Már is megyünk sürgettem anyámat –Közben kastélyt is megmutatjuk.

Kimentünk Csáki Gorbóba megkerestük a kertészt és elmondtuk neki mit akarunk, és hol van az a hely. Felült a hintóra és kivittük a helyszínre szép nagy kertet lehet itt csinálni állapította meg Közben anyám a kastélyt nézegette. -Nagyon szép kívül és belül is –Igazi grófi kastély jegyezte meg.

Közben én bementem a jegyzőhöz hogy írassam a nevünkre a Bezdédi birtokot

Jó napot köszöntem-jó napot, Méltóságost gróf úr miben segíthetek, kérdezte át akarom íratni Bezdédi birtokot a nevemre és feleségem nevére itt van az adományi okirat-ige is bejegyeztem 

Honnan tudja, hogy gróf vagyok-, Méltóságos gróf úr a hírek hamar terjednek-, Személyzetet keresek, a kastélyban nem tud valakiket itt a faluban, mert itt van a feleségem és az anyám tudnánk válogatni szobalány szakácsnők a feltétel, értsenek magyarul. Hogyne gróf úr már is küldök a kastélyhoz asszonyokat. Amire visszamentem már ott álltak a cseléd jelöltek és Jozefa már válogatta ki őket.  A kertész még mértre a területet-rajzokat készített és elmagyarázta hol mi lesz. Mikor mindennel kész voltunk vissza vittük a kertészt haza mi is hazamentünk. Másnap megköszöntünk mindent a szüléimnek mindet és kiköltöztünk Csernekre. A kastélyban már személyzet is volt szobalányok a konyhában két szakács a kertész és emberei szorgosan dolgozta dús kocka alakú füvet raktak le rózsabokrokat ültettek és betonoztak egy nagy gödröt a tónak és a padok is ott voltak. Apám adott négy lovat és két hintót.

-Apa a legszebb hintódat adtad nekem?-Igen felelte ez kiérdemelted –Megköszöntem

Éppen a gazdasági udvar építését irányítottam ahol a lógarázst építették meg a disznóólat mikor megjelent egy szekér lassan vonult be a kapun. -Néztem, kik azok akik jönnek nagyapám és nagyanyám volt. Szóltam Jozefánk hogy jöjjön ki a konyhából.-Nagyapám így szolt, ezt nektek hoztam jegezte meg

Odamentem a szekérhez kibontottam rakományt majdnem elájultam. Hatalmas olajfestmények voltak. Jozefa is csak bámulta. Egyenként sorolta Bereczei Berzeviczy báró Eperjesy András, Galgói Rácz Péter, Csicsókeresztúri Torma Éva élő nagyságban.

Minden festményen a festő aláírása. -Köszönöm szépen nagytata nem gondoltam nekem adod.

Jöjjenek, benézzék meg a kastélyt. Körbe járták és nagyon tetszet nekik. A festményéneket ebben a szobában akasztjuk fel. Be is hívtam az ácsokat, akik a gazdasági udvarban dolgoztak feltették a nagyképeket Jozefa és én büszkén néztük.- Köszönjük szépen. Azzal felültek a szekérre és elmentek.

-János milyen rendes nagyszüleid vannak jegyezte meg Jozefa

-Ide még kel egy nagy szőnyeg és asztalok és kész a bálterem –Majd csinálunk egy avatási bált örvendeztem -Jozefa elmondta, hogy már szeretne egy gyereket-vajon miért nem lett terhes eddig?

Mit szolnál, ha kivennénk egy gyereket az árvaházból jöttem az ötlettel-egy rövid ideig gondolkodott aztán beleegyezett. Csáki Gorbón volt egy árvaház bementük oda és megkerestük az árvaházi biztost. Bementünk az irodájában bemutatkoztunk és azt mondta válasszunk, Nekünk egy nemes származású kel. Behoztak egy három éves szép szőke kék szemű kislányt Leményi Ilyés Júliánna volt a neve az apja és az anyja is meghalt szegénynek. Jozefa elkezdett vele beszélgetni nagyon tisztán és értelmesen válaszolt.

Akarsz velünk egy szép nagy házban jönni kérdeztük tőle kedvesen? –Igen, de kicsi kutya van?-Majd veszünk egyet válaszoltuk.- Ezt a kislányt elvisszük.

-Meg csinálhatom az örökben adási formaságokat Méltóságos gróf uram kérdezte a biztos-igen feleltem. -Egy kicsit többet tart met a kislánynak vagyona van Cserneken egy kúria és négyszáz hold földje. -Maradjon az ő nevén jegyeztem meg. s-közben beszélgettünk a kislánnyal kis értelmes teremtmény volt

Készen vagyunk, kérem itt és itt aláírni. Viszont látásra majd negáltunk egy állatkereskedőnél és a kislány kiválasztott egy fehér kiskutyát magának. Jozefa még vásárolt néhány szép ruhácskát neki. -Bementem a jegyzőhöz megérdeklődtem hol van a kúria és ki a vadőr megkértem, hogy keressen meg.  Jött is nemsokára. -Hogy hívják magát Kérdeztem. – Vászilé tud magyarul? Értek és beszélni is” tudni egy kicsi”mondta. hól van az a kúria?-Tudja? –Igen tudom, akkor menjen, oda nézze, meg milyen állapotban van. -Egy idő után visszajött elmondta valakik elhordták a cserepeknek egy részét az ajtót, -Vászilé ez lopás nem gondolja –Jelenteni fogom a csendőrsége mondtam ingerülten. -A fát is így lopják? kérdeztem–Ha rajta kapok valakit maga lesz a hibás mondtam románul érti!!

Igenis gróf úr. Ha nem kerülnek vissza a cserepek meg az ajtó a kúriában egy hét múlva a csendőrséggel nyomozás rendelek el. Ezek különleges cserepek rögtön felismerik, ha valaki feltette a házára. Közben Jozefa játszott a kis Júliával és a kiskutyával a kertben. Már minden kész volt a tóban tavirózsák voltak vállig érő rózsabokrok a padok fehérre festve és a fű is lerakva. Minden olyan volt, ahogy elterveztük. Egy hét után lementünk megnézni a kis Júlia Kúriáját vittünk egy ajtózárt is. Meglepetésünkre mindenden, a helyén volt- a cserepeket és az ajtót visszavitték. Bementünk hat nagyszoba konyha és fürdőszoba éléskamra volt benne. Nagyon elkeseredtünk mikor arra gondoltunk, hogy nem is olyan régen egy család élt itt. A kis Júliának valami derengett, mert kinyitott egy szekrényt és kivett egy babát-ez az én babám s magához szorította. Aztán bezártuk az ajtót és haza mentünk. otthon megvacsoráztunk Júliát meg kellett tanítani, hogy fogja az evőeszközöket. A vacsora felszolgálása is jó volt. Egyelőre meg voltunk elégedve a személyzettel. Már három hónapja nálunk volt a kis Júlia mikor Jozefa bejelentette, hogy terhes. Nagyon boldog voltam megöleltem és megcsókoltam.

-Most kéne egy fiú is jegyeztem meg. -Érzem az lesz felelte Jozefa -Adja az isten -Telt-múlt az idő és megszületett egy fiúnk Károlynak neveztük el apám után.

Apámék kijöttek meglátogatni a kis unokát még a kiságyat is ők vették. -De szép gyerek mondták büszkén.

A szüleimnek megmutattam a festményeket, amit nagyapám adott nekem és azt mondtam még a szőnyeg és az asztalok hiányoznak, hogy egy avatási bált rendezzünk. Ő azt mondta adok én egy szép és nagy értékes perzsaszőnyeget. Egyik nap mikor jöttem haza a hintóval egy katona ruhában öltözött lovas jött velem szemben az úton. Mikor közelebb ért megismertem gróf Lázár Vincét az olasz háborúi parancsnokomat. -János te vagy? Nézett rám meglepődve. --Viccesen válaszoltam-parancsára megjelentem -Leszállt a lováról én is a hintóról és összeölelkeztünk. -Mi járatban vagy itt kérdeztem? -Itt van birtokom mondta- hól kérdeztem –Az Eperjessy birtok felett északra. -Na, gyere be egy kicsit hozzám most született egy fiam és a feleségemet sem ismered. -Jozefa éppen jött le a lépcsökön mikor bementünk- kezet csókolt Jozefának

-A feleségem mutattam be Jozefát- Gondoltan, mert nagyon sokat hallottam magáról a fronton maga tartotta Jánosban a lelket. Ha János nem lett volna, én sem ülnék itt és ivott egy nagyot a pohár borból, amivel megkínáltuk és pödört egyet a nagy bajszán.  A kis Júlia megjegyezte milyen nagy bajusza van a bácsinak.  Aztán fel ált és közölte, hogy siet, mert várják Désen a katonái. Egy nap megszólalt a kapu harang egy cseléd nyitotta ki és egy hintó hajtott be az udvarban és kiszálltak Jozefa szülei egy babakocsival.

Meglepetés mondták jöttünk megnézni az unokánkat. Kijöttem üdvözöltem őket. -De szép kastély állapították meg. Körbejárták az épületet megálltak a gyerekszoba előtt kopogtattak és bementek apukám. anyukám milyen meglepetés. A dadus kiment csak a kis Julia kíváncsiskodott a gyerekágy a mellett. Ugye milyen szép mondta Jozefa-Ngyon szép jegyezték meg szülök, most evett és elaludt.

Intézkedtem a báltermett csináltatok freskót vésettem és festettem művészekkel a plafonra faragott lábú asztalokat vettem nagy csillárokat szereltettem. Még le kellett teríteni a perzsaszőnyeget, amit apámtól kaptam és kész volt a bál szoba.

Közben elkezdődöd az aratás embereket toboroztam, akik tíz százalékért learatták a búzámat

-Elvitettem a búzát a malomban és lisztet eladtam a gabona kereskedőknek. Így sok pénzre tettem szert. -Mikor kész volt minden behívtam Jozefát a bálteremben és megkérdeztem tetszik neki? -Nagyon szép mondta- Lehet egy bált csinálni­- kérdeztem én?

Akkor írjuk össze a vendégek névsorát. Hívjuk meg a két szülőt, a te nővéredet és családját gróf Haller Jánost és családját gróf Wass Miklóst és feleségét gróf Uzoni Béldi Dénest és báró Bánffy Richárdot és a nagytatát is de lehet hogy ők már nem jönnek el. -Az én részemről mondta Jozefa a nagybátyámat és feleségét, akik a násznagyok voltak és az anyám fiútestvérét a családjával- Küldjük ki a meghívókat. Két heten belül visszaérkeztek mindenki részt akar venni még nagyapámék is -Látod János milyen jó, hogy meghívtuk őket jegyezte meg Jozefa

- Elhozzák a vendégek a lányaikat és fiaikat ez egy jó alkalom az ismerkedésre és pár választásra én már voltan ilyen bálon egy férfi áll a bejárati ajtóban és bejelent minden családot érkezési sorrendben megrendeltem a zenekart is mondtam erre az alkalomra külön személyzet kel pincérek, akik oda viszik, az italt ahova kell. Végre eljött a bál napja egymás után érkeztek meg hintók én és Jozefa fogadtuk őket egy másik férfi elvezette miden érkezőt a bálteremhez ott bejelentettek minden érkezőt közben halk zene szolt és italokat osztottak tálcán. Mindenki Jozefát bámulta a haja fürtökben berakva egy kék ruhában és kék cipőben volt a fülében kék köves arany hosszan lelógó fülbevalók a nyakán arany kéköves nyaklánc a kezén. csinos dereka mindenki őt bámulta. Úgy nézett ki mintegy ragyogó csillag a tiszta esti égen Aztán elkezdődött a tánc, de a szőnyegen nem letett táncolni, úgyhogy felcsavarták és a márvány padlón táncoltak a fiatalok külön és még a nagytatám is táncolt a nagyanyámmal. Sámuel is táncolt nővéremmel. Jozefa és én is táncoltunk mosolygott reám és én azt hittem hogy a mennyországban vagyok a fülében súgtam mennyire szeretem ö is azt súgta vissza szeretlek imádlak kedves uram. közben megismerkedtem a báró Bánffy és a gróf Haller családdal. a bál hajnalig tartott utána megköszönték a vendég fogadást és haza mentek. Apámtól megkérdeztem jól csináltam mindent azt mondta, hogy igen. Ők és anyosómék még ott maradtak másnapig. Sokáig aludtunk, mert a bál kifárasztott. Mikor megébredtünk reggeliztünk és kipróbáltuk a babakocsit. Kivittük a kicsi Károlyt sétálni a kertben. Három hónapos volt a nagyszülők megjegyezték, hogy rám hasonlít.

-Jozefa nagyon büszke volt mikor meghallotta, amit a szülök mondtak –Hála istennek a kicsi Julia is ott volt a kutyájával és a babájával meg Hektor kutyámmal.

Károly fiúnk szépen fejlődött már gügyögött és néha elnevette magát, ha megcsíkoltuk. .Aztán hazamentek ők is. szóltam Jozefának hogy kimegyek a birtokra körülnézni. felültem a lovamra és kimentem Lázár birtokra. Egy nagy kúria volt ott és legelő tele volt lovakkal. Nyitva volt a kapu így hát bementem. Kikötöttem a lovamat és bekopogtam Szabad jött a válasz-bementem és Vince ült egy hintaszékben és pipázott mellette az asztalon egy kancsó bort-szervusz János, na, gyere, ülj le mondta Kérsz egy pohár bort? Kérdezte és már ki is töltötte. Isten- Isten és már le is húztuk. Megnézed, a lovaimat ugyanis lótenyésztéssel foglalkozok-, Egyedül Csinálod? Kérdeztem. -Van egy segédem és előkerült egy csinos, de izmos lány ö az gróf Uzoni Béldi Elza vagyok mondta én meg gróf Eperjessy. János. Nézzél ki egy lovat magadnak. -Elza a feleséged? -Igen és van egy fiúnk Albert Elza egyben társam, mert állatorvos és ért a lovakhoz –Köszönöm a lovat. Ez egy angol telivér és lipicai keverék nagyon jó lovak -Egyszer gyertek, hozzánk Szárhegyre Megmutatom a várkastélyunkat és elmegyünk vadászni ott sok a szarvas és a medve majd szólok, mikor megyek haza. Utánna elköszöntem és hazamentem ajándék lóval együtt. Nem sokára rá bejött Vince és közölte Megy haza. –Jozefától megkérdeztem, elmegyünk mi is? –Várj, beszéljek a dadussal 

 –Mi elutazunk, egy hétre kérem, vigyázzon a kis Károlyra és Juliára ne engedje, a tó közelében nehogy belessen Ha történik, valami erre címre írjon és odaadtam egy darab papírt a címmel.-Menjenek, csak nyugodtan én majd vigyázok rájuk mondta.

 Mit készítsek, elő kérdeztem- Egy két lovas erős hintót, két puskát egy sörétest és  egy éles golyóst, amit a katonaságban használtál egy éles kést, a hintót be lehessen fedni egy kis élelmet, vödröt és ennyit mondta. Másnap kora reggel elindultunk Úgy délután kezdtek emelkedni az utak le és fel aztán még feljebb a levegő mind tisztább és illatosabb volt kezdtek megjeleni a fenyőfák majd később ők kerültek hatalomra és akkor megáldunk egy fogadó előtt. -Itt meghálunk mondta Vince a lovakat kifogtuk a hámból és kikötöttük egy kerítés oszlopához abrakot és vizet kaptak és mi mentünk a fogadóban. -A pincér odajött jó estét mit hozhatok, kérünk két pohár borókapálinkát meg egy pohár málnaszörpöt utánna egy flekkent szalma pityókával. Vincével megittuk a pálinkát és olyan vörösek lettünk minta rák, juj!! De erős - Jozefa megkérdezte mi az, hogy pityóka –krumpli feleltem.     

Aztán délutánra megérkeztünk Szárhegyre a Lázár kastélyhoz olyan volt, mint egy vár bástyákkal, nagy udvarral. Volt egy nagyszoba sok paddal és nevek szerepeltek rávésve ott tartották a székely nemesek a gyűléseket. Vince bemutatott a nővérének gróf Szárhegyi Lázár Máriának, akivel elbeszélgettünk. –Elmonduk honnan jöttünk és hol ismertük meg a bátyát 

Megvacsoráztunk Vince elment megszervezni a vadászatot nekünk megmutatták a szobánkat és mivel nagyon fáradtak voltunk lefeküdtünk. Másnap reggel találkoztam Vincével és közölte indulhatunk, vadászni a hajtok be vannak szervezve ott lesz gróf Mikes János gróf Sz Vince és gróf Uzoni Béldi László vadászkutyákkal. Találkoztunk a vadőrrel, aki megmutatta hol vannak a medvék. Csendben osontunk be ez erdőben elértem egy szikla közelében én bokorban lehasaltam. Egyszer csak hallottam a hajtók kiabálnak. Medve, medve. egy idő után csörtetéseket hallottam és megjelent egy nagy fekete szőrű medve. Előugrottam vártam, hogy két lábra álljon, de csak nézett rám. Én a vállamhoz emeltem a puskámat és a két szeme közé céloztam és eldördült a puska. A medve nagyot ugrott aztán elesett majd tántorogva két lábra emelkedett és akkor láttam meg a bal oldalán, a bundáján a forgót megcéloztam és oda lőttem a medve hasra esett és meg sem mozdult. Erre megjelent Vince levette a bundáját és a fejét a többi részét elvitték a hajtók. Még szerencse elmagyaráztad a bunda forgójánál van a szíve. A többi vadászok is oda jöttek és megcsodálták a medvét- Ritkán lehet ilyen példányt lőni jegyezték meg. -Még szeretnék egy szarvasbikát lőni Azzal egy gerincet megkerültem a sűrűséget, míg a tisztásig elértem és ott lassan, Mikor úgy éreztem, hogy elég közel van már, két kezemet a szájam elé téve, mintha kürt lett volna. bődültem egy rövidet. Nyomban jött is a válasz alulról. Egy bosszús hördülés. Majd még egy. nagyot bődültem megint, majd fogottam egy jókora ágat s verni kezdtem vele a fákat, így indult meg lefele, amerre a forrásokat tudtam, olykor bődülve egyet-egyet, zörögve, zakatolva, csattogtatva botomat a fákon, akárcsak egy harcra készülő vadbika.

Végül megálltam s behúzódottam egy fa mögé. Már alig választott el néhány száz lépés a szarvasok heverő helyétől. Néhány pillanatig feszülten figyeltem, aztán haragosan felbődültem újra. Nyomban utána mintha csak maga az erdő indult volna meg odalent: törve, zúzva, nagyokat bődülve jött fölfele a bika, hogy tehenei védelmében fölvegye a harcot a vetélytársával. Agancsainak csapása alatt csak úgy töredeztek a cserjék, ahogy jött fölfele a bika.  - Amikor célba vettem a szép állat fekete szügyét és meghúztam a ravaszt rögtön összeesett. Levágtuk a fejét a testét hajtók levitték az erdő szélére. Közben megszólalt a vadászkürt hogy vége a vadászatnak Az erdő szélén mindenki kitette a zsákmányát a fűre és ott nézegettük. Sok szarvas, róka, nyest, vaddisznó volt. Mindenki az én medvebőrömet csodálta. Visszamentünk a Lázár kastélyban megmutattam Jozefának a zsákmányt. – holnap még rendezünk, egy vadászatot hátha tudok lőni rókát vagy nyestet milyen szép lenne Jozefa nyakába.-Kérlek, lőjél, mert valóban szeretnék mondta. Másnap elmentünk vadászni hajtókat is vittünk magunkkal, akik értették, hogy kell kiugrasztani a rókákat és egy tisztáson elbujtunk. Megindult a hajtás a hangos kiabálásra egymás után ugrottak ki a szép ezüstrókák. Céloztunk és lőttünk egymás után. Vincével ketten egy tucat rókát sikerült leteríteni. -Na, ebből egy kabát is kijön mondta Vince és megmutattuk Jozefának. Utána Vince elvitt és megmutatta a Szent Anna tavat-Jozefa ámult-bámult, hogy milyen szép egy vadőrrel találkoztunk, aki elmesélte a tó legendáját:

                                                       Fejezet

Valamikor réges-régen a mai Szent Anna-tó helyén egy magas hegy volt, melynek a tetején vár állott. Vele átellenben, egy órányira, a Bálványos-hegyén is egy hatalmas vár volt ennek romjai ma is láthatók. Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, irigy volt, egymást sem szerették. Egyszer a Bálványosi várba egy gyönyörű, arannyal, ezüsttel, gyémánttal kidíszített hintóval, melyet hat szilaj paripa húzott, egy nagyúr érkezett. A házigazdának erősen megtetszett a hintó és a lovak, s kérte a vendéget, hogy adja el neki. Cserébe hét falut ígért, azonban a vendég úr hallani sem akart róla, s bármennyire is unszolta, hajthatatlan maradt. Mikor ezt látta a vár ura, cselhez folyamodott. Nagy mulatságot rendezett, ahol kockázással elnyerte a hintót. Másnap első dolga volt, hogy meglátogassa a testvérét. A testvére nagyon megirigyelte a hintót, és fogadtak, hogy egy napon belül különb hintót fog szerezni, nem is hat, hanem tizenkét lóval. Egész nap tűnődött az öcs, hogy honnét szerezzen különb tizenkét lovat. Hiába törte a fejét, semmit nem tudott kitalálni. Hanem egyszer csak mi jutott eszébe? A várba parancsolta a környék legszebb leányait. Egy fél nap se telt bele, és több száz lány gyűlt össze, a legszebb közülük egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura, majd még tizenegyet, és a hintója elébe fogatta őket. A lányok azonban meg se bírták mozdítani a hintót. Az úr szörnyű haragra gerjedt, és ostorával rávágott Annára, aki legelőn állt. Patyolatfehér húsából kiserkent a vér, s jajszava felhangzott a magas egekig. Az úr másodszor is rávágott, ekkor Anna megátkozta, hogy süllyedjen a föld alá. S abban a pillanatban az ég elfeketedett, és szörnyű mennydörgés között a vár összeomlott. A romok egyre lejjebb süllyedtek, mígnem az egész víz alá került, és egy tó alakult ki.

A tó vizén tizenkét hattyú úszott, majd kijöttek a partra, megrázták magukat és visszaváltoztak leányokká. Mind hazasiettek a falujukba, Anna kivételével, aki kápolnát épített a tó partján, s ebben a kápolnában töltötte életének hátralevő részét csendes imádkozással. És jöttek az emberek mindenfelől a kis kápolnához együtt imádkozni a szent életű leánnyal, halála után pedig elnevezték róla a tavat Szent Anna tavának.

   

-Ez megható és szép legenda jegyezte meg Jozefa

Lementünk Tusnád fürdőre is. Gyönyörű volt a természet egy völgyben volt. Területe ősidők óta lakott. A Vártetőn Erdély egyik legnagyobb, 2 hektár területű vaskori erődítményének sáncai látszanak. A középkorban megfigyelőhely volt, tornyának falai ma is látszanak. A szomszédos Alsó-sólyomkő sziklacsúcsán állnak Sólyomkő várának romjai. Eredete, sorsa ismeretlen. A fürdőtől Csík felé menőútfelettiAlvégszurdoka-nevűsziklaszirten vívták a székelyek utolsó a betörő oroszok ellen.A trianoni. Csík vármegye Kászonalcsíki járásához tartozott. A település nevezetes gyógyfürdőhely, hét gyógyforrása van. A székelyek vizét már régóta használták fürdésre. Gyógyfürdőjét1842-ben alapították egy állítólagos csodás gyógyulás után, 1849-ben a harcok miatt tönkrement, de 1852-ben ittjártakor a császár újjáépítését rendelte el. Rohamos fejlődése 1860 után indult meg. A Mikes-forrás név a fürdőválasztmányi elnök, gr. Mikes Benedek emlékét őrzi, aki saját költségén 1868-ban nyolc forrásnak a vizét elemeztette, így ettől számítható a fürdő gyógyhatású borvizeinek tudományos értékelése és hasznosítása. 1890-ben épült meg a Stefánia gyógyintézet, amely  volt a fürdő. Visszamentünk a Lázár kastélyba elköszöntünk Máriától és elindultunk vissza. Mikor megérkeztünk a kastélyba Júlia a nyakunkban ugrott és köszönt csókolom anyu apu Hektor kutyám is örömében felugrott rám. Megható volt a ragaszkodása Julia magatartása. A kis Károly fiunk kint volt a kertben, a babakocsiban a dadussal. Jozefa és én felmentük és megpusziltuk -A cselédeket összehívtam és megkérdeztem, hogy beköltöznénk a kastélyban?  Igent mondták, ha lesz cselédszoba.

  Csináltattam konyha közelében egy pár szobát és egyet komornyiknak –és kineveztem egy lányt erre a posztra. Juliának születés napja volt Csináltunk egy szép tortát négy gyertyával és mikor elfújta a gyertyákat hálásan kacagott.

-Hadd beszéljek először a karácsonyról. Arról az első karácsonyról én kastélyomban., Volt karácsonyfánk- karácsony estéjén gyújtottuk meg rajta a gyertyákat . Ajándékokat is kaptunk. Mindenki kapott ajándékokat a karácsonyfa alatt, még a disznópásztor is. Ezzel   

Azonban nem volt vége. A karácsonyfa és az ajándékozás mindössze egy nagyon jelentéktelen része volt annak a karácsonynak.

 

  

Mikor az első csillag feltűnt az égen, az a bizonyos csillag, mely annak idején Jézus születését jelentette, a környékbeli parasztgyerekek elindultak kántáló útjukra. Házról-házra jártak, karácsonyi dalokat énekeltek s boldog karácsonyt kívántak mindenkinek. Megszületett a Jézus Krisztus ez volt a köszöntésük. Hozzánk is eljöttek, ott álltak szoros csoportban az ablak alatt a hóban, csizmásan, báránybőrsipkásan és elénekelték Jézus születésének történetét, egy karácsonyi mesét, mely nyelvben és dallamban Mikor befejezték, behívtam őket a kastélyban és megtöltöttem a batyuikat régi szokás szerint almával, dióval.

Alighogy a gyermekek elmentek, egy csoport felnőtt érkezett az ablakok alá, akiket a katolikus plébános vezetett és ők is elénekelték a „Menyből az angyal „karácsonyi dalt. Akkor Károly fiúnk már fél éves volt már négy kézlábon mászkált. Telt-múlt az idő Károly már három éves volt már beszélt szépen Julia hét éves lett beírattuk Cserneki iskolában, a magyar osztályban.

-Egyik nap Jozefa közölte velem, hogy megint terhes-és született még egy fiúnk József én nagyon örültem Már hat hónapos volt, de megmaradt a kékszeme és sötét barna haja volt nagyon hasonlított Jozefára Károly fiam féltékeny volt, rá mert többet foglalkoztunk Józseffel. Közben még született egy lányunk Anna nevet kapta. Julia nem viselhette a grófii címet, mert az okirat második oldalán le volt írva hogy csak a vérszerinti leszármazottak viselhetik. Az iskolában nagyon jól tanult és elkezdett érdeklődni a kúria iránt. Többször lement és kitakarította. Mi örvendtük, hogy foglakozik vele. Julia elvégezte az általános iskolát és beírattuk a Csáki Gorbói líceumban. Sándor bácsi vitte minden nap a hintóval. Az iskolában megismerkedett Vince fiával gróf Szárhegyi Lázár Alberttel, aki ugyanban a líceumban járt. Albert időseb volt négy évvel Juliannánál már leérettségizett és a budapesti Ludovika katonai akadémiára iratkozott be. Nagy volt a szerelem jöttek a levelek Julia odaadta Jozefának, hogy olvassa el minden levélben leírták mennyire szeretik egymást. Mikor hazajött szabadságra bejött hozzánk és együtt voltak. Vincével meg is jegyeztük, hogy úgy néz, ki apatársak leszünk. Mikor elvégezte a katonai akadémiát főhadnagyi rangot kapott haza jött és megkérte a kezét Juliának. áldásunkat Adtunk rá. Rendeztünk egy eljegyzést nálunk a kastélyban. Meghívtuk a szülőket, a nagyapámékat. El is jöttek Juliánk Jozefa csiniáltatott két ruhát, egyet az eljegyzésre a másikat az esküvőre.  Megjöttek a vendégek Albert vette meg a gyűrűket, Az eljegyzés a bálteremben volt sok étel ital és zene is volt. A vendégek ettek-ittak és táncoltak éjfélkor vége volt aztán ott maradtak másnapig. Megnézték az unokákat utánna hazamentek. Egy hétre rá megtartottuk az esküvőt a Csáki Gorbói templomban a násznagyok gróf Szárhegyi Lázár Vince és felesége az én részemről a szüleim vállalták el. Az esküvőn ott voltak a Jozefa szülei gróf Haller János és családja Szárhegyről Mária Vince tevére valamint gróf Szárhegyi Lázár László és családja Vince unoka testvére az én nagyszüleim. Egész éjjel ettek ittak majd táncra perdültek Egész hajnalig tartott a lagzi utána elszállásoltuk öket majd másnap elmentek haza. Julia és Antal beköltöztek a kúriában, amit a szüleitől örökölt szépen rendben hozták így a fogadott lányunk külön életet élt a férjével. Többször is meglátogattuk őket. Született egy lányuk gróf Szárhegyi Lázár Lukrécia gróf Szárhegyi Lázár Albert katona révén rész vett a Segesvári csatában 1849. július 31-én győzték le Alexander von Lüders orosz és Eduard Clam-Gallas osztrák tábornok egyesült erői Bem József maroknyi seregét a Segesvár mellett vívott ütközetben. A magyarok számára gyászos eredménnyel végződő csata elsősorban arról nevezetes, hogy Segesvárnál tűnt el a forradalom és szabadságharc híres költője, Petőfi Sándor.

 A maroknyi magyar erők számára a csata kedvezően indult, a délelőtti ágyúzás során ugyanis gróf Szárhegyi Lázár Albert vezérkari tisztje vezette. közben a fővezér, Bem egy mocsárba zuhant lováról – csak az este során mentették ki az őt kutató honvédek –, a lengyel tábornok hadsegéde is, aki. Mikor hazajött a segesvári csatából ő is lótenyésztéssel kezdett foglalkozni, mint Vince apja. Aztán Jozefának született még egy fia a neve László volt.

Visszatérve gróf Szárhegyi Lázár Lukréciához miután elvégezte az iskolát 19 éves korában férjhez ment sárospataki Pataki Dánielhez 1848-as honvéd volt és nekik született egy fiúk Albert, aki évek múlva orvos lett. Ehhez ment később feleségül ment a mi Anna lányunk.                                 A kúria bal szárnyában élt a sepsiszentgyörgyi Szentiványi Gábor feleségével, sárospataki Pataki Annával és kisfiával, Györggyel, míg egy külön szobában gróf Szárhegyi Lázár Albertné leményi Ilyés Julia Gróf Szárhegyi Lázár Albert nem sokat törődött a családjával, lótenyésztéssel foglalkozott és ritkán volt otthon. Katonaember volt; hol itt, hol ott harcolt. Dr. Pataki Albert volt a falu orvosa. A sok tragédia és gróf szárhegyi Lázár Albertné Leményi Ilyés Julia a nevelt lányunk Dr. Sárospataki Pataki Albert húga, Sárospataki Pataki Anna Sepsiszetiványi Szensztiványi Gáborné 24 éves korában váratlanul meghalt, nem sokkal később, 5 éves korában a kis Szentiványi György is meghalt. De térjünk vissza a nővérem gyerekeire

Gróf Wass Mária Montbach Sándorhoz ment férjhez. gróf Wass Jenő Hetei Bakó Irmát vette el feleségül. Aki arról volt híres, hogy exentrikus és különleges nő volt. Farkas kölyököket nevelt végül is ez lett a halálának oka a farkasok szétmarcangolták. búzai lovag Hetei Bakó Károly lánya volt. aki egy dúsgazdag fölbirtokos volt. gróf Wass Emma pedig báró Orczy Bodroghoz ment nőül. végül gróf Wass Jozefa Alapi Salamon Aladárhoz ment férjhez.. végrendeletébe gróf czegei Wass Samu Jenőre bízta a czegei kastély vezetését.és ezen kívül Budapesten egy házat. És nagy értékű kötvényeket örökölt az apjától.

                                                   A felvidéki családom

Jozefával meglátogattuk Désen Beczkay Istvánt a lakásán kopogtattunk az ajtón egy öreg bácsi nyitott ajtót bemutatkoztam és elmondtam, hogy báró Beczkay János unokája vagyok erre ő magához ölelt és könnyes lett a szeme. Antónia  gyere nézd meg ki van itt. Elmagyaráztam, hogy az ök. fiúk Beczkay Emil felesége Eperjessy Anna volt ezeknek született két gyerekük Beczkay János és Beczkay Ilona és ezek voltak az én dédszüleim. Istvánnal Désen találkoztunk mikor apám sót vásárolt egy hétig voltunk Désen megszerettük egymást és itt maradtam nem mentem vissza Bártfára- Mesélte el Antónia. -Erre ő megölelt és meg puszilt. Elővett egy nagy dobozt és azt mondta, hogy itt vannak az okiratok a felvidéki családomról és átadott egy másolatot róluk. Megköszöntük még egy kicsit beszélgettünk aztán elbúcsúztunk és visszamentünk Jozefa szüleihez és megmutattuk nekik is az okmányokat melyben ez állt.

 

 Folkusházy Antónia ükanyám (nyolc testvére volt), aki Beczkay Istvánnal kötött házasságot biztos, hogy a találkozás és a házasság megtörtént Désen, 1851-ben. Folkusházy Károly felesége Kéler Karolina volt, ők voltak az én szépszüleim. A két család között szoros kapcsolat volt, hiszen az én ősszüleim is ezt bizonyítják.

Károly apja, Folkusházy Sámuel Kéler Rebeccát vette feleségül. Most egy kicsit kitérek Folkusházy Sámuelre.

Evangélikus lelkész volt Bártfán. A bártfai szlovák evangélikus anyakönyvek első lapján latinul van egy felirat. Természetesen kíváncsiak voltak, hogy mi áll a szövegben, ezért utána néztek a magyarországi evangélikus intézetben, hogy létezett-e ilyen lelkész, a választ pedig meg is kaptunk magyarra lefordítva.

Folkusházy Sámuel (1741-1836) bejegyzése az ordinációs könyvben a 126-os oldalon található, ahol az adatai szerepelnek, amit a bártfai anyakönyvben már láttunk. A családi adatok után az iskolázás, pályája első része Bártfára kerüléséig “Ego Sámuel Folkusházy Folkusfalva Thurocziensis, patre nobili Johanne, Matre vero Nobili Susanna Sluch, Ao 1755de o.1. May Folkusfalva in lucem editus sum.” azaz „én Folkusházy Sá- muel, nemes Johannes apától, nemes Susanna Sluch nemes anyától, 17május 1-én szül- tettem a Túróc megyei Folkusfalván”.

Először szülőfalujának iskolájába járt két évig, azután a necpáli iskolába, 1767-ben pedig Körmöcbányára, ahol két évet volt.  1769-ben a késmárki gimnáziumba vitték, majd onnan 1771-ben egy évre Eperjesre, majd a németországi (Württembergi) Tübingeni Egyetemre került, ahol két és fél évet tanult. Hazatérve magántanító lett a Pulszky Sámuelnél és Toperczer Zsigmondnál. 1782-ben került Máriássy Ferenc udvarában, Batizfalvára (Szepes m.). Itt érte a bártfai szláv egyház meghívása, akik lelkészük- nek kérték fel. Ez a rövid életrajza, mert sajnos 1831-ben a nagy kolerajárvány őt sem kerülte el, és meghalt.

Nem lenne illő megfeledkezni Folkusfalváról sem, ahonnan származnak a Folkusházy családok, hiszen amikor az anyakönyveket nézegették, nagyon sok Folkusházy családdal találkoztam, de a legnagyobb része elhagyta a falut és más helyre költözött, ahol birtokokat is vásároltak. Az én családom tagjai nemesek voltak, de civil foglalkozást választottak, papok, szolgabírók, ügyvédek lettek. A Kéler család is nemes volt, és ők is civil foglal- kozásokat választottak. Kéler Zsigmond Bártfa bírája volt, fiai Zsigmond, Jakab, Pál és Márton, leányai Erzsébet, Anna és Mária. 1699. december 11-én I. Lipót királytól nyertek címeres nemeslevelet, melyet 1700. november 20-án hirdettek ki Sáros megyében.

E családhoz tartozik az 1885-ben meghalt Béla, híres zeneművész és zeneszerző, Kéler Ilona kolozsvári színművésznő, Kéler Zsigmond császári és királyi altábornagy. E család- nak sarja Ákos, Torontál vármegye főügyésze, akinek fia, Béla miniszteri segédfogalmazó, Torontál megyei főispáni titkár és Tasziló császári és királyi tüzér hadnagy volt. Címerük: négyelt pajzs, az első és negyedik kékben egy-egy pirosodó szőlőfürt, a második és har- madik aranyszínű mező üres. Sisakdísz: kiemelkedő lombos platánfa. Takarók: kékarany- bíborezüst. Feltétlenül meg kell még említenem Kéler Zsigmondot és Krajovai és

Topolyai Kray Annát, családfabeli ősszüleimet. Kray Anna rajta van a családfámon az egyenes felmenőim között. Annának volt egy testvére, Kray Jakab, aki beírta magát Felvidék      és egész Magyarország történelmébe.

Kray Jakab (Bártfa, 1661. ápr. 24.–Késmárk, 1709. dec. 16.) Késmárk város főbírája, kuruc diplomata. Apja evangélikus prédikátor, Morvaországból bevándorolt család sarja, aki 1662-ben magyar nemességet szerzett. Iskoláit Eperjesen és Debrecenben végezte. 1685-től Késmárk főjegyzője; éveken át egyik fő irányítója a város perének az elkob- zott Thököly-birtokokat megszerző Rueber család ellen. Rákóczihoz csatlakozott. 1705 májusától 1709. áprilisig kisebb megszakításokkal a fejedelem megbízottja, diplomáciai megbízatásokon kívül fő feladata a franciaországi segélypénznek adminisztrálása, a kuruc hadsereg számára fegyver, lőszer és ruházat beszerzése. 1709. december 13-án Heister császári tábornagy Késmárkon elfogatta, hadbíróság elé állíttatta és harmadmagával ki- végeztette. Fia, ifjabb Kray Jakab a vértanú sírjánál esküt tett, hogy megbosszulja apja halálát. Bécsbe került, és ott megismerkedett egy katonatiszttel, aki elfecsegte neki, hogy rá volt bízva a császári kegyelemlevél, amelyet Késmárkra kellett volna vinnie. Cselt vetettek neki: Kray ellenségei pénzzel kenyerezték le, és így készakarva későn érkezett Késmárkra, amikor Kray, a városbíró, már kiszenvedett. Ifjabb Kray párbajra hívta ki a meg nem nevezett katonatisztet, megölte, azután elmenekült. Más néven beállt katonának, kitüntették, felfedte kilétét és kegyelmet nyert[1]

 

A harmadik testvér, Pál a mérnökkarnál alezredességig jutott. Meghalt 1720-ban. Készített a Szepességről egy corographiai térképet, mely Bel által is felhasználtatott. II. Jakab- nak két fia maradt: I. Sándor, aki 1742. június 17-én született; öt évig királyi testőr volt, végül őrnagyi ranggal nyugalomba vonult. Pál 1735-ben született. Szintén katona lett, és  itt esze és bátorsága által a legmagasabb tisztségig emelkedett. Nagy része volt a Horea és Kloska-féle oláh lázadás lecsendesítésében is. Ezután ismét a török elleni háborúban aratott babérokat. A Dunán átmenvén Krajovát is bevette, innen kapta egyik előnevét, a Krajovait. Ebben az évben nyerte el a Katonai Mária Terézia-rendet, midőn már tárborszernagy volt és magyar bárói rangot kapott. Báró Kray Pál a végrendelet szerzője. Báró krajovai és topolyai Kray Pál táborszernagy (1735- 1804) egyike a magyar és az európai történelem egykor világhírű, mára azonban elfelejtett szereplőinek. Kray Pál a Francia Köztársaság ellen vívott háborúk egyik legsikeresebb császári hadvezére volt, akit a kortársak Károly főherceg mellett tartottak számon. Kray sikerei és megbecsültsége azért is nagyobb figyelmet érdemel, mert a császári-királyi hadseregben a magyar származás, és Kray esetében az inkább polgári, mint nemesi háttér nem a legjobb ajánlólevelet jelentette az előrejutáshoz. Mindezek ellenére Kray Pál a legmagasabb beosztásokban szolgált, így 1799-ben az itáliai fronton ideiglenes főparancsnok volt, míg 1800-ban, pályafutása csúcsán, Németországban négy hónapig teljhatalmú fővezérként vezethette a császári-királyi erőket. Már 1789-ben elnyerte a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét, majd a parancsnoki keresztet. I. Ferenc király „krajovai” predikátummal magyar báróságra emelte. 1800-ban, további hadi érdemeiért Kray megvásárolhatta a topolyai kamarabirtokot. Ugyanezen év végére az uralkodó a „topolyai” predikátumot adományozta számára. A Kray család ezzel a magyar arisztokrácia soraiba emelkedett. Pest szabad királyi városban, ahol ugyancsak rendelkezett házzal, Kray Pál 1804. január 19-én, 69 éves korában hunyt el. Leányunokái, Franciska a Marich, Borbála a Festetics, Mária pedig a Zichy családba házasodott be. A család bárói ága 1852-ben kihalt, de a Kray Pál nagybátyjától, Jakabtól származó nemesi ágat Kray István (1850-1932) személyében IV. Károly (1916-1918) 1918-ban báróságra emelte, szintén krajovai és topolyai predikátummal. A topolyai uradalom azonban 1913-ban Kray Mária (gróf Zichy Jánosné) halálával a Zichy családra szállt. Kray Pál végrendelete a Magyar Országos Levéltár P szekciójában, a Szögyény Manch család iratai között maradt fent. A hagyaték Kray Pál vagyonjogi iratait, 1801 és 1804 közötti levelezését, gazdasági jellegű iratait, magánfeljegyzéseit és az ínyenc Kray Itáliában ellesett ételreceptjeit tartalmazza. E töredékeken kívül a táborszernagy Sándor öccsével folytatott levelezése a bécsi családi levéltár gondozásában jelent meg.

A Kray család a morvaországi Ircrau városából származott, és az 1630-as években került Késmárkra. Kray Tamás sógora, Klösz Jakab réven 1662-ben kapott nemesi levelet. Kray nagyapja, Jakab a város főbírája lett. A Kray család a morvaországi Ircrau városából származott, és az 1630-as években került Késmárkra. Kray Tamás sógora, Klösz Jakab réven 1662-ben kapott nemesi levelet. Kray nagyapja, Jakab a város főbírája lett, majd Rákóczi bizalmas embere, a fejedelem hűséges támogatója. 1709-ben a Késmárkra bevonuló tábornagy lefejeztette. Pál atyja, ifj. Kray Jakab azonban visszaszerezte az elveszett családi birtokokat. Mindhárom fiát a császár szolgálatába, katonai pályára adta. Kray Pál katonai pályájának legújabb összefoglalásai. A Baján kelt végrendelet két példányban is fennmaradt. Itt a végrehajtási záradékkal ellátott másolati példányt közlöm, illetve egy, Kray halála előtt két nappal keletkezett codiállust, vagyis fiókvégrendeletet, amely azonban csak részleteiben módosította az eredeti testamentumot. A végrendelet általános örököse Kray Ferenc nyugalmazott őr- nagy, Kray egyetlen, őt túlélt fia. Legidősebb gyermeke, Kray Antal főhadnagy 1789-ben hunyt el, Ferenc öccse, János, szintén katonatiszt, a rauzcni ütközetben esett el 1796-ban. A topolyai uradalom új gazdája sem sokkal élte túl apját: 1805-ben a családi birtokon vadászbalesetben halt meg. Kray Pál végakaratának végrehajtója, öccse, Kray Sándor, aki egyben a táborszernagy bizalmas barátja is volt, 1817-ben hunyt el Eperjesen. A végrendeletből jól kivehető Kray Pál számos olyan jellemvonása, amelyek kortársai és beosztott katonái körében, de még a harctéren vele szemben álló francia parancsnokok között is népszerűvé tették. Katonai pályafutása során Kray szívén viselte beosztottjainak sorsát, így végrendeletében sem felejtett el megemlékezni tisztiszolgáiról és házvezetőnőjéről. A táborszernagy végakaratának utolsó bekezdésében – saját életének példáját felmutatva – Istennel, a királlyal és embertársainkkal szembeni legszentebb kötelességeink teljesítésére hívta fel fia és örököse figyelmét. Kray Pál hosszú és küzdelmes pályafutása során ezeket a kötelességeket mindig szem előtt tartotta. Báró krajovai és topolyai Kray Pál nagyszabású síremléke a budapesti Belvárosi plébániatemplomban található A Folkusházy családban Lajos a Magyar Királyi Csendőrség főparancsnoka volt. Mikor meghalt, így búcsúztatta az akkori csendőrségi lap:

„Búcsúztatatás Folkusfalvi Folkusházy Lajos altábornagytól. Katonaember elöljárót nem dicsérhet, mert a katonaszótárban ilyen szavak nincsenek. Folkusfalvi Folkusházy Lajos altábornagyot nemcsak a katonasors forrasztotta egybe a csendőrséggel. Új világ, új fel- adatkör tárult itt a szeme elé, amikor a rendőrség élére állott s aztán mégis tiszta szemmel látta a mi világunkat, gondjainkat, értékeinket és gyarlóságainkat, egyeseket és összességet egyaránt, az új feladatkörnek pedig ura lett úgy, hogy másfél esztendő multán, az az érzésünk, mintha a próbaszolgálat óta eltelt évtizedeken át együtt rótta volna. Ha talán búcsú parancsa előtt soha nem mondotta volna, mi mindig éreztük: megszerette a csendőrséget. Nemcsak értékelte a józan bírálat tárgyilagosságával, hanem az érzéseivel, ösztönével is szerette és ragaszkodott, és mint látjuk, továbbra is ragaszkodik hozzá. Nem tagadjuk, hogy erre a megtisztelő ragaszkodásra mi igen büszkék vagyunk, mert ragaszkodni csak értékhez lehet. A csendőrség népes bajtársi családja hálás szeretettel viszonozza távozó parancsnokának azt a teljes odaadását, amivel a parancsnoki tisztet fölöttünk betöltötte. Feljegyezzük ide is, mindenkorra szóló köszönetül, hogy nem ismert fáradtságot és önérdeket, amikor a csendőrség ügyeit kellett, vagy lehetett előbbre vinnie. Szívvel-lélekkel állt nemcsak fölöttünk, hanem mellettünk is. Küldetését erős katonakézzel és meleg emberi szívvel töltötte be. A magyar királyi csendőrség végtelen életében másfél esztendő nem nagy idő, de a mostani időkben ennyi is egy-egy darab történelem. Távozó felügyelőnk birtokában volt mindhárom erénynek s így ő maga jegyezte be munkáját és nevét nemcsak a ma élők szeretetébe és tiszteletébe, hanem a jövendő idők hálájába és emlékezetébe is. Meleg érzésekkel, mély tisztelettel, szerény, de tudatos értékeléssel és a kiváló parancsnokot, emberséges szívű embert megillető hálával tisztelgünk távozó felügyelőnk előtt. Szívből kívánjuk: Isten éltesse egészségben sokáig és kérjük, fogadja el tőlünk búcsúzóul az ígéretet: a csendőr hűséges bajtárs marad. Mindig! Ezek voltak leírva felvidéki felmenőimről az okiratokban

Szóltam Jozefánk hogy kimegyek Bezdédre nézzem meg a búza megért mert le kell aratni. Egy kúriát láttam a birtokomtól délre. Oda mentem csengettem és egy öreg bácsi nyitott kaput.

-Bemutattkoztam gróf Eperjessy János vagyok- Uzoni Béldi Dénes felelte ö és kezet fogtunk. -Láttom hogy magának is van búzája- Kivel szokta learatni? Kérdeztem –a szomszédos faluból toborzom, az embereket 15 százalék az övék-nem tudnák az enyémet is learatni? Kérdeztem s-szerintem nincs semmi akadálya mondta -Egy hét után megjelentem szekérrel és elvittem a búzát majd eladtam a búza kereskedőknek -Na, jöjjön be egy kicsit és elővett egy kancsó bort és elkezdett az életéről beszélni -A feleségem 47 éves korában meghalt Epejessy Rozália vol Fodorházán van eltemetve.

Láttam a sírkövét a családi sírkertben, hiszen én is Fodorházán laktam. Cserneken építettem egy kiskastélyt megnősültem és így kaptam adományként Bezdédet az anyosméktól- Eperjessy Rózát, az ükapám, Eperjessy Vintze nővérét Uzoni Béldi Dénes vette el feleségül, és Fodorházáról, ahól Béldi Dénes birtokos volt, átköltöztek Bezdédre. közel van Fodorházához, és ott Dénes földbirtokos, voltam. Alapító tagja a Magyar Kulturális Egyesület M.K.E körzeti szervezetének, amely szervezet egész Magyarországot behálózta. Még nemrégiben Budapesten is volt egy

M. K. E szálloda a feleségemnek és nekem házasságából született három gyermekem Mária, aki Ikafalvi Dombi Lajosné lett. Férje, Lajos református lelkész volt Gyulán, valamint esperes, költő és országgyűlési képviselő is. Anna, aki Garzó Gyuláné lett, egy református lelkész felesége volt, ezen kívül Ikafalvi Dombi János felesége Mező-paniti Bodó Gizella lett

A Gyulai helyi lapban így emlékeznek az egykori református lelkész és esperesről:

"Dombi Lajos (Szilágysámson, 1852. február 25. –, akinek felesége Uzoni Béldi Mária anyja üknagynéném Eperjessy Róza, református lelkész volt. A gimnáziumot Zilahon 1871-ben, a teológiát Debrecenben 1875-ben végezte el. Ettől fogva káplán volt 1877-ig, amikor Somkerékre ment lelkésznek. 1879-ben Kémeren, 1884 tavaszán, Nagyváradon, 1889 tavaszán, Gyulán lett lelkész. A békésbánáti egyházmegye esperesnek választotta, és e hivatalt tavaszáig töltötte be. Művei: az egyházi lapokban közölt cikkein, számos versen és elbeszélésen kívül: Egyházi beszéd Nagyváradon elbúcsúzása alkalmából. Nagyvárad, 1889-ben Beszéd a nagybecskereki templom megnyitása alkalmával. Budapest, 1892-ben Egyházi beszéd. 1896. március

15. Gyula, 1896. Ima és emlékbeszéd. Alkalmi beszéd. Templom-szentelési beszéd. Ima Szabó János esperes síremlék-leleplezési ünnepélyén. Felvilágosítás Ünnepi beszéd reformáció és Rákóczy-emlékünnepén. Feyér Gyula életrajza és munkál- kodása (Jónás Andrással), Hosszúfalu,.Garzó Gyula emlékezete. Gyula,- Esketési beszéd a gyomai templom százados emlékünnepén Másokkal együtt. Mezőtúr Przemysl visszavételekor. Gyula, Esketési beszéd és ima. Fohász. Október

6. továbbá a Miskolczy Mihály (1886-ban, Jancsovics Pál 1894-ben, Rácz János (1897- ben, Nuszbek Sándorné Balog Emmuska Szabó Jánosra.  Emlékére utcát is neveztek el Gyulán."

Ennek a fia szintén Dombi Lajos Kecskeméten Tanár és festőművész volt, A kecskeméti Hírős Naptár így emlékezett meg Dombi Lajosról.

"Domby Lajos festőművész, tanár 1879. május 26-án, Somkeréken született. 1723-ig viszaszamenőleg minden atyai őse református papként szolgált. Apja Ikafalvi Domby Lajos, békésbánáti esperes, ismert papköltő, anyja Uzoni Béldi Mária volt, utolsó sarja annak az erdélyi Béldi családnak, amely Jókai Mór Erdély aranykora című regényében  is szerepel. A gyulai polgári iskola, majd a kisújszállási gimnázium elvégzése után a Ludovika Akadémiára került. A kolozsvári gyalogezrednél 1897-ben hadnaggyá avatták. Ezt követően egykori iskolájában tanítani kezdett, közben elvégezte a képzőművészeti főiskolát. 1901-ben Benczúr Gyula, a mintarajziskola igazgatója tehetségét elöljárói figyelmébe ajánlotta. 1903-ban főhadnaggyá nevezték ki, azonban miután megnősült házassági tanúja Benczúr Gyula volt), polgári pályát választott. Ősei lelkészek voltak, őt szülei katonai pályára küldték, de inkább rajztanár lett. Szoros kapcsolatban állt Benczúr Gyulával, aki tehetségét felfedezte, és Mende Valérral, akivel közösen készítették el a kecskeméti Újkollégium építési terveit. 1907-ben Ikafalvi Domby Lajos a kecskeméti református főgimnázium rajztanára lett. Piktúrája szépen fejlődött, három képe a Szépművészeti Múzeumba került. Nagy része volt a Kecskeméti Művésztelep létesítésében is. Mende Valérral közösen készítették el az Újkollégium terveit, amelyet a bírálóbizottság elfogadott. Dombi Lajos jól ismerte az ifjú építészt, hiszen sógorának féltestvére volt. A Luther-ház harmadik emeletén lévő lakásukat is, amely egyben a rajztanár műterme-ként is működött, Mende Valér tervezte. Az első világháború kitörésekor nyomban a szerb harctérre került és csaknem végig ott szolgált. Közben őrnaggyá léptették elő. a soproni katonai főreáliskolában tanított. A forradalom idején az iskolából a tanárok hazamentek, egyedül ő maradt ott: a sok diákot nem akarta otthagyni. Ezért az ellenforradalmi kormány perbe fogta, de végül felmentették. Őrnagyi rangjáról lemondott és visszatért Kecskemétre a református gimnáziumba tanárnak. Szűk anyagi körülmények között éltek. Elhalt tanárokról, papokról, valamint Kada Elekről készített portréi, melyeket az egyház rendelt meg, jelentettek némi pluszbevételt a család számára. A tanítványai körében rendkívül népszerű tanár számos tanulmányi kirándulást szervezett, rajzversenyeket rendezett. Képeit kiállították a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban. Tanulmányai jelentek meg a gimnázium évkönyveiben.

 

Nyolc éven keresztül, minden évben legalább ötször ünnepi meg- emlékezésre gyülekeztünk az iskola dísztermében. A nem túl izgalmas ünnepi beszédek közben érdekes témát nyújtott a színes üvegablakok látványa. Azóta is megfordultam egy párszor a teremben, amely idővel egyre kisebbnek tűnik, de csak most, szeptember 17-én, a Kulturális Örökség Napján volt alkalmam alaposabban szemügyre venni egykori isko- lám zegzugos épületét. Bán Magdolnának, a Református Könyvtár vezetőjének kíséreté- ben bejártunk minden folyosót és termet az alagsortól a padlásszobákig; kimerítő tájé- koztatást kaptunk az lenyűgöző épület történetéről, építészeti értékeiről, a benne található kincsekről. Mende Valér és Domby Lajos tervei alapján éppen 100 évvel ezelőtt indult el a kivitelezés, amit a júliusi földrengés némileg hátráltatott. Az alapvető szecessziós stílus mellett jelentős az eltérés a szomszédos Cifrapalotához képest. Megtalálható itt az erdélyi népi építészet jellemzője, keveredve a Jugendstil északnémet hatással, gótikus formákat idézve. A felhasznált anyagok gazdag választéka – vörösesbarna tégla, szürke bádog, rusz- tikus terméskő, a Zsolnai-gyárban készült szürke pirogránit díszek – is jellemzi. Az épület csúcsán, a kiemelt tetőgerincen kiképzett huszártorony Kecskemét főterének dísze.

 

A református gimnázium rajztanáraként Domby Lajos társadalmi tevékenysége is igen sokrétű volt. Igazgatótanácsi tagsága mellett a Rajztanárok Országos Egyesületének vidé- ki alelnöke, a Nemzeti Szalonalapító művészek tagja, a Magyar Képzőművészetek Szö- vetségének rendes tagja, a Kecskeméti Műpártoló Egyesület választmányi és bíráló tagja is volt. a gimnázium helyettes igazgatójává nevezték ki. E tisztséget azonban csak rövid ideig töltötte be, ugyanis néhány hónappal később megbetegedett. Náthalázas lett, amelynek szövődménye, az agyhártyagyulladás elvitte. Róla utcát is neveztek el Kecskeméten. "

Így fejezte be a családja történetét az öreg, aki segített a búzaaratásban

 

 Kotsis József adórovó leánya Kotsis Rozáliát, aki lány létére a dési katolikus gimnáziumban szerzett végzettséget, és latinul is jól beszélt. Eperjessy János feleségül vette Rozáliát, Ebből a házasságból három gyerek született, Eperjessy Rozália, Eperjessy Vintze és Eperjessy Lajos, akik lényegében az utolsó állandó lakói voltak az Eperjessy József féle kúriának Oláhfodorházán. Eperjessy Vintze földbirtokos ükapám tanult emberként, mint szolgabíró élte életét egy ideig. Sok birtokkal nem rendelkezett, mert eladta a földjeinek egy részét és inkább malmot vett belőle. Vintze feleségül vette Hulka Emiliát, aki Nagykárolyban született, és egy gazdag kereskedőnek volt a lánya. Tasnádon éltek egy óriási házban, ezen kívül a városban vendéglőt, kávézót és szállodát is üzemeltek. Igazán nem volt gondjuk a megélhetésre. A malom jobban jövedelmezett, mint a föld, bár elég rossz állapotban vette át előző tulajdonosától. Nem sokkal később ugyanakkor Vintze helyrehozatta. Ezek után Lajos öccsével együtt az egész falunak és annak a környékének csak ők őröltek. Jöttek is a szekerek búzával megrakva a harmadik faluból is.

Később lényegében Eperjessy Vintze fiai, Vintze és az öccse, Lajos üzemeltette a malmot.

Munka közben különféle történetekkel szórakoztatták egymást.- Ezt hallgasd meg – mondta Vintze. – Mikor gyerek voltam, egyszer elvitt az apám vadászni az erdőben, ahol is hajtóként kellett segítenem a műveleteket. Aztán elkezdődött a hajtás; az a sok róka, nyúl és vaddisznó egyszerre vették menekülőre, csak úgy csörtettek a sűrű erdőben. Na persze megjelentek a vadászaton a rokonok is: Uzoni Béldi Dénes, báró Diószeghy József, gróf Szárhegyi Lázár Albert és apánk. Gróf Szárhegyi Lázár Albert eltalált egy nagy kan vaddisznót, de az nem terült el, hanem futásnak eredt. A vadászsereg keresni kezdte, erre egyszer csak megjelent a vérző kan, és elkezdett szembe rohanni, egyenest Béldi Dénes felé. Szerencséjére a többiek fejen lőtték, és a kan azonnal kiterült. Aztán apám a vadászat után ideadta a puskáját, hogy inkább lőjek galambokra, de egyet sem találtam el. -Engem miért nem vittek el? – kérdezte Lajos. -Mert túl kicsi voltál, és anyád nem engedett el.

Eperjessy Vintze öccse, Lajos egyik nap azzal jött haza Désről, hogy megismerkedett ott egy lánnyal, akit alsócsernátoni Csernátony Blankának hívnak, és Alsócsernátonon lakik. Közölte, hogy meg szeretné látogatni őket, hogy a szüleivel is megismerkedjen. Egy nap elindult a kétlovas hintójával a hosszú útra. Két napot utazott, mire megérkezett. A lány már hazaért Désről és várta Lajost, aki végül megismerkedett a lány szüleivel, akik nagyon kedvesen fogadták a fiatalembert. A lány megmutatta a környéket, a gyönyörű hegyes-völgyes fenyőerdőket, ahol a völgyekből kristálytiszta patakok folydogáltak. Leültek egy ezerszínű virágokkal teli tisztásra, és órákig beszélgettek, megcsókolták egymást ezzel jelezvén, hogy szerelem szövődött közöttük. Egy lovas szekér közeledett feléjük, amire felfigyeltek a fiatalok és felültek, majd nem sokkal később hazaindultak. Lajos életében először érezte úgy, hogy szerelmes egy lányba. Meg is kérte Blanka kezét a szüleitől, és azok egy kicsit meglepődve igent mondtak

Eperjessy Sándor (1876, Oláhfodorháza Szentes) Dédnagybátyám feleségül vette nemes Ponner Máriát, Szentes Két lányuk született: Margit Hódmezővásárhely és Teréz Dorozsma. Margit édesapját áthelyezték később Szentesre, ezért az általános, majd a középiskolát már itt végezte. Margit kötött házasságot Mócz Kálmán kereskedővel. Három fiuk született: Kálmán Gábor, András István és Árpád Elemér. Az üzlet államosításáig Margit gyermekeik nevelésén kívül férje mellett aktív üzletasszony volt. Az államosítást azonban nehéz évek követték, mindkettőjüknek foglalkozást kellett váltania. Férje az eredeti zenetanári tevékenységre váltott vissza, de amellett az Asztalos KTSz-ben is dolgozott, Margit könyvelőként helyezkedett el. Több munkahelyen is dolgozott könyvelőként, előbb Csongrádon, majd Szentesen a Nádgazdaságnál és az Asztalos KTSz-nél, azután pedig irodavezetőként a járásbíróságon. Az utóbbi ugyan „kedvenc” munkahelyévé vált, azonban megözvegyült és anyagi okok miatt, engedve a csábításnak, visszament az Asztalos KTSz-hez, hogy a még diák, illetve egyetemi hallgató két fia taníttatását biztosíthassa. Utolsó munkahelye a Termál MgTSz, ahonnan ment nyugdíjba. Azonban nyugdíjasként sem tétlenkedett. Éveken keresztül a szentesi Katolikus Egyház (Szent Anna út.) plébánia hivatalának könyvelési és elszámolási ügyeit intézte. Nyaranta pedig az unokáit fogadta egy kis „vidéki” nyaralásra, akik nagyon szerettek a nagyinál lenni, mert volt ott strand, régi játékok, és „kis-kocsi, nagy-kocsi” várta őket, ezen kívül még lovas kocsit is láthattak. Nővérével, Eperjessy Terézzel együtt foglalatoskodtak az unokákkal, vigyázták épségüket és segítették testi-lelki fejlődésüket. részlegesen felköltözött Budapestre, hogy unokáit istápolhassa és főzhesse-, süthesse a „nagyi-féle” sajátosságokat, a „kedvenc” ételeket és süteményeket. Gyakorlatilag ő vezette a háztartást András fiánál, és az általa készített baracklekvárt, paprikás csirkét és főleg a karamell krémesét az óta is sűrűn emlegeti a család. A nyarakat azonban ezután is Szentesen „kellett” töltenie, mert jöttek az unokák a már várva-várt vidéki nyaralásra. Továbbra is a vállát nyomta a szentesi öreg ház minden gondja-baja, a kisebb javítások, régi holmik selejtezése, adminisztratív teendők, stb. Már az otthonba költözése előtt is rendbe akarta tenni, majd eladni a gyermekei nevén lévő öreg szentesi házat, hogy többé ne legyen vele gondja és költsége. Mintegy két évig tartó munkával, amelyben sokat segítettek fiai és unokai is, apránként felszámolta a még függő szentesi ügyeket, majd sor került a ház eladására is. Gyakran látogatta meg a családjával együtt Münchenben élő legkisebb fiát, Árpádot, hogy a távolabb lakó családot és az ottani három unokáját is láthassa. Ezekre az utakra többször elkísérte nővére, Eperjessy Teréz is. 1996-ban saját elhatározásából, de részben nővére hatására is, beköltözött a „Magyarok Nagyasszonya Társaság” által fenntartott „Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet” ott- honba. Nővére már 1 az első „fecskék” egyikeként otthonra lelt ebben a kellemes és szép környezetben, így aztán a testvérek ismét együtt lehettek. Itt is igyekezett magát hasznossá tenni, besegített az otthon teendőibe, erdélyi gyerekeknek takarókat kötött, kézimunkázott, bevásárolt az otthont már elhagyni nem képes idősebb társainak, és továbbra is szorgalmasan stoppolta a család zoknijait. Mindezeken felül postai úton még évekig intézte két vidéki plébánia elszámolási bizonylatainak rendbetételét, könyvelését és adóbevallásuk előkészítését. Továbbra is tevékenyen részt vett a család életében, gyakran meglátogatta fiait, unokáit. Eseményekben nem szűkölködő életét családjának és unokáinak szentelte. Feleségként, anyaként és „Nagyiként” egyaránt teljes életet élt. A sors a betegségektől megkímélte, azonban élete utolsó két évében egészsége erősen megromlott, majd a földi világból örökre eltávozott.

Volt egy nővére is Teréz, aki Kiskundorozsmán született. Végzettsége magyar-történelem szakos általános iskolai tanár (Tanítóképző Intézet Kiskunfélegyháza, jogutód: Eöt- vös J. Tanítóképző Főiskola, Baja). A jogutód főiskola arany (50 év), gyémánt (60 év), vas (65 év), végül rubin (70 év) oklevéllel ismerte el végzettségét kitüntetett évfordulói alkalmából.

Állami Pedagógiai Főiskola, Szeged, jogutód: SzTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar, Szeged. A jogutód főiskolától végzettsége 50. évfordulóján arany oklevelet kapott. Kiskunfélegyházán a Tanítóképző Intézetben végzett, azonban pályakezdése időszakára esett évek gazdasági világválsága, illetve a kapcsolódó hazai munkanélküliség. Ezért a következő másfél évtizedben főképp Erdélyben, de másutt is főúri és nemesi családoknál „házi-nevelősködött”, Ezt követően először „tanyasi” iskolában kapott állást, ez volt a Szentes Vekerháti Általános Iskola, miközben elvégezte a szegedi Pedagógiai Főiskolát. Később Mindszenten, majd végre Szentesen taníthatott, és ettől kezdve ismét a szüleivel lakott együtt. Szentesen először a berekháti, majd a Deák Ferenc utcai általános iskolában tanított magyar-történelem szakos tanárként, és ez utóbbi munkahelyről ment nyugdíjbaban. Tanítványai, környezete és rokonai körében egyaránt híres volt igényességéről és rendszeretetéről. Az 1-8. osztályos „tanyasi” vekerháti iskoláját, ahol egyedül vagy leg- feljebb másodmagával „vitte” az egész iskolát, az iskolaorvos dr. Kun Andor a tisztaság és rend példaképéül állította. Sok tanítványa végzett főiskolát vagy egyetemet. Nagyon igényesen öltözködött, szerette a minőséget, a jó és szép ruhákat, cipőket, mindezeket inkább a „gyomrán” megspórolva. Már nyugdíjazása előtt is viszonylag sokat utazott, főként a környező országokban, később azonban gyakorlatilag egész Európát beutazta, javarészt egyedül. Többször is meglátogatta a család kiterjedt erdélyi rokonságát, s eközben segített a rokon-gyerekek nevelésében. Néhányszor hónapokat töltött ismerős, általában magyar származású svájci stb. családoknál a gyermekeik felügyelete, nevelése, korrepetálása, illetve magyar nyelv és történelem tudásuk fejlesztése céljából. Idős korára 1992-ben, azaz 81. életévében feladta szentesi lakását és Budapestre költözött. Itt élt testvérhúga, Margit, az ő gyermekei és az ifjabb generációt jelentő unokák is. Budapesti lakóhelye a „Magyarok Nagyasszonya Társaság” által fenntartott „Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet” otthona lett, ahol élete utolsó 15 évét töltötte. Itt is igyekezett hasznossá tenni magát az otthon házi kápolnájában tartott egyházi szertartásokon, vagy egyéb el-foglaltságokat keresett magának. Mint már korábban, úgy ezen időszak alatt is kiterjedt, folyamatos és kölcsönös levelezést folytatott rokonaival, barátaival és egykori kedves tanítványaival belföldön és külföldön egyaránt, egészen Ausztráliáig. Kiterjedt levelezése és kapcsolattartása is azt eredményezte, hogy élete e késői szakaszában több tanítványa is meglátogatta az otthonban, amely ténnyel aztán méltán büszkélkedhetett. Tágabb családi körben testvére, unokaöccsei és azok gyermekei számára mindig emlékezetesek lesznek az együtt töltött családi összejövetelek. A karácsonyestéken unokahúgával és öccsével, a már praktizáló orvos Mócz Krisztinával és dr. Mócz Andrással együtt énekelték az általa még gyerekkorukban betanított karácsonyi énekeket, utoljára még karácsonyán is! Néhányszor meglátogatta a kissé távolabb, Münchenben élő unokaöccsét és annak családját is: Mócz Árpádot és nejét, valamint három gyermeküket. Egészsége főképp az utóbbi 2-3 évben fizikai értelemben leromlott ugyan, de szellemének épségét mindvégig megőrizhette. Halála napjának reggelén még részt vett a házi kápolna szertartásán, ahol rosszul lett, összeesés közben „kapták el”, majd felvitték a szobájába. Mire újra felmentek hozzá megáldoztatni, már reggelizett. Ezt követően délidőig csendben és örökre elszunnyadt életének 96. évében.

Eperjessy Vintze és Hulka Emilia házasságból született három gyerek: Eperjessy Anna,  Eperjessy József és Eperjessy Sándor. Eperjessy József, aki iskolaigazgató volt Désen, felesége Timbus Mária. Timbus Mária Timbus József egyik lánya. Timbus József román nemes és földbirtokos, anyja neve Tasnádi Rozália. Két testvérért is ismerjük, akik májrákban haltak meg mindketten; egyikük neve László volt, de a családban Timbus Vaszilikaként emlegették. Kétszer nősült. Az első felesége nevét nem tudni, csak azt, hogy magyar volt. Két lányuk született: Irénke és Böske. Irénke egy román férfihoz ment férjhez, aki Kolozsvárott volt főbíró, két román nevű gyermekük született, egy fiú és egy lány. Böske férje szintén román nemzetiségű, név szerint Mihalca Dorin. Böske néni Bukarestben, a tanügyi minisztériumban dolgozott magas beosztásban, mint országos inspektor. Férje jogászként dolgozott, szintén egy minisztériumban töltött be egy igazságügyi pozíciót. Két gyermekük született: Dan és Monica, akik román nemzetiségűek. Második felesége Balogh Gizi néni volt, akinek Zilah nevű apja táblabíró, Gizi néni pedig Kodály-tanítvány, zongoratanárnő és egy igazi úrinő volt. Timbus Vaszilika korán meghalt. Gizi néniék Kolozsváron éltek, két lányuk született: Mária és Éva. Mária férje Lukács lett, ők később elváltak, lánya Lukács Marika, grafikus művésznő. Éva szintén férjnél volt egy rövid ideig, de gyermek nem született ebből a házasságból Megtörtént, hogy József fiam beteg lett sárga volt a szeme hányt és nem volt étvágya elvittük az orvoshoz, aki azt gyanúsította, hogy hepatitisi felvittük Désre a korházban az ottani orvosok is arra gyanakodtak és egy hónapig benntartották- Mikor kiengedték szigorú diétára volt szükség Ettől kezdve egy szakács külön főzött neki.

A diéta célja azonos a máj bármilyen okból vírusok, bizonyos gyógyszerek, vegyszerek, ismeretlen eredetű autoimmun stb. bekövetkezett gyulladása esetén:
a megfelelő tápanyagszükséglet biztosítása, ezzel a májsejtek regenerációjának elősegítése
a máj kímélése a gyulladás leküzdése érdekében. vízben nem oldódó rostok, erős fűszerek elhagyása

Naponta többször, keveset enni (4-5-6-szor). Szénhidrátbőség: az étrend gerincét a gabonafélék, a rizs, a burgonya képezi. A túlzott cukorfogyasztás káros, csökkenti az étvágyat, és a feleslegesen elfogyasztott cukorból zsír keletkezik. A finomabb rostfogyasztás előnyös: tök, spenót, sóska, sárgarépa, padlizsán, patisszon, karfiol, gyümölcsök..
Zsírszegénység: sertészsír helyett növényi olajok, alacsonyabb zsírtartalmú tej-, és tejtermékek, zsírszegény fehérhúsok.. Fehérjebőség: májsejtek regenerálódását elősegítő aminosavakat bőven tartalmazó sovány sajtot, túrót, tojásfehérjét, halat, baromfit ajánlott fogyasztani.
Vitaminbőség: naponta többször szerepeljen az étrendben gyümölcs, és zöldség-féle.
Kímélő fűszerezés: paradicsompüré, csemegepaprika, köménymag, majoránna, citrom leve-, és héja, vanília, fahéj, babérlevél, zöldpetrezselyem, kapor, vöröshagyma, fokhagyma, lilahagyma, póréhagyma (nem pirítva), ésszerű sózás (inkább a sószegény)..

Levesek Almaleves, burgonyaleves, burgonyakrémleves, daraleves, cseresznyeleves, húsgombóc.
 

Teltek-múltak az évek a három fiút, Károlyt, Józsefet és Lászlót egy közös barátjuk meghívta Búzára egy esküvőre. Búza egy nagy község a mezőségen közel Czegéhez. Károly fiam az esküvőn meg ismerkedett egy székely nemesi lánnyal.  Albisi Bartos Mária volt a neve. Nagy szerelem alakult ki köztük. a lány szülei Kézdi Albison elhatározták, hogy összeházasodnak.

-Az esküvőre elhívtak minket is hosszú volt az út de elmentünk ott kérte meg a kezét Károly fiam. Egy igazi székely esküvő volt leány kikérővel a menyasszony elrablásával két napot tartott csárdásokat jártak kurjongattak és verbunkost táncoltak itták a borókapálinkát és ettek utána hazamentek másnap visszajöttek és folytatták. Az esküvő után Oláhvásárhelyen Szolnok Doboka vármegyében telepedtek le egy kúriát építettek a mi anyagi segítségünkkel. József és László Búzán vettek birtokot és kúriát építettek közösen.

József fiam elvette feleségül Kidei és Pánczélcsehi Szénásy Esztert László pedig Kölcsei Kende Krisztinát. Kende Kölcsei. Szatmár megyei régi család, közös eredettel a Kölcsey-családdal. A leszármazás szakadatlanul lehozható az 1251. élt Kölcsey Mátétól; első okmányilag kimutatható. Őse Kölcse ispán 1181. előtt kapta – bizonyára királyi adományba a Szatmár megyében fekvő Kölcse, István, Kórod, Csécse, Csekése, Milota, Czégény stb. birtokokat s felépítette a Czégény monostort s erre tett adományait a király megerősíti, 1811. Máté fia Dénes fiainak pörük támadt I. Károllyal, melyet I. Lajossal is folytattak s a király 1344. július. 4. lemond minden követeléséről és megerősíti Dénes fiait a czégényi monostor kegyuraságában, valamint Kölcse, Istvándi, Kórod, Cseke, Csécse, Milota, Kömörő, Szekeres, Ököritó, Mácsa és Ete-Tyukodja falvak birtokában. E kegyet meg is érdemelték, mert 1342–43. harcoltak a lázongó máramarosi vajda, Bogdán ellen. Máténak Dénes nevű fiától született unokája Miklós terjesztette tovább a családot, a mellékágak kihalván. Ezen Miklósnak György fiától származik az Istvándi Bornemisza-család, mely György unokájában, Gáspárban, 1548. kihalt. –  Címer: zöld sárkánnyal körülvett kék pajzsban Pánczélos kar 3 liliomot tart, a paizsfőben jobbról félhold, balról csillag; sisakdisz: a kar; takarók: kék-arany, vörös-ezüst. A kúria egyik szárnyában lakott József a másikban László a feleségével.   

József a feleségét Pánczélcsehen ismerte meg. a Szénásy családot egy vagyonos és magas tisztségeket töltöttek be Szolnok Doboka vármegyében.

 

Doboka megye virágzott. A család a származását Szénásy Miklóstól vezeti le, aki 1526- ban

Mohácsnál esett el. IV. András, akinek neje Alsó Bora volt, Doboka megyének Alsó református egyháznak is adományokat adott. A kis egyház, melynek külön álló tornya fából van építve, eredetileg a dési templomnak megfelelően gótikus stílusú volt, két oldalablaka ugyanis teljesen megfelel a dési templom ablakdíszítésének olyannyira, hogy a két templomot ugyanazon építőmester műveinek tekinthetjük. Az épület, amit ma látunk, a sok átépítés következtében eredeti stílusjegyeit elvesztette, a két csúcsíves ablakon kívül alig mutat valami régiségére. Mint egy felirat jelzi, utolsó renoválása 1753-ban történt „Nemzetes Szénásy András és József és Nemzetes Alsó Borbála asszony költségén”. Temploma a község közepén, kis emelkedésen fekszik, amely egykor hatalmas kőfallal volt körítve, és a reformációt megelőző időben épült csúcsíves ízlésben. Azt tartják, hogy a tatárok égették fel, sőt már jóval előbb Básta idejében híveivel együtt ki volt pusztítva, fel volt égetve. A kar 1753-ban épült. Felirata

17. vers után: „Az Isten házához való kegyes buzgóságtól indíttatván, építtették a maguk költségükön Nemzetes ifj. Szénásy András és József uraméi és Nemzetes Alsó Borbála asztal szőnyeget ő kegyelmek 1753 Karácsony havában.” A korona felirata: „Csináltatta Filep Éva e koronát Filep Sámuel emlékezetére 1791. esztendőben Asztalos Lőrincz által úrasztala terítőn: „Vette Rácz István és neje Szénásy Julianna 1857. április. 12” 17. A szónoki szék takaróján: „Adta Isten dicsőségére Dénes Jakab 1860”. 1681. július 5-én Apaffy Mihály fejedelem 7 ezer főből álló erdélyi hadserege e község határán 24 óráig tartózkodott, mely alkalommal a segítségül hívott és vitt moldvai vajda is jelen volt 3 ezer románnal és tatárral. A tatárok az idevalósi birtokost, Szénásy Andrást a község egyik völgyének táborában felkoncolták. Ezek az esemény Pánczélcsehen történtek

De térjünk vissza a Cserneki kastélyhoz Jozefa és én egyedül maradtunk a gyerekek, mint kirepültek Már mi sem voltunk fiatalok 45 éves voltam Jozefa 44 éves, de olyan csinos és szép maradt az arcát ápolta virágporból készített kenőcsel és ugyanúgy szerettük egymást mind régen. a nagyszüleim meghaltak a kúriájuk ott állt üresen. Levelet írtunk Károly fiamnak hogy adják el az Oláhvásázhelyi kúriát és költözzenek a nagyszüleim üres kúriában Mert a nagyszülei meghaltak és a román parasztok lebontották a kúriát a használható anyagot beöntötték az épülő házukban. Oláhfodorháza (Fodora) 28 km-re van. Déstől és a Szamos mellet fekszik. a falut az Eperjessy család birtokolta. Tudni kell, hogy Eperjessy József kúriája jelentette a település fő épületegyüttesét a templomon kívül. Elkezdtünk érdeklődni a helybeliektől, hogy mit tudnak erről a pusztításról. -Természetesen az ismert román gondolkozással azt hazudták, hogy fogalmuk sincs, hogy mi az a kúria, és egyáltalán kik vagyunk, hogy azokat keresünk,. Egyedül egy idős bácsinak vallottak be valamit, aki azt kérdezte, hogy nem volt-e azok között, Vince keresztnevű fiatalember. Megkérdeztem, hogy esetleg ismerte-e őt. Nem, felelte az öreg, de egy patak felé mutatott, amelyet még ma is Vince pataknak hívnak. a faluban magyar és zsidó temető is volt. Eperjessy sírkertben a sírköveken, egymás után a nagyszüleim és más rokonok sírkövei voltak én gyakran kimentem annak idején még szerencse, hogy ezek megmaradtak és a Galgói Rácz őseim is átvészelték a barbár pusztítást. Az öreg bácsi tanácskozott más falusi emberekkel is, és nagy nehezen elárulták, hogy az egykori kúria területén tartózkodunk biztosan. Jelenleg kukoricaföld terül el a helyén, tehát észrevehetetlen. Van a szomszédban egy 85 éves öregasszony, hátha ő többet tud. Át is mentünk hozzá, és megkérdeztük, hogy mit tud a kúriáról. Az öregasszony erre azonnal mesélésbe kezdett.

– Drága jó emberek, az én nagyanyám ott szolgált, mint cseléd a tekintetes és nemzetes Eperjessy József úrnál, sőt még egyszer el is vitt engem oda, amikor még kislány voltam. Bámulatos, amit ott láttam. Egyemeletes, nyolcszobás épület, körbe volt kerítve egy nagy fallal, egy boltíves kapun lehetett bemenni, gyönyörű park zöldellett az épület előtt, amelyet egy kertész rendezett és tartott nagy becsben. A bejárat előtti lépcsők egy nagy kilincses ajtóhoz vezettek. Ha kijött a tekintetes úr vagy a felesége, előttük földig kellet meghajolni, mivel így köszöntötték arrafelé az emberek a falu urát. A bejáratnál hatalmas csillár, cifrázott kanapé, gyönyörű perzsaszőnyeg, a falon sok nagy festmény és egy hatalmas kutya, amitől gyerekként féltem, mert nagyon ugatott. Aztán átmentünk egy hatalmas konyhába, mert nagyanyám azt mondta, hogy más helyekre nem szabad még csak belesni sem. Kimentünk az élelmiszerraktárba; annyi ételt soha életemben nem láttam. Hátrébb állt egy garázs sok lóval és szekerekkel. Volt két hintó, a tekintetes úr azon közlekedett a faluban és más helyeken, mert valami nagy főnök volt, aki döntött a falu és a környéken élők ügyeiről – jegyezte meg a vénasszony. A kúriában, ami már 1794-ben megépült, több nemzedék is lakott, persze nem egy időben. Eperjessy János szolgabíró és felesége, Kotsis Rozália, Eperjessy Vincze és felesége, Hulka Emilia, dédanyám, Eperjessy Anna testvéreivel, és a nagyapám. A régi szép és dicső magyar időket talán még soha nem éreztem ennyire távolinak, mint amikor ott álltam, nézve a pusztulás, elfeledés által benőtt egykori családi birtokunkat. Nagyon sajnáltam, hogy amíg én nem voltam otthon ilyenek történtek..-Jozefa  megjegyezte, hogy ez egy szomorú történet.

 Megkaptuk a választ, hogy nem jönnek vissza. A szüleim már nem voltak fiatalok, de még jól tartották magukat. A Nagy Iondai szolgabíró nyugdíjban ment és megkérte a nemesek fogadja el az állást. –Megkérdeztem Jozefát fogadjam el? –Ezt te kell, eldöntsed felelte –Elfogadtam minden nap jött a szolgálati hintó és általában 6 órakor otthon voltan. Vettünk egy zongorát Jozefánk hogy gyakoroljon és megcsináltattuk a róka szőrme kabátját melyben nagyon elegáns volt a medvebőrt és a szarvas agancsot feltettem a nappali szoba falára.  Egyik nap megáll egy hintó a kastély előtt, kinéztem az ajtón, hát a néhai nagyapám nagybátyja volt, Eperjessy Pál, aki Ivánfalván szolgabíró. Betessékeltem a Kastélyban, megkínáltam itallal és étellel, és megkérdezte, hogy mi járatban van. Désen jártam – mondta -, mert egy megbeszélést hívott össze a főispán. A téma természetesen a nemesség elleni lázongások voltak. Nálunk is történtek esetek, mikor megtámadtak egy földbirtokost vagy a vagyonát károsították meg. Hallottam, hogy néhai nagyapáddal is megtörtént. És mit határoztatok?-Egyelőre még csak javaslatok vannak, aztán majd meglátjuk. Hogy van a család? – kérdeztem én.-Jól vagyunk – felelte Pál. – Van egy lányom, Veronika, és egy fiam, Domokos. Veronikát szentmiklósi és óvári Pongrácz István vette el feleségül. Három gyerekük született: Ferenc Béla, Antónia és Domokos..– Te, Pál, Ivánfalva környékén Szászvárosban és Szebenben, meg Déván lakik még Eperjessy család, de ők szászvárosi és totti előnevet használnak. Azok származásilag rokonok?-Természetesen. Mind a gyulafehérvári ágból erednek, csak 1702-ben újra kérték a megnemesítést, mert elvesztették a régit, és nem tudták igazolni nemességüket, ezért fordultak Lipót császárhoz. Olvastam a kérelmet, amit beadtak. Így szólt: „Felséged trónja előtt térdre vetem magam igen alázatosan kérelmezve, hogy Szent Felségednek mindeddig állandó hűséggel megtett és a jövőben is hasonlóan buzgó hűséggel és állhatatossággal megtenni szándékozott szolgálataimat, figyelembe véve engem.”

Eperjesi Gergelyt és általam feleségemet, Fodor Krisztinát és fiaimat, Mihályt, Györgyöt, Gergelyt, Benjámint és Lászlót. Akik már eddig is nemesi előjogoknak örvendtünk, de mivel a nehéz idők miatt nemeslevelünket elveszítettük, nem kegyeskedtek felvenni minket Magyarország és a hozzá csatolt részek tiszta, valódi és kétségtelen nemeseinek soraiba mind a kétnemű, örökösünkkel és utódunkkal együtt, és még nem adományozták nekünk és fent említett örököseinknek az alább megfestett címert, mint valódi nemességünk jelét. Tehát a Gyulafehérvári Eperjessy családból erednek, és újra nemességet kértek szászvárosi és totti előnévvel. Általában katonák, Marosvásárhely környékén és Fűzkúton is megtalálod őket. Van egy bárói ága is.

-Egy nap levelet kaptunk László fiamtól közölte, hogy meghalt a felesége Kölcsei Kende Krisztina. Elmentünk a temetésre Búzára megkérdeztük a helybeliektől hól van a kúria elérkeztünk oda bementünk és eltemettük Krisztinát. A fiam nagyon szomorú volt a felesége elvesztése miatt. Kértük, hogy költözzön vissza hozzánk, de ő nem akart

Érdemes végig olvasni Eperjessy Bálint Sarolta nevű feleségének kiszabadítását a török fogságból.

Eperjessy Bálint, aki a néhai nagyapám unokatestvére volt, Diódonon lakott, a nemességét pedig Barcsai Ákos erdélyi fejedelemtől kapta hőstettei érdeméül. Ő maga ezredesként szolgált Barcsai Ákos hadseregében, pontosabban az erdélyi csapatok vezére.

Eperjessy Bálint feleségét rabságban tartották a törökök. Bálintnak ki kellett szabadítania, szerelmes asszonyához el kellett jutnia, felőle hírt kellett szereznie és a török fogságból hazahoznia. Bálint tudta, hogy ez nem fog olyan könnyen menni, mert nem lehet odamenni könnyűszerrel. Úgy döntött, hogy bizalmasát, Birtalant küldi el, akinek egy turbát is magával kellett vinnie. A turba a régi háborús világban egy emberhátra felköthető vasládikó volt, kívül csikóbőrrel bevonva és vasrúddal lakatra zárva. És mit rejtett a ládika? Bizony az a turba tele volt pénzzel. Fele arany, fele ezüst, és ezzel a pénzzel próbálta Bálint rávenni a törököt, hogy engedje szabadon a feleségét. Nem is tudta, hogy pontosan mennyi kincset tartalmazott a turba. Ezzel több terhe lesz Birtalan lovának, vagy pedig a hátának, ha gyalog kell mennie. Márpedig a bundáját sem hagyhatta el tél lévén, a puskáját is vinnie kellett, na meg a pallosát is. Ezen kívül a fejszéjét, de még egy egész kenyeret is cipelni kellett az úton, egy darab szalonnával párosítva, hogy éhen ne haljon .-Mind akad annak gazdája – magyarázta Birtalan Bálintnak. Mert látod, ha ez a pénz most itt marad nálam, amint a pogány török bennünket rabságra ejt, az azt rögtön elveszi, egy rézgombot sem hagy mirajtunk. Ha pedig ezt a pénzt az én drágámnak, jó feleségemnek hazaviheted, hát ez jó lesz neki arra, hogy a váltságdíjat lerója belőle, amit a gonosz török a fejemre fog róni, rám, akiről tudja, hogy vezér vagyok. Talán majd elég sem lesz reá – kesergett Bálint. -Akkor hát elviszem magammal. -De ugyan vigyázz ám magadra, hogy el ne fogjon a török! -Tán azért volna nekem ezermester a nevem, hogy még az ilyen rusnya törökön se tudjak kifogni? – összegezte Birtalan.

Birtalan pedig nem hiába volt büszke az ezermesteri nevére, mert valósággal az volt ő. Van annak annyi tudománya, hogy százezer török sem járna túl az eszén. Mielőtt a fu- táshoz kezdett volna, hát legelébb is azt tette, hogy egy bádogszelencéből, amit magánál hordott ilyen esetekre, bekente a saruja szárait jó erősen farkashájjal. Ettől aztán a saját lova olyan gyors lett, mintha farkasokat érezne a hátában, míg ezzel szemben a törökök, akik rögtön üldözőbe vették, amint látták, hogy szökni indul, el nem tudták gondolni, mi lelte az ellen lovát. Amint a törökök lovai Birtalan közelébe értek, mind visszafordultak, rúgtak, kapálóztak, lehányták a hátáról a gazdájukat, semmiképpen nem akartak nekimenni a megérzett farkasszagnak. Birtalan csak nevetett rajtuk. A törökök azonban, ha lovaikkal be nem érhették a menekülőt, a nyilaikkal ugyan eltalálhatták. Birtalan csak egyre hallá, hogy ott sivít el a füle mellett egy-egy nyílvessző. Ez így nem lesz jó, vagy emberben, vagy állatban kár esik- gondolta, és a bundát a nyakába kerekítette, hogy az ne csak őt magát, hanem a lova hátulját is egészen eltakarja. Az a vízbe mártott bunda pedig a csikorgó hidegben egyszerre jéggé fagyott: olyan lett az, mintha vaspáncél lett volna. A bolond török egyre nyilazott rá, de a nyílvessző mind lepattogott a birkabőr pajzsról, a jégen keresztül nem volt kedve a nyíl hegyének áthatolni. Megint csak Birtalan nevetett. A törökök azonban nem maradtak el a sarkából. Egész csapat fogta üldözőbe, fertelmes kurjongatással. Meglátták a hátán a zsákot, és azt már tudta a török a sok évszázados gyakorlatból, hogy abban a magyarok a pénzüket tartják. Ez drága ember, érdemes utána nyargalni! Birtalan tudta azt jól, hogy ez az ő két stratégiája csak addig használ, amíg a futása a hegyi szűk utakon, keskeny völgyekben tart, ahol nem kerülhetnek eléje. De amint valami lapályra fog jutni, ahol a törökök eléje kerülhetnek, ott már szél ellenében nem fognak ijedezni a lovaik a háj szagától, az ő lova pedig a súlyosabb teher alatt hamarább kifárad, nem győzi az erőltetett versenyt, hát valami mást kellett kigondolnia. Egyszerre egy sűrű erdőbe érve hirtelen utat vesztett, félrecsapott, amikor az üldözői nem látták, s elhagyva az ösvényt leereszkedett az erdős hegyoldalon a mély völgybe. Ámde a törökök minden gonosz praktikát bevetettek: csúnya, kitanított vérebeket hordtak magukkal, amik az üldözött áldozatot, ha az el talált rejtőzni valami bozótban, menten felvadászták. Birtalan, amikor egy csorgó mellett pihenőt tartott, és éppen enni kezdett volna, csak hallotta ám, hogy csaholnak az erdőben a törökök. Még bizony csúffá tennék, ha hagyná magát. Hogy üvöltenek! Nem hiába kutyafejű török az ő nevük. Hanem hát egy ezermestert nem olyan könnyű elfogni. Birtalan, megismerve az új veszedelmet, maga is fordított a stratégiáján. Leszedte a lováról a mindenféle cókmókot, belekötött mindent a bundájába és azt egy nagy batyunak összekötötte, majd a saját hátára vetette. – No, most már édes lovam, eredj a magad esze után, amerre látsz! – monda nagyot ütve a tenyerével a lova hátára. Az sem volt rest; amint a kötőféket kiakasztották a nyakából, nekifordult az erdőnek és a teher nélkül úgy elszaladt, mint egy szarvas. A törökök vérebei aztán a ló szimatján csaholtak tovább. Birtalan hájas saruinak a nyomát semmi kedvük sem volt tovább üldözni. A farkast nem hajtja a kutya, már nem tudom, hogy nemzetiségi rokonszenvből-e vagy testvérgyűlöletből, de kikerüli, ha lehet. Így aztán Birtalan csak nyert egy kis egérutat, és azt arra használta fel, hogy mind lejjebb ereszkedjen a völgybe, gondolva, hogy talál majd ott egy mély hegyszakadékot, amin ha keresztülhatolhat, a lovas török nem kerülhet eléje. A túlsó oldalon aztán kap egy új mokánylovat, vagy jó pénzért, vagy egy jó fejbecsapásért. Talált ám, de nem hegyszakadékot, hanem egy tengerszemet a völgy mélyében: az a völgy is olyan gömbölyű volt, mint egy erdő hegyoldalakkal, nem volt abból semerre kimenekülés. A törökök pedig már észrevették, hogy üres paripa után szaladnak, ezért Birtalan inkább elbújt. A törökök nagy hamar visszatértek sokadmagukkal, elállták az egész erdőt, csak úgy visszhangzott a rengeteg a kiáltozásaiktól: „Áláh-Áláh”, ami az ő szokott csatakiáltásuk -Áláh ám az öregapád! – mondta Birtalan, és szétnézett a terepen, mit lehetne itt csinálni  A tengerszem be volt fagyva. Hanem az ilyen tengerszemnek a mély vize mindig meleg, úgyhogy vastag jégkéreg nem támadhat rajta. Birtalan megpróbálta a balta fokával betörni a jeget, és az bizony beszakadt egy ütésre – a jég elég vastag lett volna, hanem pallónak, meg dobogó hídnak nagyon vékony volt.- Csak ne ijedj meg – biztatta magát az ezermester. – Így van ez jól. Azzal szétnézett a parton. Hevert ott rakásszámra a sok fiatal fenyő, amit a szél kitör- delt. Birtalan hozzáfogott a baltájával, négy szál vékony dorongnak való fenyőből ösz- szeeszkábált egy pár korcsolyát a maga két lábának, meg egy szánkót a batyunak. Nem történhetett ez meg nesz nélkül. A sok baltaütés elárulta az üldözők előtt, hogy hol bujkál a menekülő, akit keresnek. Minden oldalról csörtettek arrafelé. -Csak ne törjétek magatokat olyan nagyon! – dörmögte Birtalan. – Még megizzadtok, és beteg leszek. Azok pedig csak jöttek közelebb, s folyvást szorosabbra zárult a kör a menekülő körül; már nagyon lehetett hallani a török lovak robaját a recsegő gallyak közt. Most mindjárt a nyakán lesznek. Hát, hiszen Birtalan is mindjárt készen lesz! Mikor a legelső lovasok egy- két nyíllövésnyi távolban kibukkantak a fák közül, már akkor Birtalannak a lábaira volt kötözve a fenyőfakorcsolya, éppen a szánkót rakta meg. A bunda itt maradhat, a nélkül is elég melege van az embernek, amikor kergetik, a kenyér, szalonna se szaporítsa a terhet. Nem tett a szánkóra egyebet, mint a turbát meg a fegyvereit, a szánt pedig odakötötte az övéhez, s aztán még egy hosszú, hegyes végű rudat fogott a kezébe, s azzal kiszánkázott a vékony jegű tóra. Egészen helyes volt a matematikája. A vékony jégkéreg a hosszú fakor- csolyák alatt elbírta a gyorsan keresztüliramló embernyi terhet is, és sehol nem szakadt be alatta, úgy repült át a tavon. A szánkóval még csak meg sem reccsent alatta a jéghíd. Ordított az üldöző had, amint meglátta a jég hátán a menekülőt, azt gondolták, hogy az a tó elnyeli, de amint látták, hogy mégsem, utána rúgtattak, amivel csak azt érték el, hogy húszan, harmincan a bolondabbak közül beszakadtak a jégbe. Egynehányan azt is megpróbálták, hogy úsztatva áttörtessenek a túlsó partig, de pórul jártak, mert a vékony jég mind összevagdalta a lovak szügyét, így pedig nem bírtak előrehatolni. Birtalan hátra sem pillantott addig, amíg a túlsó oldalon szárazra nem jutott: csak akkor nézett aztán vissza, és nagy lelki nyugalommal látta, hogy milyen jól helybenhagyta gonosz üldözőit. Azok még akkor is csak vergődtek a jeges vízben, egynéhány hegyes kucsma ott úszott már gazdátlanul, a parton állók pedig nagy csoportban káromkodtak, amit Birtalan nem hagyott viszonzatlanul. Jó szerencse, hogy egymás nyelvét nem értették, mert külön- ben még összevesztek volna. A törökök mérgükben egész rajszámra repítették a nyilaikat Birtalan felé, de egy sem jutott el hozzá, széles volt az a tó. -Ejnye, nem szégyenlitek magatokat? Megálljatok, majd én is küldök nektek valamit.

Azzal lefektette a puskáját egy dombra, és oda célzott, ahol a legsűrűbben álltak a törökök. Azok látták, hogy micsoda rossz szándéka van, de csak csúfságot csináltak belőle. Tudták ők, hogy a puska messze elhord, csakhogy annak az elsütéséhez tüzes kanóc kell,

az pedig az üldözött kezében nincs. Viszont azt ekkor még nem tudták, hogy kanóc nélkül is el lehet sütni a puskát, ha annak a hegyébe tűzkövet tesznek, és ezt már az ezer- mesterek régen kitalálták -Tanulják meg, hogy kivel van dolguk!

Birtalan hasra feküdt a mohás parton, és úgy pihente ki magát, csendesen elnézve, hogy most mit fundálnak ki a törökök. Azt kivehette, hogy azok abban törik a fejüket, hogy megkerüljék a tavat. Azt gondolják, hogy ők Birtalant bekeríthetnék, holott neki odáig, a hegytetőig csak fél kilométeren át kell ballagnia, nekik pedig ugyanaz fél nap- ba telik. Azok meg csak vonítottak, mint a farkasok a malacpecsenyére. Az ezermester minden megerőltetés nélkül haladt egyenesen felfelé a túlsó hegyoldalon; még csak nem is sietett. Hanem aztán mikor felért a hegytetőre, akkor látta hüledezve, hogy micsoda átkozott helyre jutott. A túlsó oldala ennek a hegynek egy meredek sziklafal volt, alant rettenetes mélység, teledöntögetve óriási kődarabokkal. Semmiféle ösvény e lakatlan szakadékba sehonnan sem vezet. -No, Birtalan komám, innen szabadulj ki mostan, ha ezermester vagy! Erre számítottak bizonyosan a törökök, akiknek román vezetőik voltak; azok árulták el nekik, hogy amerre az üldözött menekült, arrafelé nincs a világnak kapuja. Birtalan mindeközben szétnézett valami segítség után. Meg is találta. Egy szép, nagy, sudár, fiatal jegenyefenyő volt a keze ügyében, azt kivágta a fejszéjével. Alul a vastag végére rákötözte egy sing magasságra a turbát, arra állítá a puskát, jól kiszámítva, hogy ami nehezebb, az megy lefelé, esetében előre. Még felső ruháit is levetette, azokat is a fa köré csavargatta. Akkor aztán kikeresett egy pontot a hegyszakadék ormózatán, ahol a meredek szikla nemcsak függőlegesen állt a mélység felett, de még egy cseppet előre is hajlott. Mikor az- tán a törökök jöttek minden oldalról az erdőből nagy rivalkodással feléje, hogy most már megfogják, akkor Birtalan ráült a levágott fára, mint egy szánkóra, s aztán elkezdte azt a két sarkával előre csúsztatni a sziklapárkány felé, felsóhajtva az egekre. Végül is a törökök elveszették a nyomát, és Birtalan továbbment a sziklás hegyeken keresztül egy meredekebb sziklán, ahol még látta az őt üldöző török hordát, akik egy tisztáson tanácskoztak, de aztán megint eltűntek az erdőben. Birtalan folytatta az útját, a turba ott volt nála és benne a pénz is. Az út egy erdőn keresztül vezetett, amely sűrű bozontos volt, és lépni is alig lehetett. Körülbelül egy óra út után idegen nyelvű ordítozásokat hallott az erdő felső részéről. Ahogy haladt tovább, mind közelebbről hallotta a hangokat, ezért megállt egy pillanatra és várt. Egy közeli fa mögül megjelent egy turbános török. Birtalan ekkor előhúzta a nagy bicskáját és hirtelen, meglepetésszerűen ráugrott a törökre és a nyakához szegezte a bicskát. -Na, kis hitetlen, most elmondod szépen, hol van fogva tartva az a magyar asszony! A török úgy megijedt, hogy tört magyarsággal elkezdett rimánkodni. -Nem ölni meg engem, nagyúr, én megölni téged, elvágni a torkodat, mint egy hízott libának – mondta Birtalan.

A töröknek alig jött ki egy mondat a száján. -Áláh, Áláh. Tudtommal a nagy basánál lenni – nyögte ki. Közben még megjelent néhány katona, és körbezárták őket. Az egyik közülük olyan főnökszerű volt, utasításokat osztott ki, mire a többiek előrántott kardokkal körbefogták Birtalant. -Te jönni velünk nagyfőnökhöz.

Hát elindultak, mentek erdőn, hegyeken keresztül, a törökök a szemüket le sem vették a foglyukról. Egyszer egy nagy tisztás felé közeledtek, ahol nagy sátrak voltak felállítva, sok török katonával. A török kísérők elvezették Birtalant egy nagy sátorhoz, ahol megálltak és várakoztak. Egyszer megnyílott a bejárat és bementek, előttük pedig egy nagy hasú török ült a földön, egy perzsaszőnyegen, körülötte három másik turbános török. Török szokás szerint térdre borulva meghajoltak, aztán megkérdezte a basa, hogy mit akarnak. -Felséges uram –mondta Birtalan -, én a vezérünk asszonyáért jöttem, aki itt rabos- kodik kegyelmednél.---Hogy hívják az asszonyt? – kérdezte a török vezére-Sarolta – felelte Birtalan.

Erre a basa valamit mondott a mellette ülő töröknek, mire az felállt és kiment. Pár perc múlva hozta az asszonyt, török ruhában és fátyollal az arcán. -Ez az, akit keresel? – és felemelte a fátylat az asszony arcáról. -Igen – mondta Birtalan. -Ajaj, ez az asszony a basa háremében van kijelölve, az pedig messze van. -De nagyúr, én kiváltanám sok arany- és ezüstpénzért, nálam is van. -Mutasd, mennyi van – erre Birtalan elővetette az egészet, amennyit csak magával hozott, de a basa csak csóválta a fejét. -Ennyi nem lesz elég, mert nagyon szép és csinos az asszony – mondta. – Bár lehet szó róla, ha még ugyanennyivel megtoldod. Birtalan nem tudta, hogy mitévő legyen. Hogyan értesítse erről Eperjessy Bálint urat? A végén kifundálta, hogy szerez egy lovat, meg egy futárt, hogy elmenjen a pénzért Eperjessy Bálint úrhoz, és addig ő ott várakozik, nehogy továbbálljon a török horda. Így is tett. Pár nap múlva megérkezett a futár és hozta a pénzt. Szerencsére a török vezér állta a szavát és visszaadta az asszonyt[2]

Közben engem a Dési alispán gróf Haller László kinevezett főszolgabírónak a környék szolgabírók főnökének, de ezután Désre kellett járjak dolgozni Az 1729. évi 25. törvény. kötelezte a megyei tisztviselőket, hogy évente helyezzék el a megye levéltárában az általuk befejezett perek ügyeit. A törvény ellenére még a 19. század első felében is előfordult, hogy az igazságszolgáltatás okmányai, valamint a közigazgatási intézkedések is a szolgabíráknál maradtak esetenként a családi levéltárba kerültek.

Három kerületre tagolták. A magyar főszolgabírói kerülethez tartozott Nagy Ilondai, Aparét valamint Cserneki járás fennmaradó a kerületek cirkulusok élén a főszolgabírók.

A főszolgabíró feladata volt az egész járás ügyeinek intézése, a feljebbvalók leiratainak ügyében történő intézkedés. Hatáskörébe tartozott a katonaállítás statutio militum ellenőrzése, a lakosság összeírásának popularis conscriptio felügyelete, a helységek különféle kötelezettségei végrehajtásának előfogat, portio kiállítása, közmunkák végzése) lebonyolítása. Intézkedett az insurrectios ügyekben (nemesség összeírása háború idején), felügyelte az utak, hidak, gátak rendben tartását. Végrehajtotta az alispán utasításait, meghallgatta a lakosság panaszait és intézkedett ügyeikben.

A főszolgabíró egy esküdttel egyetemben 3000 Ft-ig terjedő polgári peres ügyekben, valamint 12 Ft-ig illetve nem nemesek esetében 12 botütésig terjedő kihágási ügyekben ítélkezhetett.

 

Mikor hazajöttem a munkából kimentünk a Kastély kertjében és megbeszéltük a közelmúltban történt eseményeket. A szüleim és apósom már nyugdíjban mentek és sajnáltuk László fiunk felesége halálát. Az is elkeserített, hogy a nagyapám kúriáját lebontották a román parasztok. Közben megszüntették a jobbágyságot és az így felszabadult szabad parasztok mind szemtelenebbek lettek. Földeket kértek és sok kárt okoztak a nemeseknek. Ez volt az akkori hivatalos politika. Megtámadtak kúriákat és feldúlták őket Egyik nap néhai nagyapám elment hintón a birtokára körülnézni, és ott egyszer csak három, kucsmás, román paraszt útjába állt a hintónak, leráncigálták és elkezdték ütni-verni, közben ezt kiabálták románul:

-Mit gondoltok ti, urak, hogy itt azt csináltok, amit akartok? Majd jön a román világ, akkor elvesszük a földeteket, leromboljuk a kúriátokat, földönfutókká teszünk titeket!

Azzal megfordultak és elmentek. néhai nagyapám már hallotta korábban, hogy máshol is történt ilyen eset, sőt rá is támadt a kúriákra a feldühödött csőcselék. Szólt is a többi birtokostársának, hogy jó lesz vigyázni, mert bizony az ő nagyszüleit már egyszer elűzték Gyulafehérvárról. Mikor hazament, elmesélte a néhai nagyanyádnak a történteket, ő csak ennyit mondott:-Kellett nekünk munkaerő, átcsaltuk őket a Kárpátok másik oldaláról. Munkát adtunk nekik, templomokat építettünk és pópát hoztunk nekik, most meg ez a hála. Meglátod, eljön az idő, hogy tömegesen fellázadnak ellenünk, ha még egy szolgabírót is megtámadnak – mondta néhai nagyanyám.

-Néhai nagyapám azonnal hívatta Gavrila pópát. Meg is jött hamarosan hosszú, fekete ruhájában, nagy szakállával, és a következő beszélgetés zajlott le köztük:-Jó napot, nagyúr, miért hívattál? -Te tudsz arról, hogy mi történt a kúriámmal? – kérdezte néhai nagyapán.

-Hallottam, hogy ezek a parasztok feldúlták, de ennél többet nem tudok. Hallom, hogy azt prédikálják más pópák, hogy Európában már meg is kezdődött a jobbágyság eltörlése.

-Gavrila pópa – mondta néhai nagyapám komor arccal a megriadt szakállas emberkének -, azért tartalak téged, hogy istenfélelemre, s alázatosságra tanítsd a népedet. -Dumnezeul sa ma iarta („az Isten bocsássa meg nekem”), én ilyet nem prédikálok a híveimnek.

-Gavrila pópa, én elhozattalak Moldovából, tanítattam a fiadat, hogy diplomát szerezzen a saját pénzemen. Hát ez a hála? Ezt csináljátok ti! Templomot építettem, lakást kaptatok, ahol a családotok lakik, ötven hold földet adtam, hogy legyen, miből megélnetek. Hát ez a köszönet?

Gavrila pópa csak hallgatott, nem szólt semmit. -Hát ilyenek történtek mondtam Jozefának.-Azonnal nézz utána, hogy ki a tettes.

-Meg értettem, uram – és nagyokat hajolgatva elment Természetesen a megtörténtek híre eljutott a főispánig, ő meg továbbította a fejedelemhez. Végül a szolgabíró nyomozást rendelt el, Eperjessy Aztán Jozefával elmentünk meglátogattuk Károly fiamat Oláhvásárhelyen. Egy kicsi település volt könnyen megtaláltuk a kúriát behajtottunk az udvarra kijött Károly a feleségével és megöleltük egymást és leültettek a fogadó szobában, egy két éves kisfiú János jelent meg a legkisebb gróf unokám. – Megkérdeztem a fiamat mivel foglakozik -Azt felelte, hogy gazdálkodik a birtokán. Megkínáltak étellel és itallal aztán még beszélgettünk utána lefeküdtünk és másnap haza jöttünk. -Jozefa sokat zongorázott szépen meg tanult játszani. Én, mint főszolgabíró estig dolgoztam. Mikor megérkeztem elbeszélgettünk Jozefával vagy meglátogattuk a szüleimet. A szüleim nagyon meg öregedtek sok értékes dolgokat adtak nekünk (arany és ezüst tárgyakat. Közben gróf Czegei Wass Sámuel nyugdíjban ment és engem nevezett ki gróf Teleki József erdélyi főkormányzó Szolnok Doboka vármegye főispánnak. Ez nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra. Sok munkával járt, de elértem a kariemnek a csúcsát. A székely Désen volt. -Jozefa nagyon büszke volt rám.-Jozefával elhatároztuk a szabadságomnak egy részét utazással töltjük el. Mikor kivettem a szabadságot elindultunk Szováta volt a föcél. Az út hosszú volt több helyen is meg kellett hálni először Kolozsváron az Eperjessy palotában. Majd Marosvásárhelyen szálltunk meg aztán megérkeztünk Szovátára Ott eltöltöttünk egy pár napot megnéztük a medvetót és  só hegyet egy csárdában háltunk meg a környéken már a rómaiak is bányásztak sót, majd a középkorban is folytatódott a kitermelés. A régi mélyedéseket idővel csapadék és folyóvíz töltötte ki, így keletkeztek az első sóstavak. Első lakói 1578-ban só termelésre idetelepített elszegényedett szabad székely családok voltak, akiket 1581-ben ugyan elűztek, de rövidesen visszatelepültek. Első fürdője a 19. század közepén épített érafürdő a Sós-pataknak a Szovátában ömlésénél volt, innen fokozatosan Felső-Szovátára a mai fürdőközpontba helyeződött át a fürdőélet, megnyitották a fürdőtelepet.  A Sóköze a város északkeleti végétől délnyugat felé húzódó, sóstavak. Aztán elmentünk Borszékre nagyom szép tájakon menünk át Cserbükköt, Kelement, délen az borszéki hegyeket, nyugat felé a görgényi gerincek szelíd láncait, s északon a lapos tetejű Istenszékét. S magad alatt, mélyen, ott láttuk a Marost, ahogy a szűk szorosban ide-oda kanyarog, mint valami keskeny ezüst szalag. S éppen szemközt veled, a két éles hegy közé bezárva egy patak szalad belé a Marosba. Ez a Szalárd. Ott ered valahol messze fönt a görgényi gerinceken, és széles, nagy területről harmincegynehány patakocska vizét hozza magával. Körülötte, ameddig ellát a szemed, mindenütt erdő. Csupa erdő. És sehol tanyát, falut nem lát a pillantásod, kétnapi járóföldre sem. Megnéztük és ittunk a borvíz kutakból. De térjünk vissza a munkámra jobbágyság eltörlése. Ez Magyarország lakosságának mintegy 80 százalékát érintette, és így, amint Gergely András, a kérdés ismert kutatója írja: „A forradalom a jobbágyfelszabadítás szempontjából egyszersmind társadalmi forradalom is volt, éppúgy, mint a franciaországi 1789-es – és ellentétben az 1848-as ausztriai eseményekkel, ahol a jobbágyfelszabadítást csak vonakodva, szeptember 7-én iktatták törvénybe”. Véleményünk szerint az 1848-as forradalom Magyarországon rendszerváltást is jelentett: az évszázados rendiséget és feudalizmust a megfelelő törvények eltörölték, és lerakták a polgári rendszer alapjait. Bár a Tizenkét pont és a magyar törvények Erdélyre is erős hatást gyakoroltak, e nagyfejedelemségben, sajátos államjogi helyzete következtében, amely a Habsburg-hatalomhoz fűzte, külön törvényeket kellett hozni a tervezett változtatásokról. Ennek érdekében hívta össze gróf Teleki József főkormányzó 1848. május 29-ére az erdélyi országgyűlést. Ezen a napon Erdély utolsó rendi országgyűlése valóban elkezdődött, és 30-án elsőként elfogadta az Erdély és Magyarország egyesülését kimondó I. törvényt, majd június 6-án törvényt alkotott az erdélyi jobbágyfelszabadításról. A mindössze néhány órás ülés nyomán megszületett az 1848-as forradalom legmaradandóbb és legjelentősebb eredménye: a jobbágyrendszer eltörlése Erdélyben. Lássuk ezt valamivel bővebben. Mint főispán sok gondot okozott a jobbágyság felszámolással járó visszaélések. A jobbágyok nem tudták kezelni az új helyzetet.

 Összehívtam a vármegye főszolgabírókat és elrendeltem, hogy tegyenek mindent meg a felszabadult jobbágyok törvénytelen cselekedéseinek a megfékezésére. Nagyon sok munkámban került a rend helyreállítása. Kolozsváron is volt egy országos értekezlet ebben a témában.

Szálltunk meg. Az Eperjessy palota történetéről szeretnék egy kicsit beszélni. Eperjessy Dénes vette meg az épületet, de akkor csak kétemeletes volt. Dénes felhívást tett az Eperjessy családokhoz miben arra kérte őket járuljanak hozzá anyagilag az épület -Elvittem Jozefát is magammal és nosztalgiáztunk egy kicsit az Eperjessy palotában kibővítéséhez. Több család köztük nagyapán és apám is hozzájárult. Így sikerült még két emeltet felépíteni. A palota egy része, mint szálloda működött egy vendéglővel a többit a rokonok használhatták ingyen. Az Eperjesi-palota  60-as számú telken álló épületet utolsó tulajdonosáról, Eperjesiné Lönhardt Máriáról, Eperjesi-palotának is ismerik. A palota homlokzatát kétszer égetett sárga tégla borítja, az olasz reneszánsz elemeit mutatja. Kápolnai Lajos és Sütő Lajos tervei szerint készül el ez a kétemeletes bérház. 1910-ben itt működött a honvédtiszti étkező. A háznak számos ismert lakója volt: Jakabházi gyógyszerész, Juhász Árpád gazdasági akadémiai tanár, Tomanóczy Gusztáv egyetemi torna- és vívótanár, Soó Rezső biológus.

Jozefával kivettük azt a szobát ahol a nászéjszakát töltöttük utána kimentünk a sétatérre leültünk egy padra és visszaemlékeztünk a fiatalkorú emlékeinkre. Elmentünk a Házsongárdi temetőben az Eperjessy kriptához ott leültünk a padra és sokáig beszélgettünk majd visszamentünk az Eperjessy palotában és a vendéglőben megebédeltünk.

-Jozefa hálás volt nekem hogy elhoztam köszönöm férjem uram mondta Kolozsvár sokat változott új épületek jeletek meg a sétatéréren is megnőttek a fák.

adományozni. Az ispán a frank comes (gróf) tisztség megfelelője volt. Így az örökletes német grófi tisztség mintájára a főispáni cím magyar grófi címmé vált. Bronislaw Komorowski, lengyel elnök egyik őse is Mátyástól kapta árvai és liptói örökös főispáni címét, ami alapján a családot később grófként ismerték el. A főispáni címet sok kiskorú és külföldi személy is megkapta, akik alkalmatlanok voltak, illetve igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni a hivatalukból. A rendek ennek hatására 1498-ban és 1504-ben már az örökös főispánságok számának a csökkentését sürgették, sőt 1504-ben meg is szüntették, de 1595-ben újra életbe léptették. A 17. században már számos örökös főispánság létezett azokon kívül is, melyeket egyesek a hivataluknál fogva viseltek A török hódoltság után megújították az egyházi örökös főispánságokat is. A 18. század elején a főispánjai lettek. A nádoron kívül 9 egyházi és 14 világi örökös főispánság volt. Mária Terézia a püspökök közül csak az esztergomi érsek és az egri püspök örökös főispáni címét hagyta meg.

A törvényhatóságok szóló 1870:42. törvény. Kimondta, hogy az örökös főispánság csak cím, mely a főispáni hivatal viselésére többé nem ad jogalapot. Magyarországon az 1847. tiltotta meg az örökös főispáni cím viselését

Aztán apám hirtelen meghalt valami baj volt a szívével. Szegény anyám egyedül maradt Levelet írtam Károly fiamnak gondolják át a hazaköltözésüket. Végül is úgy döntöttek eladják a kúriát és haza jönnek Oláhfodorházára így közelebb lettünk egymáshoz. Gyakran kijöttek hozzánk Csernekre a Kastélyba. Így egy ifjú gróf Eperjessy Károly volt a kúriában a néhai apám helyett. Még született két fiú gyereke István és Ferenc.

Néhány év múlva gróf Eperjessy János, a birtokokkal volt elfoglalva. Egy napon azt mondta a Jozefával el kellene menni Mihályfalvai Eperjessy Mihály főispánhoz, Erzsébetvárosba, meglátogatni őket, hiszen mégis a nagybátyja.

-Jozefa egy kicsit vonakodott, hogy messze van, de a végén beleegyezett. Erzsébetváros Medgyes és Segesvár között található, ők Segesvár felől közelítették meg. Ahogy közeledtek felé, mind nagyobb volt a forgalom; szekerek jöttek mentek, épp vásárt tartottak a városban. Amint megérkeztek, Jozefa persze rögtön elkezdett vásárolni. Ott többnyire szászul beszéltek az emberek. Itt megaludtak, megpihentek a lovak, abrakot kaptak, és másnap mentek tovább. Az úton megállították őket a csendőrök, mert valami tolvajokat, betörőket kerestek, akik kirabolták a főbíró lakását és értékes arany ékszereket vittek el. Végre megérkeztek Erzsébetvárosba. Elmentek a főispáni hivatalba, hátha ott találják Mihályt. Ott volt az irodájában, és amikor meglátta őket, megölelték egymást, és elkezdett érdeklődni a családról, majd elmentek hozzá. A felesége fogadta őket, akivel korábban még nem találkoztak, a neve gróf Hidvégi Nemes Druzsina volt.

Mihály elmondta, hogy van két fia, Eperjesy János és Elek. Mind a ketten katonának tanultak Szebenben, és már meg is nősültek. János felesége makfalvi Dózsa Bora, ebből a családból származik Dózsa György, aki nemes létére parasztfelkelést szervezett 1514-ben. A másik fia is megnősült, a felesége puji Puj nemes asszony, ott már négy unoka is boldogítja a családot: László, Mihály, György és Julianna. Mihály így folytatta:

-Nagyon sok dolgom van főispánként. Alig várom, hogy nyugdíjba menjek. Egy nemesi felkelés szerveződik, mivel a nemesek nem tudják biztosítani a tőlük elvárt haderőt, ráadásul még külföldi csatában is be akarják vetni őket. Most folyik a nemesek összeírása a vármegyében. Aztán hazajöttünk a Cserneki kastélyunkban és kipihentük az út fáradalmait.

Másnap elmentem dolgozni Désre nagyon sok munka várt rám. Jelentést kellett írjak a gróf Teleki József kormányzónak. -Csak késő estére értem haza. Az államkormány képviselője a törvényhatósági közigazgatásban, kit a belügyminiszter előterjesztésére és ellenjegyzése mellett a király nevez ki. Állása bizalmi, politikai természetű, minélfogva a bizalom megszűntével fegyelmi eljárás nélkül bármikor elbocsátható. Közvetlenül a minisztériumnak alá van rendelve, személyi ügyeinek hatósága a belügyminiszter. Fizetése a törvényhatóság kiterjedése és népessége arányához képest a miniszter tanácsosi rangosztály két fokozata szerint, s amennyiben természetbeni lakása nincs, lakpénze is ezen rangfok szerint van megállapítva. Nyugdíjazása iránt, melyre nézve, ha még tíz évi szolgálata nincs - kedvezőbb eljárás alá esik, mint más állami tisztviselők, az . intézkedik. A főispáni állások száma a 70-et meg nem haladhatja. Két vagy kivételesen több törvényhatóság főispáni teendői állandóan vagy ideiglenesen egy Föispánra-ra bízhatók. Első osztályú fizetéssel járó főispáni állások ott rendszeresítendők.. Hatásköre állandóan két törvényhatóságra terjed ki, vagy ahol a törvényhatósági lakosság száma 300 ezren fölül van. Ki ideiglen két főispánságot lát el, pótlékul az ideiglen ellátott állás után járó fizetés felét nyeri. A Főispán. hivatali esküjét a közgyűlés előtt teszi le.

A Főispán. hatásköre kettős. Vonatkozik először a törvényhatóság területén levő kormányközegek, királyi hatóságok működésére, kivételével a törvénykezési és katonai hatóságoknak és hivataloknak, másodszor a törvényhatóság által teljesített autonóm és állami közigazgatásra. Az elsőt illetőleg joga van az illető állami szervek eljárását ellenőrizni, arra vonatkozólag a reszortminiszter kívánatára vagy a nélkül is jelentést tenni, azoktól meghatározott esetekre vonatkozólag felvilágosítást követelni. A pénzügyi közigazgatást, illetőleg feladatát az közelebbről szabályozza. Ha a törvényhatóság területén levő állami hivataloknál, intézeteknél, a törvénykezésieket kivéve, előléptetés vagy uj kinevezés forog fenn, a Főispán. jogosult ajánlatot tenni, ha pedig fontosabb állás betöltéséről van szó, az illető miniszter által meghallgattatik, midőn is az alkalmaztatni szándékolt egyénre nézve észrevételeit 8 nap alatt előterjeszteni köteles. A törvényhatósági közigazgatásban a F. elnöke a törvényhatósági közgyűlésnek, közigazgatási bizottságnak, bíráló választmánynak, kijelölő választmánynak, másodfokú erdei kihágási bitóságnak, a törvényhatósági közigazgatási bizottság több albizottságának stb. A közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslat szerint a Főispánnak. lenne elnöke az elsőfokú közigazgatási bitóságnak is.

A Teendőit a törvényhatósági szervezet által teljesítendő közigazgatásban következő szempontok szerint csoportosíthatni: a) általános ellenőrzési felügyeleti teendők; rendelkezés, rendelet, utasítás kibocsátás a felügyeleti, ellenőrzési jogkörön belül; fegyelmi hatalom gyakorlása; szervezeti - nevezetesen kinevezési, kijelölési, áthelyezési, helyettesítési, beosztási - teendők. Mindezek a Főispán. rendes hatalmi körében foglaltatnak. Van a Főispánnak rendkívüli hatalma is a törvényhatósággal szemben. a törvényhatóság, respektive annak első tisztviselője, nem teljesíti a kormányrendeletek végrehajtására vonatkozó kötelességét, a minisztérium fölhatalmazhatja, hogy a törvényhatóság mindazon tisztviselőivel és közegeivel, kikre a rendelet végrehajtásánál szüksége van, közvetlenül rendelkezhessék. Ezen esetben a tisztviselők és közegeik a Főispánnak rendeleteit azonnal és feltétlenül teljesíteni kötelesek s emiatt a törvényhatóság által feleletre nem vonhatók. A nem engedelmeskedő tisztviselőket a Vizsgálat alá vonhatja, hivataluktól felfüggesztheti vagy elmozdíthatja és ez esetben másokkal véglegesen helyettesítheti. Az ekképp helyettesített tisztviselők állásukon a következő általános tisztújításig megmaradnak a helyettesítés erejénél fogva. Az elmozdított tisztviselő nyugdíjigényei szempontjából úgy tekintetik, mintha fegyelmileg bocsáttatott volna el. A kormányrendelet végrehajtásával a Főispán. kivételes hatalma véget ér. A törvényhatóság a minisztérium ellen a törvényhozásnál kereshet orvoslást.

Amikor hazajöttem megvacsoráztam és felmentem a hálószobába. Jozefának megemlítettem, hogy hamarosan szülté napja lesz és meg szeretném ünnepelni. Meghívjuk a szüleit, anyámat, Károly fiamat és Julia lányunkat a férjével. A születésnapot szombaton tartanám meg. Levelet írtan a meghívottaknak. Mindenki visszajelezte, hogy eljön, Elérkezett a szombati nap. Az ebédlőben terítettük asztalt csináltattam egy nagy tortát a szakácsokkal. A vendégek megérkeztek és volt evés-ivás hajnalig aztán lefeküdtünk és másnap későig aludtunk. Mikor felébredtünk egy kicsit beszélgettünk az anyósomék elmentek haza. Az anyám még ott maradat Jozefa próbálta vigasztalni, mert még friss volt apám halála.

-Megkérdeztem nem akar tovább tanulni?  -Végez el egy főiskolát mondtam sokkal több lehetőséged lehet, hogy jő jövedelmed legyen  

-Segítek, ha akarod, bíztattam- Van Kolozsváron egy főiskola én is oda jártam egy ideig gondolkodott aztán igent mondott.

Gejza bácsi vitte fel és megszállt az Epejessy palotában ugyanúgy, mint én annak idején. Mikor lejárt a felvételi vizsga Gejza bácsi hazahozta. Egy pár héten belül megkapta az értesítést, hogy felvették a főiskolára.

-Látod Károly, hogy megy, én majd segítek neked mondtam. Szeptemberben el is kezdte az első évet én segítettem a vizsgákra felkészülni minden vizsgája sikerült. A másodévet is sikeresen elvégezte aztán az utolsó év nagyon könnyű volt, mert az államvizsga dolgozatát együtt csináltuk meg. Az államvizsgái is sikerültek.

-Elintéztem, hogy Dengelegen alszolgabíró állást kapjon és két év után már szolgabíró lett. Ez azért is ment, könnyen mert gróf Eperjessy Károly volt.

-A feleség és anyám csodálkozott –Ezután nem volt megélhetési gondjaik, mert a szolgabírói fizetésből jól meglehetett élni.

-Anyámnak és Károly felségének nem volt az érettségin kívül így nehezen tudták fenntartani a kúriát apám halála után ezért jól jött a szolgabírói fizetés. Hálásak voltak nekem hogy rávettem Károly fiamat a főiskola elvégzésére.

-Jozefa is jó ötletnek találta, ahogy teltek az évek Károly fiam főszolgabíró lett. közben sajnos anyám is meghalt. A kúriának csak a fiam és családja lett a lakosa. Engem nagyon megviselt anyám halála, hiszen valamikor én is ott éltem.

-Elmentünk a temetésre és utána végig néztem a családi sírkertet mely mind nagyobb és nagyobb lett. –Megfogadtam megteszek mindent, hogy épségben maradjon, elkerítettem egy vaskerítéssel nehogy úgy járjak mind a nagyapámék.    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

rssy